Egy kellemes pihenőnap a Gergetinél

A tegnapi hosszúra nyúlt túra után gondoltam, hogy egy pihenőnapot iktatok be a programomba. A nap nagy részét a Gergeti Trinity Templom környékén töltöttem, ahol próbáltam kipihenni az elmúlt huszonkét nap fáradalmait.

A változatosság gyönyörködtet - tartja a népi bölcsesség és ezzel mélyen egyet tudok érteni. De néha a változatosság épp azt jelenti, hogy az ember nem csinál semmit sem, csak egyszerűen kipiheni a fáradalmait. Ilyen volt ez a nap számomra. Huszonkét utazással, felfedezésekkel, élményekkel teli nap után úgy döntöttem, hogy tartok egy nap pihenőt és regenerálódom az előző napok fáradalmaiból. Kicsit lepihenek valahol, töltődöm és végiggondolom mindazt, ami az elmúlt hetekben történt velem itt a Kaukázusban. Ezen a napon éppen a pihenés volt az a gyönyörködtető változatosság számomra, amire szükségem volt.

Reggel kilenc körül keltem ki az ágyból. Szép lassan megreggeliztem, összekészültem. Körülbelül tíz óra lehetett, amikor elindultam a városba. Nem terveztem előre meg semmit, de mivel az aktív pihenés híve vagyok, és Stepantsmindában amúgy sincs sok látnivaló, így úgy döntöttem, hogy felmegyek a Gergeti Trinity Templomhoz és ott fogok kiülni a város fölé, és visszaidézem jegyzeteim segítségével az elmúlt három hét történéseit. Az időjárás nem volt épp kegyes hozzám, a Mount Kazbek felhőbe borult és az eső is erőteljesen lógatta a lábát. Tipikus pihenőnap volt. Ennek ellenére kellemes tempóban sétáltam felfelé a partnak. Ezúttal nem a kedvenc utamat választottam a Svan torony maradványának irányába, hanem az erdő felé indultam. Ez az út kevésbé szép, mivel folyamatosan a felfelé vezető autóutat keresztezi, ahol a forgalom is elég nagy, de ha már itt vagyok, látni akartam ezt a részt is.

Nem is gondoltam bele előzetesen, hogy vasárnap van, így teljesen meglepetésszerűen ért, hogy a templomban éppen szertartás folyt, amikor megérkeztem. Remek időzítés volt, hiszen most bőven volt időm arra, hogy végre hosszabban is megfigyeljek egy grúz ortodox szertartást. Érdekes volt, ahogy a főpap hosszasan beszélt teljesen érzelemmentesen, monoton hangon, miközben két kezével egy keresztet szorongatott a mellkasa előtt. Ezután jött az áldozás, aminek már többször is tanúja lehettem. Miközben a hívők megcsókolták a főpap kezében lévő keresztet, ő szenteltvizet szórt a fejükre. A másik két pap eközben kiosztotta a Krisztus testét és vérét szimbolizáló bort és ostyaszerűséget (ami itt inkább süteményre hasonlított). Ezután az emberek körbementek a templomban található szent képek előtt és megérintették, megcsókolták ezeket, majd gyertyákat gyújtottak.

Miközben odabent időztem, kívül valamelyest javult az idő. Elhatároztam, hogy felmegyek a templom mögött található gerincre, hiszen onnan is remek lehet a kilátás, és legalább felderítem a terepet a másnapi gleccsertúra előtt, amolyan jó fürkész módjára. Természetesen a rövid út közben itt is jelentős számú tehén között kellett magam "átküzdeni", mivel itt is tucatjával legelésznek a kérődzők. Itt történt meg az a mókás eset, hogy egy jószág állt a földút közepén, ahol éppen egy terepjáró igyekezett felfelé egy csoport turistával. A sofőr megállt és rádudált az állatra. Természetesen a boci le sem tojta mi történik körülötte, ácsorgott tovább és bámult bele a nagyvilágba, ahogyan ők azt szokták. A sofőr már ideges volt, tülkölt tovább, majd elkezdett kiabálni a tehénnel. Hát ennél viccesebb látvány a világban nem létezik, mint amikor egy idegbeteg sofőr vöröslő fejjel ordibál ki a kocsijából egy tehénnek, akit szemmel láthatólag egyáltalán nem izgat fel az eset, sőt, halálos nyugodalommal bambul vissza a sofőr arcába. Hatalmas volt! Imádtam ezt a rögtönzött show műsort.

