Az örmény nyaraló-paradicsom

A második örmény napunkon az ország egyik leghíresebb üdülőhelyére látogattunk el. A nagy köd levont valamit a vizuális élményből, de így is remek túrákat tettünk.

Kora reggel meleg, de borús időben indultunk útnak Vanadzorból Ijevan irányába. A városba érkezve két társammal együtt kávévadászatba kezdtünk, de fél kilenckor még egyetlen olyan hely sem volt nyitva, ahol kapni lehetett volna. Nagy különbség a kultúrák között, hogy a kaukázusi emberek még akkor nyitják ki a szemeiket, amikor az európaiak már a második kávéjukért remegnek. Aztán végül addig kérdezősködtünk az utcán, amíg egy boltost nem találtunk, aki gyakorlatilag a mi kedvünkért nyitott ki ezen a „hajnali” órán. De ne legyünk igazságtalanok. Itt azért az élet a nagyobb városokban nem is este nyolc körül zárul, hanem jóval éjfél után. Szóval ez inkább egyfajta eltolódás, mintsem lustaságból fakadó hiányosság.

A városban nem volt sok időnk, de azért az árakat végignéztem. A gyümölcs és zöldség itt is elég olcsó, ahogy szinte minden más élelmiszer is. A káros szenvedélyeknek hódolók már 200 Ft körül cigarettához juthatnak, az autósoknak pedig 240 forintnyi drammot kell fizetniük egy liter benzinért. Persze itt is hozzá kell tenni, hogy ezek az árak európai pénztárcának számítanak olcsónak, helyi viszonylatban azért nagyon más a helyzet.

A város északi részétől nem messze található Yenokavan kicsi faluja, amely a leglátogatottabb hely a régióban. Gyönyörű sziklák, barlangok, erdők, folyók és vízesések találhatóak itt. Mélyen a Yenokavan Kanyonban, van egy kis barlang (Anapat), melyben számos faragvány található. Némelyikük eredete a kereszténység előtti korszakra vezethető vissza. A mi délelőtti programunk ezen kanyon felderítése volt. Sajnos a túránk első része olyan 20-30 méteres látótávolság mellett zajlott, ami egyrészt levont valamit a dolog élvezeti értékéből, másrészt viszont a misztikusnak tűnő köd miatt legalább egyedi látványban volt részünk. Az út első fele könnyen abszolválható volt, hiszen lejtnek vezetett, de mondjuk felfelé menetben sem túl nehéz a terep, jól kitaposott, könnyen járható. Néha egy-egy síkosabb kő nehezítheti meg esetleg a dolgunkat. A barlangba két út is vezet, kicsit itt kellhet maximum tornászni. A barlang viszont szép és érdekes, a remek félhomályban itt is jó fotókat lehet készíteni.

Ráleltünk az ősi faragványokra.
Ráleltünk az ősi faragványokra.

Továbbhaladva rövidesen egy sziklás folyóparthoz érünk, a kanyon aljában. A sebes folyót gyakran kisebb zuhatagok törik meg, még tovább erősítve annak sodrását. Itt lehet mászkálni a köveken, ki lehet ülni a sziklákra megpihenni, elfogyasztani egy kis kalóriát. Igazából merészebb helyiek még fürdenek is a vízben, egy kísérletezővel én is találkoztam. Gyönyörű hely, ahogy az oda- és visszavezető út is az. Itt is volt persze furcsaság, mégpedig, hogy a folyóparton találtunk egy kisebb, fából eszkábált szekrényszerűséget egy fa törzsére rögzítve. Kinyitottam kíváncsian, hogy mégis mi lehet benne, és hát megint csak elkapott a nevetés. Szappan, szivacs és egy tükör volt ott a semmiben kihelyezve a tisztálkodni vágyó, megfáradt embereknek.

A hely tényleg nagyon népszerű, a starthelyünknél például elég sok házikó épül, melyek egy szállodához tartoznak. Idelent a folyónál pedig vannak kisebb sátrak, ahol fel tudunk esetleg tápolni, ha kifogyunk az élelmiszerből vagy italból.

Szerencsére a visszaúton már valamivel távolabbra láthattunk, mint lefelé, javult kicsit az idő. A buszhoz érve pedig jött a „mindennapi görögdinnye”.

Visszafelé már valamivel többet láttunk a tájból.
Visszafelé már valamivel többet láttunk a tájból.

Következő állomásunk a Goshavank kolostor volt, melyet a 12. században építettek a földrengésben elpusztult Getik kolostor helyére. Az épületegyüttes leglátványosabb tagja az 5. századi egyhajós örmény templomok stílusában épített, gazdag belső díszítéssel bíró Szurb Grigor Luszavorics-termplom. A templom a közelmúltban átesett egy kisebb felújításon is. Mondjuk az ennek következtében kapott üvegkupolák abszolút nem illenek az összképbe, engem kifejezetten zavartak. Viszont ez a kolostor ad otthont a világ egyik legszebb khachkarjának is.

Ezután a közeli Haghartsin kolostornál álltunk meg. Ahogyan a kolostorokról általánosságában elmondható ez is kimondottan szép helyen fekszik, a közelében szintén több khachkar található. Természetesen itt is érdemes betérni az épületbe, mert bár az ember lehet, hogy tömérdek vallási épületet láthat errefelé, de mindegyikben van valami apróság, ami egyedi. Ez tényleg lehet, hogy csupán csak a réseken beszűrődő fény játéka, a meggyújtott gyertyák fénye vagy egy-egy éppen imádkozó hívő látványa, de minden templomban sikerült valami látványosat és egyedit lencsevégre kapnom.

