Kirándulások Georgia szívében

A következő három napban Georgia szívében kalandoztunk. A Kutaiszitól Tbilisiig vezető úton számos érdekességgel találkoztunk, majd ellátogattunk még az azeri határnál lévő David Garejaba és az ország keleti, bortelrmerő vidékeire.

Az ötödik nap reggelén Kutaisziból keleti irányba indultunk. Első megállónk Gori városában volt, amelynek egyetlen nevezetessége van, mégpedig az, hogy itt született 1878 decemberében Ioszeb Dzsugasvili, ismertebb nevén Joszif Visszarionovics Sztálin. Az ő emlékére létesítettek a városban egy múzeumot, amit nem lehetett kihagyni (belépő 10 lari).

A város főterén található múzeum három részből áll. Az első rész Sztálin szülőháza, ahol négy éves koráig élt. Apja, aki a helyi cipész volt, a pincében tartott fenn egy műhelyt. A második, és egyben legnagyobb rész maga a Sztálin múzeum, amely az 1953-ban elhunyt diktátornak állít emléket. A kiállítás hat csarnokra van osztva, amely Sztálin személyes holmijai közül többet is bemutat. Ez a rész sok illusztrációt, fotót, festményt, dokumentációt is tartalmaz. A nagyon érdekes kiállítást még érdekesebbé tette az idegenvezetőnk, aki rengeteg új infóval szolgált számunkra egészen Sztálin gyermekkorától haláláig. Végignézhettük hogyan lett egy paptanoncból előbb sármos fiatalember, majd rettegett diktátor. Tanulságos kiállítás, ajánlom mindenkinek aki arra jár. A harmadik rész Sztálin vasúti kocsija. A nagy vezér - miután legendásan félt a repüléstől -, ezen a páncélozott Pullman kocsin utazott például a jaltai és a teheráni konferenciára. A kocsi csak felárral látogatható (+5 lari), de minket annyira megkedvelhetett az idegenvezetőnk, hogy ingyen tekinthettük meg azt.

Sztálinról sok új információt hallottunk, de a rendszer áldozatairól nem igazán esett szó.
Sztálinról sok új információt hallottunk, de a rendszer áldozatairól nem igazán esett szó.

Sztálinnak a városban nagy kultusza van. Rengetegféle ajándéktárgyat lehet kapni az ő képével, de azért be kell látni, hogy ez csak üzlet. Sztálint Georgiában sem szeretik, hiszen soha nem kivételezett a saját népével sem. Itt most az ő személye egy jó üzlet. Ahogy megtudtuk, tulajdonképpen ez a múzeum tartja el kis túlzással az egész várost. Sztálin nélkül még Georgiában sem sokan tudnák merre van Gori.

A múzeum helyett páran szabadprogram keretében a várossal és a közeli erőddel ismerkedhettek meg. Találkoztunk természetesen itt is egy magyarul picit tudó helyivel, aki egykoron Pesten tanult, magyar felesége van, csak elváltak, és az asszony hazaköltözött közös gyermekükkel. Ő mesélte el nekünk, hogy milyen volt Goriban átélni, amikor 2008-ban az Orosz csapatok egészen a város széléig jutottak. Ekkor veszítették el Dél-Oszétiát.

Goritól nem messze található Uplistsike, a Kaukázus egyik legősibb települése. A Krisztus előtt 1000 körül alapított település egykoron a Kartli királyság stratégiai jelentőségű városa volt. A kereszténység megjelenésével a város háttérbe szorult, új központok jöttek létre. Miután a muszlimok elfoglalták Tbiliszit, Uplistsikhe vált a király rezidenciájává. A település az Európát Ázsiával összekötő kereskedelmi vonal központja volt, népessége a 20ezer főt is elérte. A város végső bukását a 14. századi mongol támadások jelentették. A nyolc hektárnyi területen elterülő, barlangszerű kialakítással, fehér homokkőbe vájt lakóegységek mellett templomokat, étkezőket és még színháztermet is találhatunk. Nagy élmény volt bolyongani a romok között és elképzelni hogyan élhettek ilyen körülmények között akkoriban az emberek, és hogy mi vette rá őket, hogy ilyen kőbe vájt barlanglakásokban éljenek. A hely egy gyíkparadicsom is egyben, hiszen ezerszámra sütkéreznek a köveken a fürge kis lények. Gyönyörű kilátás nyílik innen a környékbeli tájra is, ami kimondottan érdekes és különleges. Belépő 3 Lari.

