Csavargás Kutaisziban, hazaindulás
Az utolsó másfél napomat bóklászással töltöttem Kutaisziban. Próbáltam meglátni a szépet a városban, de sajnos kevés dolgot találtam, ami említésre érdemes lenne. Viszont egy ebéd erejéig összefuthattam tesómékkal, akik éppen akkor érkeztek a városba, amikor én már a repülőtérre készültem.
Martviliben ébredtem, és miután az előző bő egy napban teljesen kiveséztem a kisvárost, így reggel az első dolgom volt, hogy gyorsan megkeressem a Kutaisziba induló kisbuszt, ami négy lariért be is vitt a régió központjába. A mai napra a város felderítése mellett Sataplia meglátogatása volt a tervem.
A nagyvárosba érkezve első dolgom volt, hogy szállást keressek magamnak. Nem akartam sokat vesződni ezzel, ezért a buszmegállótól nem messze találtam is egy szimpatikus hotelt, igaz, nem túl olcsón. Mivel ez volt az utolsó teljes napom Georgiában és csak egy estéről volt szó, ezért inkább nem kerestem tovább, nem akartam az értékes időm erre pazarolni.
Első célpontom, Sataplia, 7-8 kilométerre található a Mekitől északi irányba. Van itt egy kisebb cseppkőbarlang, illetve egy amolyan dinoszaurusz park, megkövesedett lábnyomokkal. Lehet egy részen barangolni az igen különleges növényzet között és egy kilátó rész is van, ahonnét Kutaiszi irányába nyílik remek panoráma.
Hirtelen kisbuszt nem találtam oda, ezért úgy döntöttem, hogy bevállalok egy taxizást. A fuvart Banoja-ig kértem, ami rögtön a Kutaiszi végét jelző tábla után kezdődik, onnan terveztem a maradék 1-2 kilométert legyalogolni. Talán 7 lariban alkudtunk meg a kizárólag grúz nyelven beszélő sofőrömmel. Ő el is vitt egészen a Banoja kezdete jelzésű tábláig. Na most a településről tudni kell, hogy ez egy egy utcából álló, ámde rohadt hosszú kis falucska. Én szerettem volna, ha legalább a közepéig visz ennyi pénzből, amit jeleztem is felé. Folytattuk közös utunkat, viszont végig "bunkózott", gesztikulált, idegesen beszélt hozzám, mintha bármit is értettem volna abból, amit mond. Persze az lejött, hogy ő a tábláig értette a 7 laris árat, de hát én meg nem. Végül, amikor már nagyon reklamált , hogy ez így sokkal több pénz lesz, akkor inkább kirakattam magam olyan 3 kilométerre Satapliától.
Tíz perccel nyitás előtt érkeztem, utánam nem sokkal pedig megjelent a tömeg is. Rengeteg izraeli turista érkezett egy busszal, akik közül az idősebb hölgyek közös éneklésbe és táncba kezdtek a bejárat előtt, így a nap első látványosságaként ezt a produkciót csodálhattam meg. Valószínűsítem, nem a mi bérelt buszunk volt az egyetlen a Kaukázusban, amiben rendszeresen körbejárt egy-egy üveg csacsa (helyi pálinkaszerűség).
Másik dolog ami feltűnt rögtön és nagyon tetszett, hogy egy belorusz felségjelzésű lakókocsinak kialakított kisbusz mellett éppen három fiatal reggelizett. Kicsit hippi-feelingje volt az egésznek, de belegondoltam, hogy milyen jó lehet így járni a világot. Ebben még én is látok némi fantáziát, nem kizárt, hogy egyszer kipróbálom.
Satapliába idegenvezetővel lehet bemenni, mint a legtöbb helyre. Angolos guide nem volt épp kéznél, így választhattam, hogy az izraeli vagy az orosz csapathoz csatlakozom-e. Az utóbbi mellett döntöttem, mivel a túravezetőnk egy picit tudott angolul is, és nekem illetve egy azeri családnak külön megpróbálta lefordítani a fontos tudnivalókat.
Az első rész egy terembe vezetett, ahol több fajta megkövesedett dinólábnyomot csodálhattunk meg, majd következett egy park, ismertető táblákkal és dinoszaurusz szobrokkal. Ezután jött a cseppkőbarlang, amely bejáratánál a guide egyedül hagyott minket, és ránk bízta, hogyan teljesítjük a táv hátralévő részét. Ez tetszett, mivel a cseppkőbarlang nagyon szép volt, és mivel alig volt turista odabent, így nyugodtabban és hosszasabban lehetett nézelődni illetve fotózni. A barlang lényegesen kisebb, mint a Prometheus, viszont kevesebb a giccses megvilágítás is.
Kiérve a barlangból még egy dinócsontvázat is meg lehet szemlélni. A kijáratig egy szép sétaút vezet, ahonnan még több irányba el lehet kanyarodni. Van egy kilátó építve a sziklás rész tetejére, innen Kutaiszit csodálhatjuk meg a távolból. Ami kicsit számomra érdekesebb volt, az az a rész volt, ahol egy egész különleges növényvilágban lehetett járkálni. Fura fák voltak itt, valószínűleg ősidők óta itt élhetnek, valaha ez lehetett erre a természetes növényzet. Sokan nem járhatnak a park ezen részén, mivel elképesztő mennyiségű pókhálót szedtem le az arcommal errefelé barangolva.
Miután végeztem a parkkal, jobb híján sétával gondoltam abszolválni az utat vissza Kutaisziig. Pokoli meleg volt megint csak, így örültem, amikor a fehérorosz srácok megálltak nekem a kisbuszukkal, és felajánlották, hogy elvisznek. Viszont sajnos ők a Prometheus barlang felé mentek, így nem jött össze a fuvar, gyalogolhattam vissza a városba. Egy óra alatt lent is voltam, meglehetősen gyors tempót diktáltam.
