Szkopje és környéke

Az utóbbi időben a Balkán-félsziget felkapott célponttá vált az utazók körében, nem ok nélkül. Sokat töprengtem mely országot válasszam (elsőként) célpontul a régióból, végül arra a Macedóniára esett a választásom, amely a leginkább "sötét ló" volt a szememben. Így egy nyári vasárnap délelőtt útnak indultam hát Teréz-anya szülővárosába, az egykori Üsküb-be, vagyis a mai Szkopjébe, hogy felfedezzem ezt a pici balkáni gyöngyszemet.

Mielőtt belépünk Macedóniába, ismernünk kell egy-két olyan tényt, aminek jó tudatában lenni. Először is itt van az ország neve, mely ha történelmi távlatokban gondolkodunk, meglehetősen patinásan hangzik, viszont le kell szögezni, hogy a jelenlegi Macedóniának semmi köze sincs a Nagy Sándor nevével fémjelzett egykori birodalmához, maximum annyi, hogy a jelenlegi ország területe is az egykori birodalom része volt. Nem csoda hát, hogy Macedóniát már a neve miatt is támadják - főleg a görögök - félvén attól, hogy egyszer még erre hivatkozva területi követelésük is lehet a déli szomszéd ellen.

A második fontos dolog a nyelvkérdés, ami sokak számára nem is kérdés, hiszen az errefelé beszélt nyelv gyakorlatilag a bolgár, némi tájszólással. Igazából nincs komoly történelme, sem saját nyelve, de még csak saját kultúrája sem a macedón népnek. A kétmilliós ország körülbelül fele még csak nem is macedón, hanem főleg albán, kisebb részben török és cigány nemzetiségű.

Rövid repülőút vezet Budapestről Szkopjébe, de ez a nyúlfarknyi távolság is elegendő volt ahhoz, hogy a napfényben fürdő magyar fővárosból már egy esős Szkopjébe érkezzek meg. A repülőtérről a Vardar Express 175 dénárért (1dénár = 5 forint) vitt be a belvárosig, amelytől csupán egy pár perc sétára található hostelben szálltam meg az első pár éjszakára.

A csapadék ellenére nagyon jó érzés volt újra "szabadnak" lenni, ezért belevetettem magam gyorsan a város felfedezésébe. A belvárosba vezetett utam, mely nagynak egyáltalán nem nevezhető, két óra alatt fotózással együtt is bejárható.

A Szkopje 2014 projekt keretein belül óriási léptékű pénzlopás építkezés történt, mely során az egész belvárost átalakították. A beruházást csaknem 600 millió euróból sikerült abszolválni, ami ki is verte a népességnél a biztosítékot. Főleg, hogy a végeredmény egy giccsparádé lett. Egészen a gigantikus szökőkutaktól a megszámlálhatatlanul sok szobron át a Karib-tenger kalózaiból jól ismert hajókig, melyek a bokáig érő Vardar folyóban "horgonyoznak". Ez utóbbiakat még sokadik látásra is megmosolyogja az arra járó.

A vizuális hatást akusztikailag alátámasztandó a folyóparton folyamatosan szól a komolyzene, bár ízlésesen, halkan.

Az Archeológiai Múzeum előtti hidat is szobrok sokasága díszíti.
Az Archeológiai Múzeum előtti hidat is szobrok sokasága díszíti.

Sajnos a balkáni hangulatnak nyoma sem volt a főtéren, viszont fotótéma akadt bőven. Szerettem volna belülről is levizitálni az egyik folyóparti "csodapalotát", ezért az Archeológiai Múzeumba - mely mind közül a legnagyobb - váltottam 300 dénárért belépőt.