Remek környezetben fekszik a Gorihoz közeli ősi város.
Remek környezetben fekszik a Gorihoz közeli ősi város.

Tovább haladva keletnek Mtsketa városába érkeztünk. A Tbiliszitől 20km-re található város rendkívül gazdag történelmi múltra tekint vissza, Georgia talán legszentebb helye. A grúz ortodox vallás központja sokáig a királyok koronázási és temetkezési helye is volt. I.e.1000 körül alapították, később az Ibériai Királyság fővárosa lett. A monda szerint itt élt Szt. Nino is, akinek a neve összefügg az ország kereszténnyé válásával. Georgia volt a világon a második ország Örményországot követően, ahol a kereszténységet államvallássá nyilvánították.

Elsőként a Samtavro kolostort látogattuk meg, ahol először találkoztunk a bejáratnál az úgymond mély-szegény réteggel. Sokan kéregetnek a különböző templomok kapujánál. Ezután a grúz ortodox egyház „Vatikánjába” látogattunk el, a Svetitskhoveli székesegyházba. A 4. századi építmény többször megsérült a történelem során, különösen az arabok, perzsák, mongolok támadásai alkalmával, és a szovjet időszakban. Az épületet földrengések is rongálták. Nevének jelentése: „Életadó oszlop”, melynek története a grúz legendairodalomba nyúlik vissza. A katedrális a történet szerint Krisztus halotti leple főlé épült.

Körülbelül egy órát töltöttem az épületben és figyeltem a történéseket. Sokan voltak hétköznaphoz képest odabent, de ez érthető a fentebb említettek miatt. Még egy rendőr is érkezett egyenruhában, imádkozott, körbement az ikonokon és végigcsókolgatta mindet, gyertyát gyújtott, majd távozott. Na ez az az őszinteség, amiről előző cikkemben már szóltam. Ezek a dolgok, pillanatnyi benyomások tették nekem teljesen hitelessé mindazt, amit a grúz vallási épületekben tapasztaltam.

A grúzok mélyen hívő emberek, a templomokban többnyire nagy az élet.
A grúzok mélyen hívő emberek, a templomokban többnyire nagy az élet.

Estére értünk szálláshelyünkre Tbilisibe. Egy igazi szocreál-hangulatú, bontásra ítélt hotelben szálltunk meg. Sokan lepusztultnak, igénytelennek titulálnák a helyet, de igazából hihetetlen jó feelingje volt. A szálloda előtt találkoztunk egy 56-os szovjet katonával, aki itt harcolt Budapesten, csak éppen a másik oldalon. Elmesélte történetét, hogy meglőtték a harc közben, megmutatta a sérülését is. Elmondta, hogy amikor anno felrakták őket a vonatra Budapest felé, nekik azt mondták, hogy footballmérkőzésre mennek, majd amikor a magyar fővárosba értek, géppisztolyt nyomtak a kezükbe. Hát igen, a háborúknak csak vesztesei vannak. Legalábbis a győztesekkel ritkán találkozni az utcán sétálva.

A városban töltöttük az estét. A többség beült vacsorázni egy étterembe, én egy csoporttársammal elmentem felfedezni a várost és shoppingoltunk is egyet. Tbilisiben még késő este is nagy az élet az utcákon, a boltok is sokáig nyitva vannak, így történt, hogy egy fajin kalapra is szert tudtam tenni az egyik butikban valamivel tizenegy előtt. Ekkor még nem is tudtam, hogy milyen jól fog ez jönni majd a melegebb napokban. A városból a többiek előtt értünk vissza a szállodába, ahol még hosszasan elbeszélgettünk a hotel idősödő biztonsági őrével. Tudott angolul, már ez hatalmas szó volt ebben az országban. Mesélt a grúz mindennapokról, a politikai helyzetről, a sportról, a látnivalókról. Elmondta, hogy ők nagyon húznának az EU felé, Európától várnák a védelmet, és hogy picit odafigyeljenek Georgiára, de Európa nem nagyon akarja befogadni őket. Egyszerűen sértenék pár ország érdekeit, és Európának Georgia „ennyit nem ér”. Később, amikor már szinte barátivá vált a hangulat, előhozta hatalmas termetű kutyáját is, és megmutatta nekünk. A borjú nagyságú eb nagyon aranyos volt így, hogy barátként voltunk neki bemutatva, ellenségként nem szívesen ismerkedtem volna vele.

