Katmandu Valley 1
Nepál. Nem sok olyan utazó van, akinek ez a titokzatosnak tűnő ország ne szerepelne a bakancslistáján. Bevallom, az enyémén is rajta áll, és bár most csak kiegészítésként szerepelt az indiai utam előtt, azért a Katmandu-völgyet sikerült egy hét alatt jól megismernem.
Decemberben gyakran vágyik az ember melegebb éghajlatra, ahol kellemesebb körülmények között vészelheti át a tél egy jelentős részét, vagy csak éppen szeretne az elüzletiesedett ünnepek elől elmenekülni egy üdítőbb környezetbe. Én mindig is vágytam Indiába, szerettem volna megismerni sokszínűségét, most pedig adott volt az alkalom, hogy ismételten Vándorboy-hoz csapódva megismerjem az országot. Annak már prózai oka volt, hogy Nepált is beiktattam a program elé, mégpedig, hogy fele annyiért találtam repjegyet Katmanduba, mint Delhibe lett volna, így a Katmandu-Völgyről is képet alkothattam még az indiai program előtt.
December tizedikén indultunk útnak, banális összegért Dubai irányába. Sajnos nekem már Ferihegyen előjött valami rémes fejfájásom, régen éreztem már ilyet, de az öt és fél órás út során némileg enyhült a dolog, jót tett, hogy picit be tudtam szunyókálni a gépen. Az éjszakát a Dubai World Center nyugalmas hangulatú repterének emeletén lévő kettes számú meeting room-ba befészkelve vészeltük át, miután a csatlakozásunk csak másnap reggel indult tovább Katmandu irányába.
Az út három és fél óra volt már csak a célunkig, amelynek a vége finoman szólva is "mozisra" sikeredett. Aki landolt már Katmanduban valaha - a Himalája lábánál - az tudja miről beszélek. Nem egy utolsó látvány, amikor a sokezres hegyvonulat mellett hosszasan repül a gépünk, a landolás előtti percekben pedig valami lélegzetelállítóan gyönyörű táj nyílik meg előttünk.
Az otthonos hangulatú reptérre érkezve különböző nyomtatványok kitöltése volt az első feladat. Ha az ember ismeri a rendszert öt perc alatt végezhet, ha nincs tisztában a folyamatokkal, akkor viszont kérdezősködnie kell. A vízum kitöltéséhez számítógépes segítséget is kapunk, mely még fényképet is készít rólunk, így felesleges igazolványképet magunkkal hurcolni e célra.
A reptérről kilépve aztán taxisok hada lepte el négyfős csapatunkat, természetesen mindenki a "best price"-t, azaz a "legjobb árat" kínálta. A módi Nepálban is az, hogy pofátlanul kell alkudni, mivel ha turista vagy, alapból szorzókkal dolgozik bárki, aki valamiféle szolgáltatást kínál eladásra. Miután sikerült megalkudni egy mindkét fél számára megfelelő összegben, egy taxival a Thamel negyed felé vettük az irányt, amely leginkább az utazók bázisa a városon belül.
Út közben rögtön megtapasztalhattuk milyen egy ázsiai nagyvárosban közlekedni. A milliónyi különböző jármű végtelennek tűnő kiszorítós játéka az utakon, a szűnni soha nem akaró dudaszó, a nem létező KRESZ-szabályok, az átláthatatlan káosz, kilátástalan dugó és mindennek tetejébe a borzalmas szmog. Európai ember számára fura, és értelmezhetetlen ami az utakon történik, mégis van valami varázsa ennek a hangyaboly-szerű közlekedésnek. Lenyűgöző, hogy baleset alig fordul elő ebben a tébolyban, ez is bizonyítja, hogy azért a sofőrök odafigyelnek egymásra, csak éppen rugalmasan kezelik a gépjárművezetésre vonatkozó szabályokat.
A szállodai szobánkba érkezve megállapítottuk, hogy az európai és ázsiai szállodák csillagozása némileg eltér egymástól. Ne legyen magas elvárásunk, ha olcsóbb szállást keresünk. Egy kis penész, foltos lepedők, a meleg víz hiánya, és a nem túl higiénikus vécék jellemzik az egyszerű utazó által megfizethető szobákat. Ha valaki el tudja engedni pár hétre az "európai igényeit", akkor semmi probléma nincs ezzel, jó áron, biztos helyen szállhat meg. Ha nem tudja elengedni, akkor viszont igen kellemetlenül fogja magát érezni ezen körülmények között. A szobák egyébként a fűtést is nélkülözik, így december tájékán már ajánlatos a rendszeresített takaró mellé hálózsákot is használni.