Pár ember lézengett csupán odabent, bár az utcák is meglehetősen kihaltak voltak ezen a szomorkás vasárnapon. Mindenesetre a bent tapasztaltak messze alulmúlták a külcsínt. Ami szemet szúr rögtön (szó szerint), az a megvilágítás, amely vagy az ember szemét égeti ki, vagy nyílegyenest világít bele egy-egy festménybe, totálisan nézhetetlenné téve azt. Ahová éppen nincs fényforrás irányítva, ott viszont a koromsötéttől nem látunk semmit. A padlózat katasztrófa, a mennyezet ronda, a belőle lógó körülbelül 150-200 projektor pedig kikapcsolt állapotban várja a látogatókat.

A bent található gyűjtemény elég vegyes, viszont az ország történelmére utaló írások elég egyedinek mondhatóak: sehol máshol nem olvashatunk hasonlóan Macedónia múltjáról.

Macedónia identitásproblémákkal küzd. Kétségbeesetten próbál magának múltat kreálni - amibe nem kis történelemhamisítás is belefér - csak ezért, hogy egyáltalán valami jogalapot teremtsen létezésének. Felsorakoztatja az összes, macedóniai terület históriájával és nevével bármilyen kicsavart módon kapcsolatba hozható történelmi személy nevét is, és büszkén hirdeti macedón kivoltukat. Ez jellemző az egész belvárosi részre, mely leginkább egy kisebbségi komplexussal küzdő ország klasszikus túlkompenzálásának tűnik.

A múzeum után a török negyed felé vettem az irányt, mivel egy kis Balkán-feelinget is szerettem volna érezni. Szkopje mindig is a balkáni népek keresztútján feküdt, ezért története is meglehetősen kalandos. A Törökök ötszáz éven át uralták ezt a térséget, aminek hatása ma is látható.

Az eső elől egy kávézóba menekültem, ekkor már a vékony kabátom is teljesen át volt ázva, jól esett hát egy kis török kávé.

A szűk utcákban, macskaköves utakon való sétálás hangulatos tud lenni, főleg jó időben. Ilyenkor az egész olcsó éttermek szinte egész nap telt házzal pörögnek. A kirakatokat egyértelműen az ékszerek uralják, bár a vásárlóközönségük kilétét számomra több nap után is homály fedte, mivel sok "ékszerviselt" embert nem látni a macedón fővárosban.

Hangulatos sétát lehet tenni a török-negyedben.
Hangulatos sétát lehet tenni a török-negyedben.

Már az első estémen kinéztem itt egy éttermet, ahol csak annyi utasítást adtam a pincérnek, hogy tegyen valami tradicionális táplálékot az asztalomra, így kaptam egy agyagedényben babot, mellé kebabot némi zöldségkörettel és egy fél friss kenyeret. Ezzel kezdődött meg balkáni kulináris körutazásom, ami mintegy mellékszálként behálózta egész utamat. Bitang nagyokat és finomakat lehet enni bárhol az országban, megítélésem szerint egyenesen a diétázók pokla Macedónia.

Ahol a török negyed véget ér, ott kezdődik a Bit Pazar, amely az egyik legnagyobb szabadtéri piac a Balkánon, története a 14. századig nyúlig vissza, amikor Szkopje még az oszmán birodalom része volt. Található itt minden (is), a friss zöldségtől a kipufogódobig, lehetetlen lehetetlent kérni. Érdekességképp el lehet lézengeni egy kis időt ezen a helyen is.

Arra azonban sajnos már az első estén rá kellett döbbennem, hogy a "hostel-élet" már nem nekem való. A hajnalig tartó dorbézolást már nem igazán tolerálom, ez már nem az én világom. Erre az érzésre rátett még egy lapáttal az utazás miatti fáradtság is.

Másnap reggel első dolgom volt megnézni az időjárásjelentést, mely aznapra felhős, de száraz napot ígért, viszont másnapra újra csapadékot jósolt, ezért úgy döntöttem, hogy ezen a napon látogatom meg a Matka-Kanyont, mely alig 15 kilométerre található a fővárostól.