A Tbilisit átszelő Kura folyó.
A Tbilisit átszelő Kura folyó.

Azt hiszem ez volt számomra az az este, amikor a legkevesebbet tudtam pihenni, valahogy túl sok volt a szúnyog a szobában, pedig ezidáig nem is találkoztam velük. Általában elmondható, hogy nem vagyok egy könnyen elszenderülő típus, de ettől az éjszakától eltekintve folyamatosan úgy aludtam el minden egyes este a kaukázusi kintlétem alatt, mint akit agyonütöttek. Egyetlen egyszer sem kellett teheneket… öhh… apropó… bárányokat számolnom. Jót tett a levegőváltozás és a sok élmény ebből a szempontból is.

Reggel először Tbilisi piacára látogattunk el. Tipikus nagy piac, minden kapható itt is az élő állattól kezdve az orvosi felszereléseken át a festményekig. Itt megvettük a napközbeni betevő falatjainkat, és végre megkóstolhattam a kvasz nevű itókát is. Ezt fahordókból mérik minimális összegekért az utcákon, amolyan üdítő szerűség, kellemes íze van (nekem picit a kólára hasonlít), érdemes kipróbálni. Vettem még khacsapurit is. Azt tudni kell, hogy itt szinte minden tésztás, töltött dolgot khacsapuriként kínálnak a turistáknak, persze az igazi khacsapuri az a sajtos-túrós, tojásos cucc, de a többi hasonló ételféleség is mind valamilyen „puri” végül is. Így létezik húsos, zöldséges, dupla-sajtos, babos és szinte bármilyen fajta puri. Érdemes a változatosság kedvéért végigpróbálni ezeket. Egy-egy kóstolást megérnek.

Aznapi programunk az azeri határon található, hatodik században alapított David Gareja sziklákba vájt grúz ortodox kolostorkomplexumának megtekintése volt. A grúz egyházi hagyomány szerint a hatodik században tizenhárom asszír szerzetes érkezett Mezopotámia területéről (többek között David Gareja), hogy erősítsék Grúziában a kereszténységet. Nevükhöz fűződik számos kolostor megépítése. Az ő és tanítványaik munkája a középkorban nagy szerepet játszott Georgia keresztény identitásának megtartásában. A modern Georgiában számos vallási épületet neveztek el ezekről a szerzetesekről.

Már az utazás közben megismerhettük az ország egy teljesen másik arcát. Georgia kicsi ország, Magyarország területének is csupán csak a kétharmada, viszont rendkívüli adottságokkal rendelkezik. Északon a Nagy-Kaukázus négy-ötezres csúcsai találhatóak, nyugaton a Fekete-tenger határolja. A déli rész amolyan félsivatagos terület, keleten pedig a bortermelő vidékek találhatóak. Hihetetlen, hogy egy ilyen pici ország mennyire sokféle adottságokkal rendelkezik. Ezért is válik éppen napjainkban igazi turistaparadicsommá, mivel bárki megtalálhatja itt a számításait, egyelőre még európai ember számára elég kedvező árakon.

Délnek haladva a táj már teljesen másként gyönyörű, mint eddig.
Délnek haladva a táj már teljesen másként gyönyörű, mint eddig.

Szóval megérkeztünk egy teljesen más világba, a hegyekből a kopárságba, ami szintén lenyűgöző látvány volt. Ahogy haladtunk dél felé, a tehenek száma is megcsappant valahogy. Meg-megálltunk fotózkodni és könnyíteni magunkon néha, így történt, hogy Ubano településére tévedtünk, egy lengyelek által üzemeltetett „garázskocsma” feelingel rendelkező kajálda-szerűségbe. A település talán tíz házból állhat, aminek a fele elhagyatott volt. Itt megittunk egy kávét, amire bő fél órát kellett várni. Érdekes hely volt, leginkább fura. Raklapokból összerakott színpad és lelátórész is volt a büfé mellett kiépítve a rendszeres programoknak. Semmi nem volt a környéken a pusztaságon kívül igazán, mégis valahogy egy elég hangulatos semmi volt.