Katmanduban decemberben nap közben húsz fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, este viszont öt fok körül lehet. Furcsa látvány, amikor nap közben azt láthatjuk az utcán, hogy egyes emberek pólóban sétálnak, míg mások kabátot és sapkát viselnek.
Érdekességként lehet meleg vízért reklamálni, ha fürdeni szeretnénk, mi többször jeleztük ezen igényünket a portán. Ekkor általában felküldtek egy kissrácot, aki annyit tudott tenni, hogy elmondta, hogy a baloldali csapot kell megnyitnunk. Majd megnyitotta, érezte, hogy langyos víz jön, és nála ezzel minden rendben is volt. Ha tovább ütjük a vasat, elérhetjük, hogy pár perc erejéig valahonnan meleg vizet varázsoljanak számunkra, de nem biztos, hogy ér ennyi nyűgöt a dolog, nekem megtette a langyos is.
Az első napunk maradék részében Thamelt próbáltuk felfedezni. A nem túl nagy kiterjedésű városrész azonban nem is olyan könnyen memorizálható, mivel szűk utcákból áll, amelyekben gyakorlatilag ugyanazokat az üzleteket találjuk meg. A sláger a North Face "márkabolt", amelyből legalább ötven darab van csak ebben a negyedben. Természetesen ezek az üzletek nem eredeti termékeket árulnak, több esetben a bolt mellett varrják össze éppen a népszerű világmárka termékeit. Viszont aki szeret alkudozni, kedvező áron hozzájuthat egész jó cuccokhoz. A városban egyébként szinte mindenki ezen márka ruháit viseli. Katmandu az egy főre eső North Face cuccok számában bizton állíthatom, hogy első a világon.
Thamelben egyébként minden megtalálható, amire egy utazónak szüksége lehet, ezért fölösleges túl sok dolgot cipelnünk magunkkal a repülőn. Találhatunk olyan boltokat is, ahol a hegyekből visszatért túrázók, hegymászók adják le használt cuccaikat, így eredeti termékekhez is hozzájuthatunk kedvezményesen.
Kaját húsz méterenként tudunk venni az utcán, de éttermek is elég sűrűn vannak. Az ételek meglehetősen fűszeresek, első kóstolásra nem mindig bizonyulnak ízletesnek, de azért lehet találni pár olyan kaját, amihez mindig biztos kézzel nyúlhat az ember. Ha valaki az ételen próbál spórolni, van több olyan bolt is, ahol este nyolc-kilenc után már féláron vásárolhatunk elsősorban pékárukat.
Thamel él és lüktet. Járda nem nagyon van, ahol van, ott pedig befoglalják az árusok, így folyamatosan az úttesten kell közlekedni, ami nagy figyelmet igényel. Motrok, riksák és minden elképzelhető jármű előfordul a szűk utcákban. Többnyire hangos dudálással közelednek, de miután errefelé az összes jármű végtelenítve dudál, így magának a dudálásnak szinte semmi figyelemfelkeltő vagy vészjelző értelme nincs, teljesen funkcióját veszíti ez a jelzésforma.
A közlekedés itt is a bal oldalon zajlik, ezt nehéz megszokni még gyalogosan is, hiszen amikor szembe jön egy jármű és ránk dudál, mi reflexszerűen próbálunk kitérni jobbra, csak az a baj, hogy ez a sofőrnek épp a bal oldal, azaz a menetirány oldala. Ezt számomra idő volt megszokni, hogy kitérni is a másik oldalra szerencsésebb, mint ahogy mi megszoktuk.
Általános jelenség, hogy az utcán sétálva folyamatosan odalépnek a helyiek az emberhez felajánlva szolgálataikat. Riksa, étel, olcsó hotel, ajándéktárgyak, cigaretta, hasis. Csak pár dolog a kínálatból, amiket egy pillanat alatt bárki magáévá tehet, megmozdulnia sem kell hozzá.
A városban néha elég nehezen elviselhető a szmog, sokszor látjuk helyiektől és turistáktól is, hogy szájukat és orrukat eltakaró maszkban sétálnak az utcán. Nem mondom, hogy könnyű hozzászokni a tömény kipufogógáz illatához, de idővel tompul azért az irritáló érzés. Igaz, minden egyes orrfújás után úgy néz ki az ember zsebkendője, mintha szénbányában dolgozna.