Utunkat Dilijan üdülővárosa felé folytattuk. A város és a körülötte elhelyezkedő nemzeti park Örményország egyik legkedveltebb üdülőhelye. Dilijan kiváló elhelyezkedésének köszönhetően a nyár sem kibírhatatlanul forró errefelé, a klíma meglehetősen kellemesnek mondható. A kitűnő ásványvizéről is híres környéket Örményország Svájcának is becézik. Nem időztünk sokat a városban, de a „szovjet vadnyugat” feeling itt is magával ragadott. Érdekes, hogy az örmény utcákon hatalmas mennyiségben még guruló egykori szovjet csodák mellett elképesztő mennyiségű mercedes típusú gépjármű is látható. De hiába na, a mercedes az mercedes, ha harminc éves is (az igazán meglepő viszont, hogy sok újabb is van).

Bár vannak modernebb autók is az országban, a vidéket még a szovjet csodák uralják.
Bár vannak modernebb autók is az országban, a vidéket még a szovjet csodák uralják.

A Sevan tó volt következő úticélunk, amelyhez út közben át kellett mennünk egy elég hosszú alagúton. Olyan volt ez, mint egy varázsalagút, mivel a másik végén előbújva ragyogó napsütésbe futottunk bele. A Sevan egy 1900 méter magasságban fekvő tó, Örményország legnagyobb tava. Vulkanikus tevékenység során jött létre, mérete csaknem két Balatonnal megegyező. A tó erősen ki van használva öntözésre és vízi energia termelésére, ennek következtében vízszintje körülbelül 20 méterrel, területe 40 százalékkal csökkent fénykorához képest. Eurázsia egyik legnagyobb édesvízi tava a helyi turisták nagy kedvence. Egyre fejlődő infrastruktúra veszi körbe a helyet szállodákkal, strandokkal. A pancsolás mellett szörfözni, vitorlázni is lehet a tavon.

A tó partján, egy félszigeten található a Sevanavank kolostor. A Sevan tó vízszintjének apadásával az egykoron csak csónakkal megközelíthető kicsi szigeten fekvő kolostort ma már bárki száraz lábbal látogathatja. A nyolcadik század körül pár szerzetes érkezett a szigetre, akik kápolnát emeltek maguknak. A tó remek megélhetési forrást kínált számukra. Miután a sziget védelméről gondoskodtak, gazdasági épületeket és három templomot is építettek, melyből kettő a mai napig épségben fennmaradt. Nagyon szép látvány a templom körülölelve a tóval. El lehet nézelődni a kápolna mögötti dombocskáról. Persze le is lehet menni a partra, ahol rengeteg árus kínálja portékáját. Legtöbbjüknél tipikus turistás cuccok találhatóak, de ehetünk is finomakat és még kitömött jegesmedvével is fotózkodhatunk, aminek fogalmam sincs, hogy mi köze a Sevan-tóhoz, de megtehetjük!

Sevanavank kolostora egykoron még egy szigeten állt.
Sevanavank kolostora egykoron még egy szigeten állt.

A helynek számomra erőteljes balatoni feelingje volt, mondjuk úgy a kilencvenes évek elejéből. Volt egy kisebb, számunkra „retro beach”-ként értelmezhető rész is, ahol megint csak a régmúlt nálunk is használatos kellékeire lehetett felfigyelni. Ha az ember szeret nosztalgiázni (és feltéve, hogy élt már a nyolcvanas években vagy az előtt), akkor Örményország az ő helye, már most váltsa meg repülőjegyét, mert imádni fogja ezt az országot.

Továbbhaladva Jereván irányába, az autópálya mellett még megálltunk egy obszidián-bányánál, és gyűjtöttünk magunknak egy-egy marékkal a szépen fénylő fekete kövekből. Hát, ilyet sem csinál az ember minden nap.

Az estét az örmény fővárosban töltöttük. Jereván a világ egyik legrégebbi városa. I.e. 782-ben alapította I. Argisti urartui király, Erebuni vagy Eribuni néven, de területe már a bronzkorban is lakott volt. Örményország fővárosa egyben az ország legnagyobb városa is, körülbelül az ország népességének fele él itt (majd másfél millió fő a hárommilliós országból). Ipari és kereskedelmi központ, világhírű a konyakgyártásuk. Az Ararát hegység észak-keleti lábánál fekvő várost három oldalról hegyek veszik körül. Átlagos tengerszint feletti magassága 1000 méter felett van. A nyolcvanas évek elején épült metró a fő, és leggyorsabb közlekedési eszköz a városban. Ezen kívül természetesen az iránytaxik játszák a legfontosabb szerepet. Érdekes volt, hogy szállásunkról látni lehetett az Ararát-hegyet, amely már török felségterületen áll ugyan, de az is egy akkora masszívum, hogy még Jerevánból is bőven érzékelni lehet a hatalmas méreteit.

Érdemes itt gyorsan pénzt váltani, főleg ha később vidék felé veszi az ember az irányt. Lehetőleg kisebb címleteket kérjünk, mivel a vidéki kisboltokban az eladók rendszerint szinte szörnyethaltak egy-egy nagyobb bankjegy láttán. Márpedig ha az eladó nem tud visszaadni, akkor nincs üzlet és üres kézzel távozhatunk az üzletből. Nem is beszélek a piacokról, ahol szintén jobb apróval fizetni.

Szerény látótávolság mellett indultunk útnak.
Szerény látótávolság mellett indultunk útnak.
Egy erős sodrású folyó partjához érkeztünk.
Egy erős sodrású folyó partjához érkeztünk.
Az egyik legszebb kacskár, fantasztikus részletességgel és precizitással kidolgozva.
Az egyik legszebb kacskár, fantasztikus részletességgel és precizitással kidolgozva.