Észak-Örményország

Georgiából Örményországba érkeztünk. Az első benyomások azonnal megszerettették velem az országot, melynek hangulata a gyermekkoromra emlékeztetett. A szovjet idők maradványai, a régi autók, a lepusztult panelek, és a kedves örmény emberek fantasztikus hangulatot adnak ennek a szegény kis országnak.

Elérkezett a pillanat, hogy búcsút intsünk Tbiliszinek és Georgiának, és megkezdjük közös programunk második szakaszát, elinduljunk felfedezni Örményországot. Nagyobb taxikkal indultunk útnak a grúz-örmény határ felé, amiben kicsit össze kellett zsúfolódnunk, hogy csomagostól együtt elférjünk. Az út nem volt túl hosszú, de szemmel látható változásokat sikerült közben Georgiában megfigyelnünk. Például, hogy az ország déli része mennyivel szegényesebb az eddig látottaknál. Ezen a részen már elég nagy számú örmény kisebbség is él. Itt a furcsaságot leginkább a minden településen jelenlévő kisebb sátrak látványa okozta, amelyekben ezúttal nem khacsapurit, sajtokat vagy zöldségeket kínáltak eladásra, hanem márkás mosóporokat és öblítőket. Tucatszám megtalálhatóak errefelé ezek a tisztítószerekre specializálódott kereskedők, akik világmárkákat is kínálnak vásárlóiknak.

A határátkelőhöz érve pár másodperces útlevél-ellenőrzés után kiléptünk Georgiából, majd ott helyben pénzt is váltottunk. Először kicsit nehéz volt átállítani az agyam az egyik valutáról a másikra, mivel már megszoktam, hogy 1 lari 123 forintot ér, és már egész gyorsan számoltam át fejben vásárláskor az összegeket, most viszont bejött az örmény valuta a képbe, a dramm, amiből viszont csak 60 fillér egy egység. Pénzváltás és kétszáz méter séta után beléptünk Örményországba, ahová az ingyenes vízum bepecsételése szintén nem tartott tovább pár másodpercnél. A határ déli oldalán már várt ránk német márkájú kisbuszunk, örmény sofőrünkkel.

Bepakolás után útnak indultunk felfedezni egy olyan országot, ahová európai ember valamiért érdekes módon nem nagyon vágyik. Talán az idősebbekben még a szovjet-korszak rossz emlékei élnek Örményországgal kapcsolatban, a fiatalokat meg elriasztja a televízióból megállás nélkül ömlő félelem- és gyűlöletkampány. Nos, remélem ezen írásommal el tudok oszlatni néhány hamis beidegződést és rémképet, ami erről az országról beivódott az emberek fejébe, és sikerül reális képet adnom erről a szegény, de gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező országról, egy olyan népről, amelynek történelme szinte az emberiség történetének kezdetéig nyúlik vissza, és arról a nemzeti öntudat-érzésről, ami minden örményben megtalálható, és az ideérkezők számára is tapintható, ha ellátogat ebbe a piciny országba.

Régészetileg bizonyított, hogy Örményország területe az emberi civilizáció kialakulása óta lakott hely. Több monda szerint is ezen területen feküdt valamikor a bibliai Édenkert. Az Örmény királyságot i.e. 600 körül alapította az Orontida dinasztia. 301-ben - III. Tiridatész király uralkodása idején - a világon itt lett először államvallás a kereszténység. A történelem során számos támadást kellett átvészelnie az örmény népnek. Támadták az asszírok, a görögök, a rómaiak, a bizánciak, az arabok, a mongolok, a perzsák, a törökök, és az oroszok. Hol független államként, hol autonómiát élvezve különböző birodalmak részeként élték túl az idők viharait. Végül teljes függetlenségüket 1991 augusztus 23-án nyerték el, amikor elsők között váltak ki a szétesőben lévő Szovjetúnióból. Bár jelenleg is nagy a feszültség Azerbajdzsánnal Hegyi-Karabah hovatartozását illetően, az országot most béke jellemzi.

Első megállónk Akhtalánál volt, egy kolostornál, ami tulajdonképpen nem volt benne a programunkban, de kár lett volna kihagyni. Az örmény vallási helyek még egyszerűbbek, és még díszítetlenebbek, mint grúz rokonaik. Minimális dolgok találhatóak egy örmény templomban, mégsem hiányzik belőlük semmi. Az összkép abszolút teljes. Az örményeknek saját egyházuk van, méghozzá az Örmény Apostoli Egyház, mely saját hierarchiával és vezetővel rendelkezik.