A buszmegállóból a 60-as számú járattal lehet megközelíteni a kirándulóhelyet. Szkopjében is működik a kártyás rendszer a tömegközlekedési eszközöknél, így ha beruházunk egy kártyára, akkor le is húzhatjuk egyből azt az autóbuszon lévő termináloknál, nincs gond a fizetéssel. Ha nem veszünk, hanem inkább ártatlan szemmel odamegyünk a sofőrhöz jegyet kérni, akkor viszont közölni fogja velünk, hogy jegy nincs, üljünk csak le valahová. Így akár az egész várost is beutazhatjuk ingyen.

Az út háromnegyed óra a kanyonig, ha éppen egy közbeeső falu szűk utcájában nem tetszeleg egy híres politikus lapáttal a kezében egy tucatnyi tévésnek és fotósnak. Nekem így egy jó óra volt elérni a célomig.

A hűvösebb időjárásnak köszönhetően az általában zsúfolt helyen alig pár ember lézengett. A kanyon bejárására megannyi lehetőség áll rendelkezésünkre. Én először a nyugati-parton tettem egy oda-vissza két órás, igen látványos sétát. Az út a folyó fölött 10-20 méterrel visz minket végig, ahonnan kitűnő kilátásban gyönyörködhetünk túránk során. A kanyon tényleg meseszép, ez a túraút pedig elég egyszerű, mindenkinek ajánlom figyelmébe.

Pazar látvány tárul elénk a turistaútról.
Pazar látvány tárul elénk a turistaútról.

A folyóparton motorcsónak-kirándulásra is be lehet fizetni 400 dénárért. A hajókázás nem nyűgözött le - bár én előtte a parton bejártam a kérdéses szakaszt -, talán aki lustább volt, és a csónakból látta először a kanyont, az jobban elámult. Szerintem a túraútról szebb énjét ismerhetjük meg a helynek, mint a vízről.

Amiért mégis azt mondom, hogy megérte, hogy befizettem erre az attrakcióra, az az út végén található Vrelo-barlang, ami teljesen lenyűgözött. Érdekes színek, formák és mintázatok alakultak ki odabent, és aki nem fél a denevérektől, annak szintén tetszeni fog ez a hely. Ez az ország leghíresebb barlangja, mely jó eséllyel pályázik a világ legmélyebb víz alatti barlangjának címére is, legmélyebb pontja egyes becslések szerint akár az ötszáz métert is elérheti. Sajnos sokat nem időzhettünk bent, vízi járművünk tíz perc múlva már indult is visszafelé.

A parton található éttermek árai elég "nívósak" (értsd: magyar árak vannak), de már annyira megéheztem, hogy kikértem egy sopszka salátát, melynek nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Az egészséges és finom táplálék vált kedvenc vacsorámmá utam során.

Később még nekiindultam egy csúcsnak, de mivel a legközelebbi buszt szerettem volna elérni vissza a városba, ezért csak félútig jutottam. Több turistaút is van a környéken, melyeket be lehet járni, némelyik igen combos, de a szép panoráma garantált kárpótlásként.

Szkopjébe visszatérve előbb a Vardar folyó északi partján elhelyezkedő, hatodik században épített Kale erődbe mentem fel, ahová a belépés ingyenes, mivel nincs is bent semmi, csak a várfalakról tudjuk a belvárosi részt csodálni.

A csapadékmentes időjárásnak köszönhetően már több ember járta az utcákat, így már több, emberi jelenléthez köthető negatívum is feltűnt sétám során. Az egyik ilyen a köpködés, ami ha nem is ölt ázsiai méreteket, de jelen van az utcákon. A másik dolog a dohányzás, ami viszont roppant kellemetlen volt számomra. Éttermekben, játszóterek mellett, de szinte bárhol hódolhatnak eme káros szenvedélynek a macedónok, megkötések nélkül. És ha nem is tömegekről van szó, egy-két dohányos untig elég, hogy másik harminc embert felbosszantson.

Érdekes, hogy pár esztendeje, amikor még nálunk sem tiltották ilyen szigorú szabályok, hogy valaki kedvére bárhol rágyújthasson, ennyire nem voltam érzékeny a cigifüstre. Úgy látszik a jót tényleg hamar meg lehet szokni.