Kellemes kikapcsolódás elidőzni a Gergeti Trinity Templom környékén.
Kellemes kikapcsolódás elidőzni a Gergeti Trinity Templom környékén.

Mentem tovább fel a gerincre, ami igazából egy nem túl hosszú emelkedő. Felérve szétnéztem, majd leültem a fűbe. Gyönyörű volt minden és békés. Végre egy kis nyugalom, és egy kis pihi. Élveztem a tájat, az itt töltött idő minden pillanatát. Sajnos "modern" világunkban gyakran elrohanunk az élményinek mellett, és nem éljük át kellőképpen azokat. Mindenki siet, kapkod. Jó példa erre az a turista is, aki ellátogat a világ legszebb helyeire, előveszi fényképezőgépét, kattint kettőt, csinál egy selfit, hogy a fészbukot bámulva mégis csak irigykedhessenek az ismerősök, majd tovább áll. Csak éppen a pillanatot felejti el átélni, ami a lényege, az eszenciája lenne a dolgoknak. Amit ha magába szív és megél az ember az jelenti igazából a teljes boldogságot. Egy átélt pillanat hihetetlen erőt, töltést és megnyugvást tud adni. De sajnos ezen csak nagyon kevesen gondolkoznak el. Halmozzuk az élvezeteket, de csak felszínesen, mert a mai világban azt vésik az emberek tudatába, hogy a több az jobb, a dolgok minősége pedig már egyáltalán senkit nem érdekel. Gyorsan és sokat - ez a jelszó. Pénzből, szerelemből, tárgyakból, ételből, mindenből.

Mi, emberek, folyamatosan sietünk valamerre vagy éppen menekülünk valami elől. Stresszelünk, közben elrohanunk az élmények, a pillanat öröme felett, és nem éljük át őket, nem fogódzkodunk beléjük kellőképp. Szörnyen igyekszünk valahová - bár senki nem tudja hová - mert megrögzötten az a képzetünk, hogy lemaradunk valamiről. De hová is rohanunk és minek? Nem jobb lenne néha egy kicsit lassítani, megállni? Úgy értem, itt van ez a tehén. Nem siet, miért is sietne. Álldogál, pihen, nézelődik. Éli nyugodtan az életét, annak minden pillanatát átéli, és szemmel láthatóan nagyon jól érzi magát. És miről is marad le? Semmiről. Akkor minek is sietni és hová? Biztos, hogy jó dolog átrohanni a saját életünk fölött? Vagyis nem lehet, hogy az idegbeteg sofőr arcába ártatlanul belebambuló tehénnek van igaza? Ahogy Tolsztoj is megfogalmazta: "Az ember nem él – siet." És ez az, ami lassan felőrli az egész emberiséget.

Valami ilyesmi gondolatok futottak át ott fönt a fejemben, miközben a legnagyobb nyuglomban előkapartam a táskámból az ebédre hozott khacsapurimat és falatozni kezdtem. Enni mindig a csúcson kell, már ez is egy hagyomány nálam. Egyrészt egy szép kilátás mellett ebédelni remek élmény tud lenni, másrészt ha emelkedő előtt eszünk, akkor sokkal nehezebben kapunk levegőt felfelé haladva. Szóval ez egy ilyen praktikus, szép szokás nálam.

Elővettem a kockás füzetemet, amibe az elmúlt huszonkét nap történései vázlatosan, tőmondatokban le voltak jegyezve és olvasni kezdtem. Remek volt felidézni merre is jártam már, és hogy mik történtek velem. Az utazásom minden egyes napján többet láttam, többet tapasztaltam és többet éltem, mint előtte bármikor. Egyetlen nap több csodát adott, mint az előtte lévő hosszú hónapok. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen igazságtalan dolog ez az egész az élményekkel szemben. Találtam olyasmiket is a jegyzeteimben, amikre már nem is emlékeztem volna magamtól, pedig remek dolgok voltak. Olyan helyek és történések szorultak a háttérbe, amelyek előtte odahaza önmagukban is egy életre szóló élményt nyújtottak volna, itt pedig már csak haloványan emlékszem rájuk. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy az élményfeldolgozó képességünknek is vannak határai. Amikor az emberre egyszerre zúdul rá hihetetlen mennyiségű újdonság, bármilyen varázslatos is az, nehéz teljes egészében felfogni. Kell egy kis idő, mire a dolgok letisztulnak.