Akhtala kolostora.
Akhtala kolostora.

Következő állomásunk Haghpat kolostora volt, mely a világörökség része. Az épület 991-ben készült el. A kolostor egykor védvár is volt, tornyaiból ellenőrzés alatt lehet tartani a környező területeket. Fénykorában nemcsak egyházi és szellemi központ volt, hanem felsőoktatási intézményként is funkcionált. Az épületegyüttes a középkori örmény építészet kiemelkedő példája. Itt őrzik az egyik leghíresebb kacskár (kereszteskő) gyűjteményt. A kacskárok amolyan díszesen faragott emlékkövek, nagyon változatosak, és csak Örményországban fordulnak elő.

Másik érdekesség, hogy a templom falába faragva található egy kép, melyben két perzsának tűnő fickó a templom makettjét tartja a kezében. Ez a faragvány állítólagosan több célt szolgált: A készíttetőik azt gondolták, hogy idegen invázió esetén, az ellenfél megtévesztésére kiváló dolog, ha az ő alakjaikat vésik a falra, hátha így nem rombolják le a templomot, mivel valami kötődést éreznek hozzá. Aztán ha mégis lerombolták, akkor a makett képéből az utókor megtudhatta hogyan is nézett ki valaha ez a templom, és könnyebben újjáépíthették. Mondjuk sokat nem igazán segíthetett ez a véset, de szép elgondolás. Másik jellemző dolog még az örmény egyházi építményeknél, hogy maga a templom története bele van vésve a belső falakba, ilyen feliratokkal is sok helyen találkozhatunk. Itt összefutottunk egy jó fej pappal is, aki hosszasan mesélt nekünk a templomról, magáról, hivatásáról, majd a legnagyobb meglepetésünkre még a Tenkes Kapitánya című film zenéjét is eldúdolta nekünk.

Az örmény kolostorok kevésbé díszítettek, mégsem hiányzik belőlük semmi, az összkép teljes.
Az örmény kolostorok kevésbé díszítettek, mégsem hiányzik belőlük semmi, az összkép teljes.

Ilyen helyeken járva érdemes picit elgondolkodni azon, hogy egyes templomok, erődök, építmények sok-sok száz esetleg egy-két ezer éve állnak. Átéltek természeti katasztrófákat, más kultúrák hódításait, bombázásokat, elnéptelenedést, és mindezek ellenére - kisebb-nagyobb renoválásokkal ugyan, – de ennyi idő elteltével is büszkén, az idő vas fogával dacolva hirdetik azokat az eszméket és értékeket, amelyek miatt annak idején emelték őket.

Fenséges, gyönyörű, funkciójukat tökéletesen betöltő, esetlegesen évszázadokon keresztül épülő műalkotások, melyekre a mai napig büszke lehet az őket emelt kultúra, civilizáció. Ezek a dolgok sok mindent elárulnak a korukról. Az a fajta igényesség, alaposság amivel ezek az épületek készültek igazán egyedivé tesz minden egyes műemléket. Az építmények tervezői egytől-egyik koruk zsenijei voltak, hiszen azokban az időkben megálmodni ilyen komplexumokat, megtervezni és kivitelezni építésüket hallatlan vállalkozás lehetett. A kőfaragó mesterek végtelenül aprólékos díszítései, amelyek fantasztikus precizitást igényeltek, és az "egyszerű munkások", amilyen alapossággal felhúzták ezeket a monumentálisnak számító építményeket, mind-mind tökéletes munkára utalnak. Élmény kicsit megpihenni ezek előtt a mesterművek előtt, és elmerengni azon, hogyan is csinálhatták.