A szemét-kérdés szintén probléma az országban, bár ez vidéken még jobban megfigyelhető. Azért már tart ott az ország, hogy a frekventáltabb részek egész kulturáltan néznek ki, de ha kicsit mögé nézünk a "kirakatnak" azért még van min dolgozni.

Egy kis Párizs, egy kis London és már kész is Szkopje.
Egy kis Párizs, egy kis London és már kész is Szkopje.

A közúti közlekedés meglehetősen dinamikusnak mondható, és vegyes képet mutat. Egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, mint ahogyan azt képzeltem, de azért fokozott figyelmet érdemel a gyalogosoktól. Vannak még sofőrök, akik a jelzőlámpa piros fényjelzését maximum ajánlásként értelmezik, és a zebra sem evidens, hogy feltétlen védelmet garantál a járókelőknek. Viszont a város utcái elbírják a forgalmat, nagy dugókra nem kell számítani ha autóval érkezünk.

Nagyobb bajom nekem inkább az álló gépjárművekkel volt, amik jobb híján - parkolás címén - a települések járdáit foglalják el, így sétánk közben gyakran kell letérnünk az úttestre, ami néha sodorhat veszélyes helyzetekbe is. Kerékpáros szemmel nézve Szkopje meglepően jó hely, mivel elég sok és jól kiépített kerékpárút található a városban.

Amit nem tudott megszokni a szemem és teljesen "balkánidegen" jelenség volt számomra az utakon az a kínai gyártmányú "londoni", piros, emeletes buszok látványa. Jól néznek ki és az utazás is kellemes velük, csak valahogy ilyesmi jelenségre előzetesen nem számítottam, bevallom.

A késő délutánt a belvárosi részen töltöttem, amit végre száraz körülmények között is bejárhattam. Szkopjében nem sok látnivaló van, mivel 1963-ban egy földrengés szinte az egész várost letarolta, csak a török-negyed épületei úszták meg a katasztrófát kevesebb veszteséggel.

A Vardar folyó északi partján találhatjuk az újonnan épített, neoklasszikus épületek sorát. Az építészeten is látszik, hogy az irány Európa felé van kijelölve, de ezekkel a hagyományokat nélkülöző épületekkel sajnos a belvárosnak szemernyi balkáni hangulata sincs. Viszont szobor az van. Szobor rengeteg van, akárcsak szökőkút az egész belvárosban.

Hosszasan el lehet azon vitatkozni, hogy ez a rész szép-e vagy egyszerűen csak egy kiábrándító építészeti baklövés, ami biztos, hogy én meglepően otthonosan éreztem magam itt már az első pillanattól kezdve. Akármennyire is "öszvérnek" tűnik ez a város, valahogy kellemes volt itt csavarogni, kiülni egy-egy padra és figyelni a körülöttem zajló életet.

A főtér estére megtelik, a Nagy Sándor szökőkút - melynek hivatalos neve csak "Harcos a lovon" szökőkút - dísz(kó)világítást kap, a szökőkutaknál és a mini vidámparknál gyerkőcök játszanak, az éttermekben felnőttek múlatják az időt késő estig. Kellemes hely. Szép vagy nem szép? Nem tudom eldönteni. De kellemes.

Szkopje főtere.
Szkopje főtere.

A belvárosi részen való császkálás egy-két napig tud persze csak érdekes lenni, amíg minden "apróságot" fel nem fedezünk, de egyszer-egyszer azért jókat lehet mosolyogni, amikor mondjuk az egyik sarkon befordulva egy kifejlett bronzbika állja hirtelen utunkat, máshol szökőkutakból előtörő lovakra vagy oroszlánokra csodálkozhatunk rá. Ha nem is ízléses, de legalább szórakoztató ez a környék.