Fantasztikus panoráma nyílik a templomtól a település irányába.
Fantasztikus panoráma nyílik a templomtól a település irányába.

Miután kielmélkedtem magam visszaindultam a templomhoz. Elég nagy volt az élet odabent, főként magyar, lengyel és izraeli turisták lepték el a helyet, bár ez az egész országra is jellemző. Ezen három náció képviselőivel gyakorlatilag Georgia minden említésre méltó zugában össze lehet futni szezon közben. Kiültem a város fölé sokadszorra is, és bámultam fentről a mesébe illő kilátást Stepantsminda irányába. Néztem a felhőket, hogy törnek át a szemközti hegyek egekbe nyúló csúcsain. Lenyűgöző volt, milyen magasra kellett hozzá néznem, hogy lássam a felhők közül pillanatokra kikandikáló csúcsokat, pedig már én magam sem voltam alacsonyan. Szenzációs élmény volt. Hiába na, van, amit tényleg nem lehet pénzért megvenni.

Az sem érdekelt, hogy közben csöpögni kezdett az eső. Jól éreztem magam, végre nyugalmat találtam. Távol a problémáktól, a mindennapi rutinoktól, az idegesítő emberektől. Egész egyszerűen csak élveztem, hogy itt csodálhatom a világ egyik leggyönyörűbb panorámáját, és közben nem történik velem semmi.

Később, amikor a gyomrom már egyre hangosabban kezdett reklamálni valami táplálékért, visszaindultam a városba. A templomból kikanyarodva megint csak elkaptam egy "pillanatképet", amikor négy, fiatal, feketébe öltözött pap szállt be egy fekete terepjáróba nagy vidámság közepette és elhajtottak. Ez is ilyen fura, érdekes, számomra szokatlan apróság volt, amikből minden napra jutott bőven a Kaukázusban. Visszaérve a településre kaját vételeztem, majd kiültem kicsit még a főtér mellett található játszótérre megenni azt. Ekkor már érezni lehetett, hogy rövidesen leszakad az ég, úgyhogy hazaindultam. Szinte pontosan megismétlődött az, ami az előző napon. Épphogy lefürödtem, mire eleredt az eső.

Hazaérve még észrevettem, hogy az előző nap kézközt kimosott pár ruhaneműm - amiket a szobában lógattam ki -, kint száradtak az udvaron, a "házam" előtti fedett terasz alatt, a háziak ruhadarabjaival együtt. Összeszedtem gyorsan őket, mire a házinéni "elkapott". Grúzul beszélt, de nem lehetett félreérteni a mondókáját. Nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy használjam csak nyugodtan a köteleiket, sőt, bevitt a fürdő előtti részre, és elmutogatta nekem, hogyan is működik az automata mosógépük, melyik programot használjam és még mosóporral, öblítővel is feltöltötte nekem. Nagyon aranyos és figyelmes volt a hölgy, de ez már nekem kicsit zavaró, ha valaki ennyire kedves. Természetesen tudom, hogy hogyan működik egy mosógép, de mindössze két pólóért, zokniért és gatyáért odahaza sem indítanám be. Szóval megköszöntem a nagylelkű felajánlást, de a szolgáltatást már nem vettem igénybe. Viszont ez megint egy olyan apróság volt, ami jól esett, és újra bizonyítást nyert, hogy Georgiában még a szó eredeti jelentésében értelmezik a vendéglátás fogalmát.

Ezen a napon elmondható, hogy alig csináltam valamit, de valahogy mégis csak egy tartalmas, emlékezetes napra sikeredett. Csak nyugodtan sétálgattam, nézelődtem, élveztem az életet, és azt, ami éppen az adott pillanatban történt velem. Elmélkedtem, csodáltam a tájat a létező legnagyobb nyugalomban, és nem éreztem, hogy bármiről is lemaradnék közben. Szóval azt hiszem, valóban a tehénnek lehet igaza.

A Gergeti Trinity Church és a Mount Kazbek 5047 méter magas csúcsa.
A Gergeti Trinity Church és a Mount Kazbek 5047 méter magas csúcsa.