Mi lehetett a titkuk? Talán az, hogy ők még az örökkévalóságnak építettek. Olyan épületeket emeltek, amelyek előtt egy évezreddel később is elismeréssel adózva hajt fejet az ember. És hogy vajon a ma épített épületeink ezer év múlva mit fognak mesélni rólunk? Mi marad meg korunk modern építményeiből egy évezred múlva? Valószínűleg még csak egy romkupac sem. Nem is ez a cél a mai világunkban. Volt egy világ valamikor, amely még az emberiség számára alkotott. Amikor az igényesség, az egyediség, a praktikusság, és a tökéletesre való törekvés jellemezte kultúránkat. Korunkra sajnos ez már totálisan elmúlt. A mai világ - melyet kizárólag csak gazdasági szempontok irányítanak - kiölte mindazt kultúránkból, amiket egykoron a legnagyobb, és legigazabb értékeknek tartottak.

Az első nagyobb település ami utunkba esett Alaverdi, az egykoron szebb napokat látott bányászváros volt. A bennünket körülvevő feeling valami egészen elképesztő volt, amikor kiszálltunk a buszunkból. Elhagyott hatalmas gyárépület, szürke panelek, a város utcáin zaporozsecek, volgák, zilek és gázzal működő buszok. Mintha csak a múltba repültünk volna vissza. Én a „szovjet vadnyugatként” jellemeztem a látványt, aminek egészen varázslatos hangulata volt, kicsit gyermekkoromra is emlékeztetett. Ezt a látványt lehet, hogy megint sokan nem értékelnék, de nekem ismételten csak megdobbant a szívem. Gyors bevásárlás és egy kis szétnézés következett. Fura egy hely volt, apró dolgokra is nagyon rá lehetett csodálkozni. Például találtunk itt olyan üzlethelyiséget, amelyben kétféle terméket kínáltak eladásra: gabonát és koporsót. Fura kombó, de miért is ne?

Alaverdi szegényes városkája csodaszép környezetben fekszik. Ez a fura kettősség jellemzi egész Örményországot is.
Alaverdi szegényes városkája csodaszép környezetben fekszik. Ez a fura kettősség jellemzi egész Örményországot is.

Persze nem lehet szó nélkül elmenni a köztisztaság kérdése mellett, ami nagyon alacsony szinten van az országban. Sajnos a határon átkelve már mindenhol lehetett látni az eldobált szemetet az út szélén és a folyókban is. Kukák tekintetében még rosszabb a helyzet, mint Georgiában volt. Igazán nagy kár érte.

Tovább folytattuk utunkat a Sanahin kolostorhoz, amelyet a Haghpat testvérkolostoraként is szoktak emlegetni, és szintén a világörökség része. A X. században, az örmény reneszánsz idején alapították és a XIII.századig folyamatosan bővítették a létesítményt. A Debed-folyó kanyonjánál, 1000 méter magasságban épült kolostor korának mérnöki és építészeti csúcspontja volt. Az épületegyütteshez tartozik két templom, egy kápolna, akadémia, könyvtár, mellékoltár és harangtorony. A könyvtár a középkori Örményország egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítménye volt. Az örmény egyházi építményekre jellemzőek az úgynevezett gavitok, amelyek egyfajta előcsarnokok. Ezekben az oszlopos csarnokokban is rengeteg sírkő található a talpunk alatt. Ide leginkább tehetősebb családok tagjai temetkeztek. A félhomályban, a nyílásokon beszűrődő fény remek hatást kelt és érdekes látványt nyújt ezekben a csarnokokban, lesz ettől egy igazán elvarázsolt hangulata a helynek.

A gavitokba beszűrődő fénysugarak érdekes hangulatot adnak a helynek.
A gavitokba beszűrődő fénysugarak érdekes hangulatot adnak a helynek.

Nem messze ettől a helytől található a Mikoyan fivérek múzeuma, akik a legendás MIG típusú repülőgépek megálmodói voltak. A múzeumban bár nem jártunk, az épület mellett kiállított régi vadászgéppel azért fényképezkedtünk egyet.

Pár percet eltöltöttünk még Alaverdi depressziós hangulatot sugárzó részében, ahol órákat lehetne bolyongani és felfedezni újra egy számunkra már letűnt kort. Volt, aki ettől a résztől viszolygott, számomra inkább érdekes és izgalmas volt. Amikor elkezdtem a paneleket és a környéket fotózni, egyből odajött hozzám pár kis srác, akik az utcán játszottak (lám, itt még van ilyen), és megkértek, hogy fotózzam le őket. Nekik is nagy élmény volt ez, ahogy szamárfület mutatva a másiknak pózoltak, és nekem is tetszett a feladat, mert ez a helyzet megint csak gyermekkori érzéseket csalt elő belőlem.