Viszont reggelente mindig söprögetéssel indul a nap. Ha nyolc óra felé járkálunk az utcákon, kisebb takarítási lázat figyelhetünk meg. Mindenki söpröget, sajnos leginkább ki az útra, vagy át a szomszéd elé, aki pár perc múlva visszasöpri a szemetet a gazdájának. Végül valami rend és minimális tisztaság csak lesz a dologból, de hatékonynak egyáltalán nem nevezhető a rendszer. Sajnos a kukák hiánya szembetűnő. A hosszú ideje kezünkben tartogatott szemetet az árusok mellett lévő és szemetesként funkcionáló kartondobozokba tudjuk maximum kidobni.
Ami még Nepálban megriaszthat egy európai környezethez hozzászokott utazót, az a különböző testnedvek nyilvános ürítése az utcákon. Mint a földrész nagy részén, a bételdió rágcsálása itt is nagy divat, annak ellenére, hogy az embernek egy-két év alatt teljesen kirohad a szája az állítólagosan bódító hatású növénytől. Ennek következményeképpen az egyszerű köpettől a vöröslő színben pompázóig bármi repkedhet a levegőben, vigyázni kell hol állunk, és kit mikor előzünk meg. Az orrfújás sem feltétlen zsebkendőbe történik, sokszor inkább csak az út porába. Vécéként pedig az utcasarkokat használják sokan szeretettel, ezért ezeken a helyeken ennek szagát is erőteljesen érezni lehet. Ezen felül miután az utcákon sok állat él, ezek ürülékének eltakarítása sem megoldott, leginkább a járművek és a szerencsétlenül járt turisták hordják el a cipőjük talpával.
A legegyszerűbb megoldás a fenti problémákra: Hagyjunk fel az idehaza megszokott higiéniai elvárásainkkal, semmi bajunk nem lesz attól, ha nincs körbetörölgetve minden körülöttünk domestos-szal.
Itt kell megjegyezni, hogy mind Nepálban, mind Indiában rengeteg a galamb. Vigyázzunk, hogy épületek homlokzata előtt ne ácsorogjunk hosszasan, mert garantált az égi áldás.
Második napunk reggelén egy utcai étkezde meglátogatása után Bhaktapur felé vettük az irányt, ezúttal busszal. A tömegközlekedés ezen formájára is rá lehet csodálkozni természetesen, hiszen bőven tartogat magában meglepetéseket. Amikor egy busz lassít vagy megáll egy állomásnak kinevezett helyen, az ajtóban álló figura kiordibál a tömeg felé, hogy a busz milyen irányba közlekedik. Erre azért van szükség, mert bár sokat javult a helyzet a közelmúltban, de a lakosság egy jókora része még mindig írástudatlan. Ha a célállomás megegyezik az általunk célként kitűzött desztinációval, akkor az ordibáló manusnál tudunk "virtuális" (valóságban nem létező) jegyet váltani a járatra. Mint minden, ez is lehet alkuképes, bár inkább nagyobb csoport esetén, és kisebb mértékben. Az, hogy Ázsiában nem létezik a "teli busz" fogalma, Nepálban is megtapasztalható. Nincs az a tömegnyomor, hogy valaki még fel ne férjen adott járatra. Mindeközben pedig a poggyásztartóhoz erősített sufnituningos hangszórókból üvölt valami folk-dance music, ezzel is színesítve utazásunkat.
Az utakon egyébként nem találunk olyan járművet, amin legalább egy-két felragasztott felírat (Buddha was born in Nepal, Jesus loves you stb...) ne szerepelne, ahogy olyan autót sem találunk, amin legalább egy-két karc vagy horpadás ne díszelegne. A Tata márkájú kamionokra - melyek óriási számban fordulnak elő az országutakon - külön fejezetet lehetne szentelni, ezek díszítettsége ugyanis egész aprólékos, némelyik valóban pompás látványt nyújt, és jelentős kreativitásról árulkodik, szinte már művészi alkotás. Komolyan feldobják a nehézkes közlekedés olykor kilátástalan hangulatát. És még a nagy számok törvénye alapján sem lehetséges, hogy két hasonlóval találkozzunk.
