OKT: 1.szakasz: Írott-kő - Sárvár

71,3km

Külföldi kalandok után úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy hazánkat is jobban megismerjem. És mi is lenne erre a legklasszabb "eszköz", mint végiggyalogolni az Országos Kéktúra útvonalán, megismerve országunk tájait, városait és történelmünket. A kalandot hol is lehetett volna kezdeni máshol, mint az ikonikus kezdőpontnál, Írott-kőnél.

Április utolsó napján, délután érkeztem meg szombathelyi szállásomra. Innen terveztem bejárni az Országos Kéktúra kezdő etapját, miután az első, nagyjából hetven kilométeres szakasz könnyedén elérhető napi buszozással a vasi megyeszékhelyről. Tervem nem csupán az 1.160 kilométeres útvonal bejárása volt, hanem az is, hogy megismerjem az útvonalán, illetve annak közelében lévő érdekesebb helyeket, városokat. Így az utazásom néha-néha bizony letévedt a kékről egy-egy helyi érdekesség illetve városnézés erejéig.

Május elsején reggel indultam busszal Velem községbe, innen indult útjára a több, mint ezer kilométeres kalandom. A piros sáv jelzés vezet innen Írott-kőre, ami a Kéktúra "hivatalos" kezdőpontja, bár az etapokat bármilyen sorrendben és irányban teljesíthetjük. Én mégis úgy voltam vele, hogy nem tudtam volna elképzelni, hogy ne itt kezdjem ezt az utazást.

Velem község nem csak szép, de történelmi jelentősége is van, hiszen 1944-45-ben a menekülő Szálasi-kormány a Stirling-villában rendezkedett be és majd három hónapon keresztül a Szent Koronát is itt őrizték. A történelmi emlékhely ma is megtekinthető.

Bár a faluban kihelyezett táblák a már fent említett piros sáv jelzést ajánlják (és valóban ez is a legrövidebb), én mégis inkább a Petőfi Sándor utca végéből, bal kéz felé nyíló tanösvényt ajánlom a rajthely megközelítésére. Ez az ösvény azon kívül, hogy szép, a kihelyezett tábláknak köszönhetően rendkívül informatív is, illetve ezen az úton találhatjuk a Szent Vid kápolnát, majd pár lépésre mögötte a Kéktúra egykori kiindulópontjának helyét is, amiket nem érdemes kihagyni.

A Kéktúra egykori kezdőpontja.
A Kéktúra egykori kezdőpontja.

A faluból kifelé vezető első lépéseken rögtön összefutottan két rendkívül tapasztalt túrázóval, akikkel Kőszegig együtt haladtunk. Rendkívül sok fortélyt tanulhattam tőlük ez alatt a pár óra alatt, ami nem is jöhetett volna jobbkor, mit így, az első métereimen. Bár elég régóta túrázok, mindig lehet valami újat tanulni, érdekes ismeretekre szert tenni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerkedhettem ezzel a két nagyszerű emberrel.

Kellemes, bár ekkor még kicsit szeles időjárásunk volt. Az előző napi csapadék hatására jelentős számú szalamandrával találkoztunk út közben, figyelnünk kellett a talpunk alá, nehogy véletlenül rájuk lépjünk. A táj - tavasz lévén - szép, friss, zöld színt vett fel, élmény volt sétálni a természetben, főleg olyan tájakon, ahol még soha nem jártam ezelőtt.

Olyan két órányi séta után, jelentősebb emelkedőket leküzdve érkeztünk meg a 882 méter magas Írott-kőre. Nem mondom, hogy nem volt bennem egy különleges érzés ezen a helyen amikor a legelső pecsétemet ütöttem bele az igazolófüzetembe. Imádtam a pillanatot. Egy nagyon hosszú út első lépése volt ez.

Természetesen felmentünk a kilátóba is a panoráma kedvéért, illetve az innen körülbelül 50 méterre lévő Írott-kőt is megnéztük, ami valóban egy kő, bár érdekes módon létezéséről nem minden túrázó tud. Igaz, már osztrák fenségterületen található, bár elviekben már a kilátó bejárata is. Az építménybe betérve rögtön feltűnhet az a határkő, amely jelzi, hogy az országhatáron járunk.

A kilátó, a benne található határkő, illetve maga, az Írott-kő.
A kilátó, a benne található határkő, illetve maga, az Írott-kő.

Rövid pihenő után indultunk lefelé a Vasfüggöny túraúton, egészen a Hörmann-forrásig, ahol megtöltöttük palackjainkat. Tovább ereszkedve, a Stájerházakat elhaladva, bal oldalra remek panoráma nyílik Ausztria havas hegycsúcsaira. Közben alkalmi túratársaimmal megosztottuk egymással néhány kalandunkat és a jövő terveiről is szót ejtettünk. Kellemesen telt az idő, az első szakasz pedig Kőszegig egyébként is rendkívül látványos volt.