Az utcán játszadozó gyerkőcök.
Az utcán játszadozó gyerkőcök.

Utunk Vanadzor városa felé vezetett tovább. A közúthálózat errefelé finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után. Az úttesten hatalmas kiterjedésű, mély kátyúk díszelegnek, sokszor az útról letérve, azt kiszélesítve lehet csak tovább haladni. Elég hosszanti ez a szakasz Alaverdi és Vanadzor között sajnos, így a haladás meglehetősen lassú errefelé.

Örményország harmadik legnagyobb városa, egyben Lori tartomány székhelye a hozzávetőlegesen 120 ezer fős Vanadzor. Nevét egy templomról kapta még a 13. században. A régészeti kutatások alapján a város környéke már a bronzkorban is lakott volt. A település a Pambak folyó völgyében terül el körülbelül 1350 méteres magasságban a tengerszint felett. A várost a Bazum és a Pambak 2500 méteres hegységei ölelik körbe, ami elég szép látványt is nyújt a város bizonyos pontjairól.

Megérkezvén, először szabadprogram keretében sétálgattunk az utcákon. Egy társammal betértünk egy helyi, otthonos hangulatot árasztó, igazán autentikus kajáldába, ahová tulajdonképpen a tulaj invitált be minket. Én kebabot kértem zöldséggel és egy ott, limonádénak nevezett igen ízletes itallal. Szuper kis hangulatú hely volt, mintha egy harminc évvel ezelőtti magyar konyhába csöppentünk volna. Az ételre már nagyon vágyott a szervezetem, amely nagyon finomra sikeredett, és sokat nem is kellett érte fizetni. Tulajdonképpen már amikor megláttam amint a tulaj hajszárítóval szítja a tüzet az étkem alatt, tudtam, hogy itt már tuti biztos jót fogok enni.

Finom kebab és limonádé. Remek recept az éhségre.
Finom kebab és limonádé. Remek recept az éhségre.

A meglepően rendezett, és örmény viszonyokban mérve modern hatást keltő város utcáin eltöltött időben leginkább két dolog tűnt fel. Az iszonyatos mennyiségű ruhabolt, és a 4/1-es nő-férfi arány. A ruhaboltra nincs magyarázat, valószínűleg ennyire szeretnek öltözködni az örmény hölgyek. A nemek megoszlása viszont nem véletlenül ilyen szembeötlően szignifikáns. Örményországban elég nagy a munkanélküliség, így azok a fiatal férfiak, akik megtehetik, azonnal mennek ki Európába, Amerikába vagy éppen a közeli Oroszországba dolgozni, és tulajdonképpen az általuk hazaküldött pénzből él meg valahogy a hátrahagyott család. Mielőtt bárkinek felcsillanna a szeme a női többség miatt, sajnos az igen szép arcú és kimondottan csinos helyi lányok ragaszkodnak a hagyományokhoz, és kizárólag örmény párt keresnek maguknak, ritka a kivétel.

Estefelé ellátogattunk még a helyi temetőbe, ami nagyon szép és izgalmas volt, főleg a naplemente kellemes megvilágítása mellett. Van ott egy templom, ami fekete és vörös kövekből van kirakva, illetve pár díszes sírkőre is rá lehet csodálkozni.

Gyönyörűek voltak a színek a naplementében.
Gyönyörűek voltak a színek a naplementében.

Remek szállásunk volt, ahol ajándékként egy üveg gránátalmabort is kaptunk, amit el is iszogattunk az esti beszélgetés közben. Kellemes, inkább gyümölcslé íze volt, mintsem jellegzetes bor íze. Ezzel a pohár nedűvel zárult az első örmény nap, amely meglehetősen tartalmasra és élménydúsra sikeredett.

Haghpat kolostorában is lenyűgözőek a beszűrődő fények.
Haghpat kolostorában is lenyűgözőek a beszűrődő fények.
Az örmény kolostorokban a fényjáték az igazi díszítőelem.
Az örmény kolostorokban a fényjáték az igazi díszítőelem.
Még a Tenkes Kapitánya című film zenéjét is eldúdolta.
Még a Tenkes Kapitánya című film zenéjét is eldúdolta.