Innen már nem volt messze David Gareja, rövid buszozás után meg is érkeztünk az amolyan félsivatagos, holdbéli tájon fekvő, több száz helységet tartalmazó kolostorkomplexumhoz. Az egész egy hegyfalba van vájva, amelynek úgymond Georgia felőli oldalán van a bejárati rész, itt található egy felújított kolostor-erőd is. Innen felkaptatva a hegy tetejére csodálatos kilátás nyílik a környékre. A táj lenyűgöző, abszolút szokatlan az eddig tapasztaltakhoz képest. A hegytetőról a másik oldal felé fordulva már Azerbajdzsánt láthatjuk. A határvonal képlékeny picit errefelé, még ma is viták övezik ezt a kérdést. Mindenesetre picit lejjebb ereszkedve az azeri-oldalon (de nem elhagyva a kitaposott utat!!!) találhatjuk a több száz sziklába vájt helyiséget. Templomok, kápolnák, étkezők, lakhelyek váltották egykoron egymást. Több helység egész jó állapotban megmaradt. A zord környezet ellenére a kolostor évszázadokon át fontos kulturális és vallási központként volt számon tartva. Közelében kiterjedt mezőgazdasági területek helyezkedtek el. A kolostorok csodálatos falfestményei miatt váltak főként világkincsé. Érdemes ellátogatni a 42-es számú helyiségbe, amihez szükség lesz némi mászóképességre, de nagyon gyönyörű, épp freskókkal találkozhatunk odabent.

Egykoron fontos központ volt David Gareja, ahol még most is aktív vallási élet folyik.
Egykoron fontos központ volt David Gareja, ahol még most is aktív vallási élet folyik.

A település a 12.század környékén élte virágkorát. Sajnos ezt a területet is sok támadás érte a történelem folyamán. A mongolok rombolásai után újraépítették a helyet, később az 1615-ös Safavid támadás alkalmával több ezer szerzetest mészároltak le, az egyedi kéziratokat, művészeti értékeket elpusztították. Majd a területnek végkép betett, mikor a szovjet hadsereg kiképzőbázisnak használta az Afganisztán elleni háború során. A kolostorban ma is aktív élet folyik. A zarándokok és a turisták is szívesen látogatják.

Miután a terület felett komoly határviták folynak Azerbajdzsán és Georgia között, ezért a komplexum látogatásakor fokozott figyelmet kell fordítani a határvonal tiszteletbe tartására. Ottjártunkkor például a kivájt helyiségekben már azeri határőrök hűsöltek. Nem volt velük problémánk, rákérdeztek ugyan, hogy honnan érkeztünk, de ennyi volt. A területen állítólag előfordulhat ugró vipera is, mi nem láttunk egyet sem, de még csak nem is hallottunk felőlük történeteket.

A különböző helyiségek felfedezése után ismét a hegy tetején találtuk magunkat, és a pazar kilátásban gyönyörködhettünk. A grúz oldalon aztán vissza leereszkedtünk kiindulási pontunkra, majd megnéztük az ott található kolostort. (Nem lenne fontos megjegyezni, de a jegyzeteimbe felírtam, hogy ez volt az első hely Georgiában - és talán az egyetlen -, ahol nem találkoztunk tehenekkel.)

A gyönyörű barlanghelyiségek a hegy Azerbajdzsán felőli oldalán találhatóak.
A gyönyörű barlanghelyiségek a hegy Azerbajdzsán felőli oldalán találhatóak.

Már hazafelé indultunk volna éppen, amikor ismét találkoztunk a magyar srácokkal, akikkel már Mestiában is összefutottunk az egyik kisboltban. Kicsi a világ! Feltűnt, hogy egyikük a kánikula ellenére hosszú nadrágban és kiskabátban volt. Kiderült, hogy az egyik vízesés körül medvetalphoz dörgölődzhetett véletlenül. A medvetalp egy mérgező növény, amely az emberi bőrrel érintkezve fényérzékennyé teszi a bőrt, és égési sérülésekhez hasonló tüneteket produkál, amely rendszerint az esetet követő 1-2 nap után válik láthatóvá. Kórházba is kellett mennie a problémával, antibiotikumot is kapott, de ez egy nagyon makacs és nehezen gyógyuló dolog. Megmutatta a gézzel borított testfelületeit, hát rendesen fel volt hólyagosodva a karja, és a lába egyaránt. Szóval ha a Kaukázusba indul az ember, ne a medvékből és a kígyókból készüljön fel elsősorban (ezekről sokat lehet olvasni), hanem inkább a medvetalpból, mert az inkább reális veszélyforrás, mivel rengeteg van belőlük.