A kéregetés jelensége is együtt jár a városrésszel. Vannak, akik szórakoztatva, zenével vagy más produkcióval próbálnak néhány dénárhoz hozzájutni, mások csak odatartják a markukat, és ha nem szánod meg őket, szitkokat szórnak utánad. És van az általam csak "anya kicsi gyermekei"-nek nevezett társulat, ahol az anyuci két gyerkőcét két külön látványossághoz ülteti ki egy-egy dobszerűséggel. A gyerekek éneklésére és dobolására a legtöbb járókelő szíve meglágyul, így megfigyelésem szerint körülbelül két-három óra alatt gyűjtik össze egy napi keresetemet. Ha turistacsoport érkezik, ez az összeg hamarább is megvan. Persze mami folyamatosan jár körbe levámolni a srácokat, hisz mindig csak pár érme maradhat a cipős dobozban, így hiteles az üzlet.

A belvároson kívül eső rész első ránézésre szegényesebbnek tűnik, de Szkopje összességében mégis lényegesen fejlettebb város, mint ahogy azt a legtöbb ember gondolná. Kulturált, jó infrastruktúrával rendelkező, európai viszonylatban is élhető település, bár izgalmasnak egyáltalán nem nevezhető. Sok látnivaló nincs - három nap alatt az egész környék túrázással, kirándulásokkal együtt bejárható, viszont azt a három napot nagyon kellemesen tölthetjük el a macedón fővárosban.

Harmadik napom reggelén - miután ez előrejelzés esőre esküdött -, szinte természetes volt, hogy szikrázó napsütésre ébredtem. A szép időben gondoltam, hogy felbuszozom a város jelképévé vált, 66 méter magas millenniumi keresztjéhez, mely a Vodno-hegy tetején áll. Megépítésekor nem mindenki fogadta kitörő örömmel a vallásilag igen csak megosztott országban a 400 tonna fémből készült, több mint 500 reflektor által megvilágított keresztény jelképet, melynek fénye akár 80 kilométerre is ellátszik.

A 25-ös számú busszal juthatunk fel a Sredno Vodno pihenőhelyig, ahol egy nagyon szép kis park fogad bennünket és egy felvonó, amely 100 dénárért repít minket egyenesen a kereszt lábához. Persze föl lehet sétálni is, de ezúttal az automatizált folyamatot választottam, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra.

Odafönt, a kereszt "árnyékában" piknikezőhelyek, játszóterek vannak kialakítva, ahonnan a környék panorámájában gyönyörködhetünk. Nagyon szép, kulturált és nyugodt hely, akár csak meguzsonnázni is egy remek program itt.

A távoli hegyekig ellátni a Vodno csúcsától.
A távoli hegyekig ellátni a Vodno csúcsától.

Először sütött a nap, mióta Macedóniába érkeztem, ez rendkívül sokat dobott a hangulatomon is. A csodás hely és a kellemes időjárás arra sarkallt, hogy kicsit távolabb merészkedjek a tömegektől és tegyek egy kisebb sétát a környéken. Indul egy túraútvonal is innen, amely a Matka-Kanyonhoz vezet. Nem volt kérdés, hogy ebben a mentálisan és fizikálisan is töltött állapotban mihez is van kedvem, hamarosan elindultam a kanyon irányába.

Először egy gyönyörű fenyves részhez értem, ami csak tovább igazolta hirtelen jött döntésem helyességét. A három órás túra során kimondottan változatos tájakon, változatos növényzet mellett sétálhatunk. Az útvonal nem nehéz, hiszen szinte végig vízszintesen vagy lejtnek haladunk, egyedül a helyes irányra kell figyelni, ami a néhol hiányzó jelzések miatt nem mindig egyértelmű. Ráadásul a T-szolgáltató is beugratós, "Üdvözöljük Koszovóban" sms-ekkel lepett meg több ízben is még a hegy teteje felé, amiken jókat mosolyogtam.

A Vodno-hegy népszerű a fűszernövényeket és gombákat gyűjtő emberek körében, de a szép kövek szerelmeseinek is érdemes néha a földre szegezni a tekintetét.

Nincs nagy túraélet Macedóniában, ez már itt világossá vált számomra. Leginkább egy kóbor teknős volt az utam során, akivel összefutottam, a hegyen a csendet csak pár, arra kószáló tehén kolompja verte fel.