A buszról jól megfigyelhető a város is, elsősorban a kirakatok. Angolul tudóknak különösen jó szórakozás lehet, hogy az angol felíratok jelentős része hibásan van írva, ez több alkalommal is mosolyra adott okot. A másik szembetűnő dolog, hogy az "Everest", "Himalája" és "Buddha" tulajdonnevekkel valamint a "Jak" szóval szinte bármit lehet hirdetni, ezekről tényleg az utolsó bőr is le van nyúzva. Például a "Jak autóalkatrész-kereskedést" már én sem tudtam a valóság keretein belül értelmezni. De feliratban nálam mégis a "New Antivirus Restaurant" vitte a prímet a Bhaktapur felé tartó rögös úton.
A tizenöt kilométeres távot végül háromnegyed órás buszozással tettük meg célunkig. A bhaktapuri Durbar-Squarehez 1500 rúpiáért (1 nepáli rúpia = 2,7 forint) tudunk belépőt váltani, de ha valaki nagyon meg van szorulva, megtalálhatja a mellékutcákon át azokat a járatokat, ahol ingyen is be tud lógni. Ez egyébként a Katmandui Durbar Square-nél és Lalitpurnál is hasonlóan működik. Viszont ha belépőt váltunk még térképet is kapunk a jegyünk mellé, így követhetőbb merre is járunk és mit is látunk pontosan. Így biztos nem hagyunk ki semmi érdekeset.
Bhaktapur belvárosa gyönyörű hely, bár sajnos a másfél évvel ezelőtti földrengés jelentős pusztításokat végzett itt is. Szomorú volt látni, ahogy a csodaszép épületek, templomok némelyikének már csak a hűlt helye volt meg, pár pedig komoly támasztékokkal volt megerősítve. A helyreállítási munkálatok jelenleg is folynak, bár nem túl nagy ütemben. Ami viszont épen maradt az épületekből az tényleg varázslatos. Remek hangulata van a helynek, nagyszerű, gazdag kulturális és vallási hagyományokról árulkodó szépségdíjas építészeti megoldásokkal. A legjobb állapotban fennmaradt műemléképületek itt találhatóak a Katmandu-Völgyön belül.
Bhaktapur egykoron a legnagyobb albirodalmi főváros volt megelőzve Katmandut és Patant (mai Lalitpur), azonban mára már az egykoron különálló városok szinte teljesen összeolvadtak egymással. A legtöbb, téglából és fából készült, isten és állatábrázolásokkal díszített épület története egészen a középkorig nyúlik vissza. Ma ezek az UNESCO kulturális világörökségének részét képezik. Szintén említésre méltóak az agyagból készült cserépedények, melyeket a frappáns nevű Pottery Square-n készítenek és árulnak.
Érdekes látvány, ahogy a buddhista és hindu szentélyek váltják egymást teljes harmóniában és békében megférve egymás mellett. A különféle isteneknek emelt kis templomoknál rendszeresen láthatunk imádkozó hívőket, felajánlásokat, néha pedig még állatáldozatokat (leginkább csirke) is elkaphatunk.
Séta közben jó volt látni, hogy errefelé még valódi közösségi élet folyik. Az emberek nem fészbukon csetelgetnek egymással, hanem délidőben csoportosan kiülnek valahová és jóízűen beszélgetnek. Senki sem küldözget online játékfelkéréseket, itt kimennek az udvarra, köröket alkotnak és társasjátékokkal, kártyázással ütik el az időt. És bár senki nem lájkolja a győztest, mégis tudnak nevetni, mosolyogni a helyiek.
Lehet, hogy én vagyok régimódi, de mindig jó érzés tölt el, amikor azt látom, hogy az emberi kapcsolatoknak még van valós értékük és tartalmuk. Mennyivel másabb ez, mint egy "modern" társadalomban élni, ahol szombat esténként egymagukban ülnek odahaza az emberek, és nincs jobb dolguk, mint a vacsorájukat posztolgatni, arra várva, hogy a másik ötszáz - szintén magányos - ismerősük közül minél több lájkolja. Azt hiszem ez az emberi kapcsolatok teljes kiüresedése, de ez már egy másik topik.
Utunk során betévedtünk még egy mandalakészítő iskolába is, ahol tizenévesek végtelen türelemmel és precizitással készítették el a szebbnél-szebb műveket. A fiatal lányokat oktató hölgy pedig lelkesen beszélt nekünk a mandalák készítéséről és jelentéséről. Az iskolát támogatva akár vásárolni is lehet az itt készített művekből.