Hosszú út után Telavi városkájába értünk. Itt először megcsodáltunk egy nagyon idős fát. Próbáltuk csapatunk tagjaival körülölelni a fa méretes derekát, végezetül sikerrel jártunk, jó sokan kellettünk hozzá. Kicsivel később már a szállásunkon voltunk, ahol luxus körülmények között pihenhettünk és fogyaszthattuk el remek vacsoránkat. Helyi sofőrünk sorban mondta a tósztokat, így nekünk más dolgunk nem is maradt nap végére, mint a poharak ürítése. Hozzáteszem, idehaza soha nem iszom alkoholt, de az utazás alatt egy-két pohárka bor vagy egy-két korty chacha (grúz pálinkaszerűség) egyszerűen hozzátartozott az élményhez.

Hetedik napunk reggelén tehát Telaviban ébredtünk. Telavi egy második században alapított város, a Kakheti régió központja. Nekem meglehetősen tetszett az a kis rész, amit láttam belőle. Több, világhírű pincészet mellett kastélyok, művészeti múzeumok és színházak is találhatóak a környékén. Egy utazó számára ideális kiindulási pont a környék felfedezésére. Maga a Kakheti régió a régészek szerint a borászat bölcsője, már 8000 éve is termesztettek itt szőlőt. A grúz szőlőtermesztési hagyományokat a szerzetesek tartották életben évszázadokon keresztül. Több, mint ötszáz szőlőfajtát termesztenek Georgiában, de alig 35-40 fajtából készítenek bort.

A grúz bor sajátos ízét a kvevri adja. Ezek tulajdonképpen agyagedények, amelyekben tárolták és érlelték a bort. Miután egy kvevri megtelt borral, méhviasszal zárták le. Bár a kvevriket beásták a földbe, a külsejüket mégis díszítették a régi mesterek a védjegyüknek számító mintákkal. Manapság már inkább a modern technológiát használják, de patinás boruk egy kis részét még ma is az ősi módszerrel készítik.

Ellátogattunk délelőtt Ikalto hatodik században épített kolostorába, ahol egykoron a szőlőtermelés és borkészítés fontos szerepet játszott, persze a hely fontos oktatási központ is volt. A kolostor udvarán rengeteg ilyen kvevrit láthattunk, mókásabb kedvű társak bele is bújhattak a nagyobbakba.

Ikalto kolostora a borkészítéshez nélkülözhetetlen kvevrikkel.
Ikalto kolostora a borkészítéshez nélkülözhetetlen kvevrikkel.

A következő állomás Alaverdi katedrálisa volt. Fénykorában igazi építészeti bravúrnak számított az épület, amely püspöki székhely és a régió vallási központja volt. A több, mint 55 méter magas katedrális ma Georgia második legmagasabb vallási építménye. Itt még ma is foglalkoznak borászkodással, sőt, amint az udvaron láthattuk a méhészkedés is népszerű. Sajnos ez volt az egyik olyan hely, ahol az épületben nem lehetett fényképezni.

Továbbhaladva egy helyi borászatnál álltunk meg, kis kóstolgatás után pár üveg borral felpakolva, kvevribe ordítva (nagyon jó hangja van, ha beledugod a fejed egy nagyobba és belekiabálsz) távoztunk a helyről.

A következő állomásunk Gremi vára volt. Gremi a 16-17. században a Kakheti királyság fővárosa volt. Az egykoron lüktető kereskedelmi város a Selyemút mentén helyezkedett el. Az 1615-ös támadás során a Perzsák a földdel tették egyenlővé a települést, amely már soha nem nyerte vissza azt a jóléti állapotot, ami előtte jellemezte. A belépő magvásárlása után egy érdekes kiállítást lehetett végignézni régről fennmaradt használati tárgyakból, fegyverekből, érmékből. Vetítés is volt, amely meglehetősen részletesen tárta elénk a hely múltját. Ezután felmentünk magába az erődbe, ahol szintén van pár régről maradt kiállítási tárgy, a vár tetejéből pedig szép panorámában gyönyörködhettünk.

A Gremi erőd hosszú időn keresztül az ország meghatározó létesítménye volt.
A Gremi erőd hosszú időn keresztül az ország meghatározó létesítménye volt.