A Vörös keresztnél hat erdészeti út fut össze. A Kéktúra egyik varázsa, hogy nem kell azon agyalni, hogy melyik is a helyes út, mivel a kék sáv lesz úgyis a válasz. Nehéz eltévedni, hacsak nagyon el nem tűnődünk valamin út közben.

Az Óház-tetőn található kilátóból aztán újra megcsodálhattuk a havas, osztrák csúcsokat, illetve a tavaszi zöldellő tájat. Innen már ráláttunk Kőszeg városára is. További ereszkedés után érkeztünk meg a Hét (vezér)-forráshoz, ami egy újabb pecsételőhely is egyben. Ez volt az a pillanat, amikor már maguk a pecsétek, illetve azok mintázata és esztétikája is elkezdett érdekelni. Minden pecsét egyedi, a helyszínhez kapcsolódó nyomatot tartalmaz. Külön kis érdekesség tud lenni összegyűjteni a 151 egyedi pecsétlenyomatot.

Az Óház-tetőn található kilátó.
Az Óház-tetőn található kilátó.

Kőszeg fölött még tettünk egy kétszáz méteres kitérőt a Trianoni kereszthez, ahol a történelmi emlékmű mellett a szép panorámában is gyönyörködtünk. Innen visszatérve a kék sávra, hamarosan elértünk az igazán szép Kálvária-kápolnához, ahol meg is lehet pihenni a padokon. A kálvária stációi mentén ereszkedtünk egészen Kőszeg bájos belvárosáig. Itt a Kék Huszár vendéglő udvarán szereztem be újabb pecsétemet.

Kőszeg belvárosa tényleg megéri, hogy kicsit letérjünk utunkról és felfedezzük ezt a kellemes hangulatú helyet. Mi itt intettünk búcsút egymásnak két társammal, majd kiültem a főtéren egy étkezőbe, hogy pótoljam az addig elégetett napi kalóriamennyiséget.

Aznap még szerettem volna elérni Tömörd községig, ami a következő pecséthely mintegy 16 kilométeres távolságban Kőszegtől. A várost elhagyva egy rövid ideig újra az osztrák határvonalon bóklásztam, ahol még a múltat idéző "Államhatár" feliratú táblácskával is találkoztam. Ma már az ember meg-megmosolyogja ha ilyen táblát lát, de belegondoltam, hogy gyermekkoromban bizony még ettől a táblától is nagyon távoli volt Ausztria.

Déli irányba fordulva olyan szakaszhoz érkezünk, ahol bőven van időnk átgondolni életünk legmélyebb részleteit is. Hosszú kilométereken át, nyílegyenesen haladunk utunkon. A környezet kevésbé ingergazdag, mint a Kőszegig tartó részen, viszont a remek időben nagyon élveztem itt is a sétát, főleg, hogy az út jó része fenyők között vezet, amiket meglehetősen szeretek.

Tömörd felé szép az út, bár kevésbé ingergazdag.
Tömörd felé szép az út, bár kevésbé ingergazdag.

Dél-nyugatról érünk be az alig háromszáz fős településre, melynek északi részén találjuk a Szent Ilona templomot, az árnyékában elhelyezkedő pihenőhelyen pedig a Kéktúra bélyegzőt. Első napi kalandom ezen pecsét lenyomásával ért véget. A főút menti buszmagálló mellett található raklapokból összeszögelt pihenőhelyen végignéztem ezen a napon készült fotóimat, míg a szombathelyi járatra vártam. Hihetetlennek tűnt, hogy mennyi élmény és látnivaló fért bele egyetlen napba, már alig vártam a másnapi folytatást.

Viszont a másnapot kicsit át kellett terveznem, amint megláttam a hosszútávú időjárás-előrejelzést. Még egy szép napot jósoltak a meteorológusok, majd a következő időszakra már jelentős zuhét ígértek. Mivel Sárvár városa is nagyon mozgatta a fantáziámat, és mindenképpen szép időben szerettem volna bejárni a települést, így inkább úgy döntöttem, hogy felrúgom a sorrendet és a következő napon a Szeleste-Sárvár távolságot teszem meg, majd másnap - lehet, hogy esőben - fogom abszolválni a Tömörd-Szeleste közti kimaradt 21 kilométert.

Ennek megfelelően indultam el korai busszal Szeleste községbe, ahol egy helyi presszónál kezdődött a nap. A település közepén kis gyöngyszemként tűnik fel a helyi arborétum, mely díjmentesen látogatható az arra járók számára. Tavasz lévén minden virágzott, illatozott a gyönyörű kis kertben, igazán nagy öröm volt rátalálni erre a helyre.