A táv utolsó harmadát meredeken ereszkedve, kabócakoncert közepette sikerült megtenni. Leérve a folyópartra egy kisebb ügyességi verseny keretében megpróbáltam még kikerülni az ezerszám lógó hernyókat, de esélytelen volt a dolog.

A túraút végig remek panoráma mellett, változatos környezetben visz minket, és még csak fizikailag sem megterhelő. Remek szórakozás minden aktív pihenést kedvelő utazó számára.

A kellemes időjárásban az emberek is jobban kibújtak otthonukból, így az előző nap még szinte üres kanyonban óriási tömeg gyűlt össze. A buszra várva még kipróbáltam egy helyiek által favorizált (számomra) különlegességet, a grillezett kukoricát, mely az elkészítésének köszönhetően minimális nedvességtartalmú, viszont nagyon édes volt. Egyszer ehető, de semmi extra.

Látványos túra a Millenniumi Kereszttől a Matka-Kanyonig.
Látványos túra a Millenniumi Kereszttől a Matka-Kanyonig.

A városba visszatérvén először Teréz-anya emlékházába tértem be, amely a város képéhez tökéletesen illeszkedvén eklektikus egy épület, de talán pont ezért is illik itt a képbe.

Az Emlékház 2008-ban épült a gyülekezet helyén, amelyben megkeresztelkedett. Kalkuttai Szent Teréz 1910-ben, még az Oszmán Birodalom uralma idején született Anjezë Gonxhe Bojaxhiu néven. Az albán nemzetiséghez tartozó, római katolikus apáca, a Nobel-békedíj és több magas kitüntetés tulajdonosa, aki Kalkutta szegényei között végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kiváltotta. Teréz Anyát 2016. szeptember 4-én Ferenc pápa avatta szentté a Vatikánban.

Az emlékházban láthatunk fotókat, ahol a kor meghatározó személyiségeivel szerepel egy képen (Arafattal, II.Erzsébettel vagy éppen a Dalai lámával), de kéziratok, levelek és a Nobel-békedíj másolata is fellelhető.

Amíg vártam, hogy besötétedjen és éjszakai világítás mellett is készíthessek pár fotót a Vardar folyó partján, addig betértem egy plázába, hogy megnézzem mire is van kereslet errefelé, de sok érdekességet nem hozott az életembe a "shoppingolás". Ugyanazok a márkák, ugyanazon az áron vásárolhatóak meg az ottani bevásárlóközpontokban is, mint idehaza.

A biztonságérzetem a városban mindvégig maximális volt (visszatérésem után is), semmiféle negatív tapasztalatról nem tudok beszámolni. A város lakói - tartozzanak bármilyen népcsoporthoz vagy felekezethez - mindig nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velem, ez is egy olyan dolog volt, ami kellemes nyomokat hagyott bennem.

Ötezer forintos repjegyárak mellett bátran ajánlom Szkopjét és környékét felfedezésre egy hosszú hétvégére bárkinek, megkötések nélkül. Több nincs a környékben, de ennyi időt feltétlenül megérdemel a macedón főváros.

Következő reggelemen Prilep irányába folytattam utamat, ahol remek élményekkel gazdagodtam.

A hajók előtt értetlenül álltam.
A hajók előtt értetlenül álltam.
A belvárosra az 'eklektikus' a legjobb kifejezés.
A belvárosra az 'eklektikus' a legjobb kifejezés.
A macedón-albán barátság emlékére.
A macedón-albán barátság emlékére.
Esténként érdekes produkciókon szórakozhatunk.
Esténként érdekes produkciókon szórakozhatunk.
A Matka-kanyon hangulatos hely, ha épp nem lepi el a tömeg.
A Matka-kanyon hangulatos hely, ha épp nem lepi el a tömeg.
Kevesen túráznak a Vodno-hegyen, pedig remek kaland.
Kevesen túráznak a Vodno-hegyen, pedig remek kaland.