Utunkat a Nekresi monostor felé folytattuk, amely állítólag Georgia legelső temploma volt, és a 4.században épült. A 6.századtól már püspöki székhelyként említik a krónikák. A monostor maga gyönyörű helyen fekszik és nagyszerű panorámával bír. Ide már nem mindenki tartott csapatunkkal, páran lent maradtak ebédelni. Ők - mint később kiderült - egy körülbelül 25 fős grúz baráti társasághoz csapódtak, akik nem messze a monostortól ettek-ittak és mulatoztak. És persze nagyon megörültek magyar vendégeiknek, hiszen ahogy a grúzok tartják: „a vendég Isten ajándéka”, ezért jól is lakatták a mieinket. Később mi is csatlakoztunk hozzájuk.

Persze ez a hozzáállás nagyjából az egész országban igaz. Bármerre jártunk mindenhol meleg szívvel és bőséges asztallal fogadtak bennünket. Úgyhogy a grúz vendégszeretetről terjedő már-már túl szépnek tűnő legendákat csakis alátámasztani tudom. Ők valóban ilyen kedvesek. És hogy a grúz vendégszeretetbe mennyire játszik szerepet az anyagiasság? Nos, soha egyetlen pillanatra nem lehetett érezni, hogy a valuta miatt lennének ilyen figyelmesek az emberrel. Persze nekik is remek megélhetési lehetőség a turizmus, de az a helyzet, hogy ők még valahogy szívből tudnak a vendégekhez hozzáállni. A homestayeken is azt éreztem, hogy nem csak megtűrnek és ágyat biztosítanak számunkra, de mintha arra az egy-két napra, amíg ott tartózkodunk, a kis közösségükbe is befogadnának bennünket. És ez megint egy olyan dolog, ami őszinte volt Georgiában. Nem megjátszott és nem amolyan haszonlesően megkreált.

Később ellátogattunk Georgia legnagyobb borospincéjébe, ha már lúd, legyen kövér alapon. A sziklába vájt két párhuzamos folyosót, amelyek 800 és 500 méter hosszúak, átjárók kötik össze. Ebben az alagútrendszerben tárolják a nemes nedűt. Bemutatták itt nekünk a helyi bortermelés csínját-bínját, az ősi módszerektől kezdve a mai technológiáig. A program végén természetesen egy borkóstoló is volt. A belépő ára is ennek függvényében alakul (7-70 lari, kóstolófüggő, mit, mennyit…)

A borászat előtt.
A borászat előtt.

Az estét Sighnaghiban töltöttük, ami egy hangulatos kisváros. Sétáltunk egyet a naplementében és ismerkedtünk a hellyel. Itt is pezsgő élet folyt még sötétedés után. Jellemző ez a melegebb éghajlatú országokban, hogy estefelé jönnek ki az emberek az utcára, és éjfél körül még elég nagy élet folyik a belvárosokban.

És Sighnagiban volt még valami, amit eddig más városokban nem nagyon találtam: kuka! Az ország teljes megismeréséhez hozzátartozik egyik szívfájdalmam, hogy alig találni kukákat az utcákon. Hozzászoktam, hogy soha semmi szemetet nem dobok el, viszont Georgiában a kuka ügy egyáltalán nem megoldott. Ez lehet, hogy csak nekem volt bosszantó, de szeretem a tisztaságot, és nem szerettem volna a nagyképű, szemetelő turista képében tetszelegni, így a bal zsebemet kellett használnom legtöbbször szemetesként.

Betértünk még a helyi piaccsarnokba is, ami hangulatos helynek tűnt, de már csak egy-két stand volt nyitva. Itt vettünk csurcselát, amit magyarul leginkább mustkolbászként lehetne leírni. Ez a grúz autentikus édesség. Ez egy hosszúkás alakú, több színben és méretben létező finomság, amelynek a belsejében mogyoró vagy dióbél van egy madzagra felfűzve, és ez van eredetileg liszttel sűrűsített mustba (de inkább gyümölcslébe) mártva, majd hosszasan a napon szárítva. Nem volt rossz, egy kóstolást mindenképpen megért ez is. Szerencsére kevésbé émelyítő az íze, mint ahogy a kinézete alapján gondoltam.

Samtavro kolostorában sok fiatal apácával találkozhattunk.
Samtavro kolostorában sok fiatal apácával találkozhattunk.
Uplistsikhe egy kisebb játszótér is lehet, kellő fantázia birtokában.
Uplistsikhe egy kisebb játszótér is lehet, kellő fantázia birtokában.
Ebbe mennyi bor férhet?
Ebbe mennyi bor férhet?
Sztálin sármos fiatalember volt. Sajnos több jót nehéz mondani róla.
Sztálin sármos fiatalember volt. Sajnos több jót nehéz mondani róla.