A városban aztán végiggyalogoltam a Rustaveli Street-en, ami egy bitang hosszú utca. Viszont ez a főút a városban, így gondoltam ismerkedésnek tökéletes lesz ez a séta. Tulajdonképpen az is volt, hiszen már itt biztos voltam abban, amit hetekkel ezelőtti itt tartózkodásomkor is sejteni véltem, mégpedig, hogy Kutaiszi egy ronda város, és gyakorlatilag semmi látnivaló nincs itt. Igazából a legizgalmasabb látványt egy tetováló szalon nyújtotta, aminek a létjogosultsága némileg megkérdőjelezhető egy olyan országban, ahogy egyetlen tetovált ember sincs a turistákat leszámítva. Persze az is lehet, hogy itt mindenki intim helyen hordja a magára varratott dolgait, ezt nem tudhatom.
Bóklásztam a folyóparton, majd felfelé indultam egy dombra, amely tetején egy kisebb vidámparkot találtam. Pár ember járt erre, viszont legalább a környezet olyan volt, ahová szívesen ültem le megpihenni és elfogyasztani az ebédem. Elidőztem itt egy ideig, és örültem, hogy rátaláltam a város legkellemesebb helyére.
Folytatva utam át a Rioni folyó feletti hídon elértem a belvárosi részhez, ahol van két kisebb tér és egy piac. Szétnéztem errefelé alaposan, mivel még mindig nem hittem el, hogy ebben a városban még csak egy jobban kinéző lakóház sincsen. Pedig nincsen. A parkokban sétálgattam, de igazából semmi érdekeset nem találtam errefelé sem, ezért visszaindultam a McDonald's irányába.
Végül rá kellett jönnöm, hogy a Meki a mellette található hatalmas piaccal és a marshrutka megállóval alkotja a város érdemi részét. Ez a piac viszont valóban nem rossz hely. Órákat lehet bóklászni benne. A kovácsolt vas kerítéstől a játék dömpereken át a kimért, hamis parfümökig mindent be lehet itt szerezni. Mindig jó az ilyen helyeken szétnézni, mert rengeteg érdekességbe szalad bele az ember. A vállalkozások is széles körben képviseltetik magukat. Nekem a legminimalistább infrastruktúrával felszerelkezett "mérleges ember" volt a kedvencem, aki egy kis szobamérleggel állt ki a placc közepére, és bárkit "lemért" pár tetris (lari váltópénze) összegért. Eltöltöttem itt egy jelentősebb időt, tátottam egy kicsit a szám, bár csak kaját vettem végül. Később még felfedeztem egy szép parkot túl a piacon ahová kiültem kicsit megpihenni.
Az éjszaka gáz volt a hotelban. Egész este járkálás és hangoskodás volt a folyosón. Kétségtelen, hogy a legtöbb pénzt a legrosszabb szállásért adtam ki az egy hónap alatt.
Reggel az utolsó napomra ébredtem a Kaukázusban. Erre a napra egyetlen fix programom volt, de azt annál jobban vártam. Öcsém és a párja, Kitti - akik szintén Georgiában töltötték a nyári vakációjukat -, reggel nyolc körül indultak el Mestiából Kutaisziba, és úgy volt, hogy összefutunk majd ha ideérnek. Előtte már nagyon nem volt kedvem semmi programhoz, ezért a piacon csellengve pörgettem az időt a találkozásig. Másik elfoglaltságom volt még, hogy a meki free wifi szolgáltatását kihasználva informálódtam a világ eseményeiről.
A tervezetthez képest némi csúszással meg is érkeztek tesóék. Nagyon jó volt egy hónap után újra találkozni, főleg, hogy mindez majd háromezer kilométerre az otthonunktól történt. Beültünk egy kajáldába dumálni. Itt látszott, hogy kemény hegyi túrákkal töltötték az elmúlt napokat öcsémék, mivel dupla adag kebabot tüntettek el a tányérjukról pillanatok alatt, jelentős mennyiségű kenyér kíséretében. Próbáltam megosztani velük a tapasztalataimat az országgal kapcsolatban, bár elég jól felkészültek voltak.
Kaja után még csináltunk egy közös fotót a meki mellett, majd ők felültek a Prometheus-barlang felé haladó kisbuszra, én pedig még csavarogtam picit a városban. Igazából vártam már a hazaindulást.
Az idő is beborult, az eső szemerkélni kezdett. Én visszasiettem a hotelbe és felvettem a nagy hátizsákom, amit a recepción leadtam még reggel, hogy ne kelljen egész nap cipelnem. Ez járható út errefelé, bárhol megőrzik a csomagjainkat, de értéket és iratokat azért ne hagyjunk benne.
Kicsit elázva érkeztem vissza a buszmegállóhoz, ahol gyorsan megérdeklődtem, hogy honnan indul a járat a reptérre. A Samtrediai marsrutkára kell felszállni, amely a reptér mellett kérésre megáll. Az út kevesebb, mint 4 lariba kerül.
Rengeteg idő volt még a gép indulásáig. Visszaváltottam a maradék larikat, majd pár órát elütöttem a fényképeim nézegetésével. Egy nagyon kis reptérről beszélünk, ahol viszont van fekhelynek használható rész. Itt heringek módjára próbáltunk aludni lengyelek, csehek és magyarok vegyesen. Sikerült is nem keveset pihenni. Ez után már csak a kötelező körök voltak hátra, és elindulhattam hazafelé a jól megérdemelt egy hónapos nyaralásomból.