A Szelestei arborétum a település gyöngyszeme.
A Szelestei arborétum a település gyöngyszeme.

A falut elhagyva aszfaltúton, körforgalmakon át vezet utunk az Ölbő-Alsószeleste vasútállomás irányába. Itt körülbelül egy kilométer hosszan követjük a sínek irányát, majd egy földúton jobbra kanyarodunk. Nem árt, ha van egy telefonos alkalmazásunk (pl: HuMap) a honi túraútvonalakkal, amelyen követni tudjuk, merre is járunk pontosan. A jelzések az út legnagyobb részén egyértelműek, de itt például semmi nem jelzi, hogy le kellene kanyarodnunk, vagy ha jelzi is, akkor lehet, hogy a növényzet nőtte be, de jómagam nem vettem észre, viszont az útvonal leírása segítségemre volt.

Ahogy az időjósok jelezték, szépen sütött a nap, kifogástalan túraidőben haladtam utamon. Többnyire széles erdészeti utakon visz itt a kék, fák árnyékában, erdőben haladhatunk. Elérve a 88-as főutat hálát adtam az úrnak, hogy csak kettőszáz métert kellett megtenni a forgalmas aszfaltcsíkon, majd fordulhattam is délnek, Bögöt község irányába, a Váti-erdőn keresztül.

A településre megérkezve a templom melletti boltban pecsételtem, ahol aznapi reggelimet is meg tudtam vásárolni. Ez egy kis letérőt jelent megint az útvonalról, de egyébként is megéri a kicsinyke település ezen részét megtekinteni. A templom előtti pici, de nagyon szép parkban fogyasztottam el aznapi első étkezésem.

Bögöt község legimpozánsabb része.
Bögöt község legimpozánsabb része.

Visszatérve a kékre folytattam tovább az utam Csénye irányába. Az első etap itt sem túl bonyolult, egyenesen vezet utunk délnek. A két vasúti átjáró után balra kanyarodunk, itt már dúsabb növényzet vesz körül bennünket. A jelölések egyértelműek itt, ezek mentén hamar kijutunk a faluba vezető aszfaltútra.

Jobb kézre gyönyörűen sárgállott a repcetábla, a távolban hatalmas szélerőművek lapátjai forogtak. Ez az útszakasz kevésbé forgalmas, leginkább csak traktorok haladtak el mellettem, ahogy a faluba beérkezve is. Csénye egy igazán rendezett kis település, nekem nagyon tetszett. Már az üdvözlő és búcsúzó táblák is meglehetősen ötletesek, de a kék mentén haladva a faluban gyönyörűen megmunkált, faragott kapura is rátaláltam, ami körül az illatozó, lilában pompázó orgonafa gyönyörű képet mutatott.

Csényén nincs pecsételőpont, az újabb plecsniért a szomszédos Csényeújmajorig kell továbbhaladnunk újra csak a nem túl forgalmas aszfaltúton. Itt egy jobbos forduló után, a majorság régi, elhagyott épületeivel szemben találjuk a kis kápolnát, melynek kerítésén találhatjuk a következő bélyegzőt.

Innen a híd előtt balra fordulva, a Gyöngyös-patak gátján hosszasan haladva jutunk el Sárvár határába. Attól függően, hogy mit tervez az ember, akár már a városba érve a kis tavacskánál elkezdheti a városnézést, vagy haladhat tovább a vár mellett található pecsételőpontra.

A Nádasdy-vár Sárvár szívében.
A Nádasdy-vár Sárvár szívében.

Annyira szép időm volt ezen a napon és olyan jól esett a séta, hogy úgy gondoltam, még egy etap beleférne a mai napba. Kora délután volt még, így úgy okoskodtam, hogy a Gércéig tartó 12 kilométeres táv még lazán belefér a napba, késő délután pedig még lesz időm szétnézni Sárváron. Mivel tíz perc múlva indult is egy busz Gércére, úgy gondoltam lebuszozom odáig, és onnan sétálok visszafelé Sárvárra.

Ennek a "taktikának" annyi az előnye, hogy nem kell Gércére lesétálva esetleg egy órán keresztül a buszmegállóba ücsörögnöm, a visszaútra várva, így időt spórolhatok meg. Ha tömegközlekedik az ember, sokszor lehet taktikázni - és kell is - a kezdő és a végpontok kigondolásával. Én inkább reggel szeretem magam elvitetni egy nehezebben elérhető helyre, és utam végeztével egy forgalmasabb településen végezni, főleg mert általában a nagyobb településeken még látnivaló is több van.