Természetesen az árusok innen sem hiányozhatnak. Ételt, italt, édességet bármikor vásárolhatunk az utcán. A sokszor random-szerűen kiválasztott ételünk megkóstolása előtt aztán jöhet az izgalom, vajon jól döntöttünk-e. Az olajban sült dolgokról itt nem szokás lecsöpögtetni a plussz zsiradékot, így számomra inkább a főtt dolgok jöttek be. Például a forró vízben főtt momó szerintem sokkal jobb választás olajban elkészített testvérénél.
Nagyon finom édességeket is lehet találni az út menti árusoknál. Általában a tejből készült finomságokat érdemes végigkóstolni. Elég töményen cukrosak, ezért elég, ha egy-két szemet veszünk belőlük, sokat egyszerre nem fogunk tudni elfogyasztani. Ha valakinek higiéniai aggályai vannak, akkor az hagyja ki az efféle élvezeteket. Nekem Nepálban bármit is ettem, soha, semmivel nem volt problémám, de lehet csak én voltam szerencsés. Inni viszont csak a palackozott vizet javaslom bárkinek. A szállodák előtereiben ballonos víz is található többnyire, ezért ha van egy flakonunk, a leginkább költséghatékony megoldás még a szálláson megtölteni azt.
Nem csak az emlékművek újulnak meg a városban. Több építkezésbe is belebotlottunk, ahol többnyire érdekes módon a nők vették ki a részüket a kemény fizikai munkából. Lapátolnak, a hátukon lévő kosárban viszik az építőanyagot a felhasználási helyre vagy éppen (Ganesha márkájú!) betonkeverőt kezelnek. Ezzel szemben mondjuk érdekes képet nyújt, hogy a varrógépek mögött és a konyhákban leginkább férfiakat találhatunk. És hogy vajon hogyan alakult ki ez a furcsának tűnő munkamegosztás? Nos, ezen sokat élcelődtünk egymás között, néha csapatunk hölgy tagjainak tűrőképességét is tesztelve, de a választ valójában nem találtuk.
Érdemes egy fél napot rászánni Bhaktapurra, ez az a hely, ahol tényleg elengedheti magát az ember és nyugodtan sétálhat. Bár a motrokat innen sem tiltották ki, mégis kellemesen el lehet bolyongani a műemlékek között.
Bhaktapurból a tőle keleti irányba található Nagarkot felé vettük az irányt. "Menetrend-szerinti" busszal szerettünk volna menni, de végül egy kisbusz mellett döntöttünk, ahol egy kedves, fiatal párral utaztunk együtt. A nepáli utakra jellemző, hogy egy részen egy pillanatra megakadtunk, mivel egy előttünk lévő busz beragadt a sárba. Rövidke statikai fejszámolást követően közölték velünk, hogy négyünknek ki kellene szállni a járműből, mi szófogadóan így is tettünk. Úgy néz ki szerencsénk volt, hogy kisbusszal mentünk, hiszen ez ha centizve is, de még épphogy elfért a beragadt jármű és a szakadék között, így gyors beszállás után folytathattuk utunkat.
Nagarkotnál a hegyekben van egy kilátó, ahonnan ellátni egészen a Himalája sokezres csúcsaiig. Sajnos a szmogos és talán kicsit ködös levegő miatt nem láthattuk tisztán az előttünk elterülő tájat, de egy-két jó fotót azért lehetett készíteni.
A visszaút nagyon hosszú volt. Elzötykölődni újra Bhaktapurig még nem is volt olyan vészes a kátyúhegyek ellenére sem, pedig nem egy bukkanónál vertem be a fejem az alacsony építésű kisbusz tetejébe. Bhaktapurtól viszont egy másfél órás lépésben haladás következett Katmanduig. Szinte már imádkoztam, hogy legalább száz métert tegyünk meg egyszerre megállás nélkül. Amikor végre összejöhetett volna ez a bravúr és lett volna hely haladni, akkor meg azért nem sikerült, mert a buszon még volt pár állóhely, és az ajtóban ordibáló fickó - profitmaximalizálás céljából - folyamatosan próbálta Katmanduba csábítani az út mellett álldogáló embereket.
Estefelé értünk vissza a fővárosba, ahol szembesültünk azzal, hogy itt a közvilágítás fogalma nem létezik. A boltok előtt világító lámpás fénye mellett tudunk sétálni, néhány nyitva tartó kirakatból és járművekből származtak leginkább a város esti fényei.