Így lebuszoztam hát Gércére, és onnan sétáltam vissza Sárvárra, de ez már a második szakasz története lesz.

Gércéről visszatérve volt még két órám szétnézni Sárváron. Elsőre leginkább az "aranyos" jelzőt tudnám a városra ráaggatni. Nagyon szép, igényes település, klassz belvárossal, a várral és az azt körülvevő gyönyörű parkkal, a tavakkal. Betértem az itteni arborétumba is, ahol hasonló pozitív töltetet gyűjtöttem, mint a reggeli órákban Szelestében.

A híres helyi wellnessfürdőt már nem volt időm kipróbálni, de úgyis jövök még a városba, hiszen a szomszéd községben hagytam abba a Kéktúra ezen részét. Már alig várom, hogy újra Sárváron járhassak, nagyon megtetszett a város, amelyet meglehetősen élhetőnek és kellemesnek tartok.

Másnap reggel, még szép időben érkeztem meg Tömördre, hogy a Szelestéig tartó bő húsz kilométeres távot is bejárjam. A már jól ismert templomtól indult az út északi irányba, egy darabig emelkedve, egy forgalom nélküli aszfaltcsíkon. Kincsédpuszta előtt a Csepregre tartó főúton haladunk pár száz métert nagyon figyelmesen, mert elég erős itt a forgalom. Kincsédpusztát balról kerüljük. A tanyán láthatunk legelésző lovakat, szamarakat.

A gyönyörű színek sok jót nem jelentettek.
A gyönyörű színek sok jót nem jelentettek.

Mire kiértem egy hosszú, végtelenbe mutató egyenes szakaszra, megpillantottam a hátam mögött a sötét felhőket. Látványnak igen klassz volt a sötét égbolt a sárgában rikító repcetábla kontrasztjában, viszont azért picit rám ijesztett, elkezdtem kicsit szaporázni a lépteim.

Ezt az egyenes szakaszt három részre lehet bontani. Az első részen egy erdészeti úton haladhatunk, majd jön egy rövidebb etap, amikor kicsit bujkálni kell a sűrű növényzet alkotta alagútban. Ezután egy szép erdős részben folytatjuk küldetésünk.

Az Ablánc-patakon átkelve hamarosan megérkeztem az épp felújítás alatt álló csárdához, melynek kerítésén meg is találtam a pecsétnyomót. Miután gyorsan túltettem magam az újabb forgalmas aszfaltos szakaszon, már jobb kézre kapaszkodhattam fölfelé meredeken egy csapáson. Ekkor gondolkodtam el rajta, hogy mint mátrai embernek ezidáig elég kevés volt az emelkedő rész. Persze tudtam, hogy ami késik, nem múlik.

A vasúton átkelve felkerült rám a széldzsekim, az eső itt kezdett el szemetelni, majd ahol a Mária-út és a kék sáv kettéválik, szakadni kezdett. Igazán kibírhatott volna egy fél órát... Itt már bele is kocogtam egy darabon, de láttam, hogy hiába, ezt már úgysem úszom meg. Amire elértem Szeleste határát, már bőrig voltam ázva. A Máté presszóban egy pohárka kávéval próbáltam magam felmelegíteni a busz indulásáig.

Tömörd és Szeleste között haladva.
Tömörd és Szeleste között haladva.

Ezen a napon már csak pihentem a szállásomon. Sajnos másnap is egész napos esőzés volt, viszont Szombathelyt - amit bár nem érint a kék útvonala - be tudtam járni, valamennyire meg tudtam ismerni. Végül is utazásom célja, hogy jobban megismerjem hazánkat, ezért ez a nap is hasznos és érdekes volt, még ha a Kéktúrát ezen a hétvégén már nem is tudtam folytatni.

Az első napok után nagyon boldog vagyok, hogy belekezdtem ebbe az útba. Már alig várom, hogy ha nem is sorrendben, de folytatni tudjam ezt a remek utazást az országhatárunkon belül.

A Hét (vezér) - forrásnál is megtölthetjük kulacsunkat.
A Hét (vezér) - forrásnál is megtölthetjük kulacsunkat.
A távolban kivehetőek az Alpokalja havas csúcsai.
A távolban kivehetőek az Alpokalja havas csúcsai.
A Kálvária kápolna Kőszeg határában.
A Kálvária kápolna Kőszeg határában.
Kőszeg impozáns belvárosa.
Kőszeg impozáns belvárosa.
Kőszegen megéri legalább egy gyors városnézést beiktatni.
Kőszegen megéri legalább egy gyors városnézést beiktatni.
Csényén több apró szépséget is találhatunk.
Csényén több apró szépséget is találhatunk.
Út közben...
Út közben...