MADEIRA - 6-7.Nap: Funchal, Monte Palace Tropical Garden és egy tengerparti túra
A hatodik napra maradt Funchal városának felfedezése. A főváros és közvetlen környéke egy napot mindenképp megér, már csak a hangulata miatt is.
A sziget legnaposabb, déli partján fekvő Funchal egy százhúsz-ezres nagyváros. Az Atlanti-óceánra néző hegyoldalba vájt település a sziget turisztikai, kereskedelmi és kulturális központja is egyben. A nap közben nyugodt város változatos éjszakai élettel rendelkezik.
Funchalban számos, kedvünkre való aktivitás közül választhatunk, mint például búvárkodás a kristálytiszta vízben, szörfözés a hullámokon, hajókirándulások, delfinekkel való úszkálás, bálnales a tengeren, egész napos kirándulások a tengerparton, siklóernyőzés.
Ez Európa egyik legbiztonságosabb és legtisztább városa. A központ hangulatos macskaköves utcái a modern bevásárlónegyedekkel, kávézókkal, bárokkal, éttermekkel és természetesen turistákkal keveredve érdekes és izgalmas várossá teszik Funchalt.
A napot a Monte Palace Tropical Garden-nél nyitottam. Autóval mentem föl, bár létezik felvonó a városközpontból, de mivel én nem Funchal-ban laktam, így ez volt az ésszerű megoldás.
A kert 9:30-as nyitásáig volt még egy kis időm, úgyhogy ellátogattam az Igreja de Nossa Senhora do Monte templomhoz, ami számunkra, magyarok számára annyiból érdekes, hogy ebben a templomban nyugszik az utolsó magyar király, IV. Károly.
Közvetlen a templom melletti utcából indul a meglehetősen népszerű aszfaltszánkázás. Ezeket az egyedülálló szánokat a 19. században hívták életre, amikor a mintegy 500 méteres magasságban fekvő Monte plébánia lakossága tömegközlekedési eszközként használta őket, hogy gyorsabban lejussanak Funchal városába.
A nemzetközileg is híres Monte szánkókat speciális kézművesek és ácsok kézzel készítik fából. Két sofőr, úgynevezett „carreiros” tolja, löki a szerkezetekett, akik tipikus fehér ruhát és szalmakalapot viselnek. Gumitalpú csizmáikat használják fékként, hogy irányítsák a járművet az utazás során.
A Carrinhos de Cesto által megtett útvonal két kilométer hosszú, és körülbelül 10 percet vesz igénybe, a Monte plébániától kezdve Funchal felé, és Livramentóban ér véget. Nem próbáltam ki, de nagy poénnak tűnik, rengetegen álltak már reggel is a jegypénztárnál.
A következő célpontom a Monte Palace Tropical Garden (15 Eur) volt, ahová kapunyitáskor jutottam be elsőként, így volt legalább egy órácskám nyugodtan sétálgatni a parkban, mielőtt ellepte a tömeg.
A Monte Palace trópusikertje 70 000 négyzetméteren terül el, és különféle tematikus kerteknek ad otthont, amelyekben több ezer különféle őshonos és távoli vidékről származó, gyönyörű, egzotikus növényeket csodálhat meg a nagyközönség.
A park tényleg szép, de nekem egy kicsit már giccsbe hajlik, de inkább fogalmazzunk úgy, hogy eklektikus. Vannak itt római szobrok, kínai porcelánkatonák, zanzibári maskarák, egyiptomi vázák és még egy japán kert is. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi különböző kultúra jegyei találhatóak meg a parkban.
A hatalmas terület egy hegyoldalban lett kialakítva, így komolyabb szintezéssel néz szembe az, aki tövéről-hegyére végig szeretné járni. A bejáratnál kapunk térképet, ami alapján meg lehet tervezni az utunkat, de a látvány úgy is el fog téríteni (legalább is az első körben) az eredeti elgondolásunktól.
Sajnos a múzeumi rész épp felújítás alatt állt, csak az ásványmúzeum volt látogatható, aminek viszont roppant örültem, mert kedvelem az ásványokat. Nagyon gazdag és látványos kiállítás, érdemes betérni.
Jó ez a park, meg szép is, de nekem valahogy nem adott annyit, mint a Madeira Botanical Garden. Persze az egy botanikus kert, ez pedig inkább egy “látványkert”, kicsit olyan érzéssel, mintha egy hajdani kastély parkjában sétálgatnánk. Ez a hely nekem már egy kicsit túl volt tolva. Azért vagy három órát el lehet itt tölteni nyugodtan, van tartalom idefönt.
Látogatásom végeztével az egyik büfében kipróbáltam a helyiek egyik népszerű süteményét, amivel úton-útfélen találkozhatunk, a Pastel de Nata-t. Nagyon finom volt, már látom, ahogy otthon el is készítem.
Innen az utam a sziget fővárosába, Funchal-ba vezetett. Bárhová megyek, nagy rajongója vagyok a helyi termelői piacoknak, főként a hangulatuk miatt. Általában nem a nagybevásárlás láza vezérel, hanem csupán a nézelődés és az ismerkedés a helyi különlegességekkel. A Mercado dos Lavradores, vagyis a helyi Farmer Market az óvárosban található, a Santa Maria utca sarkán, ami vasárnap kivételével minden nap nyitva van, és erősen ajánlom megtekintésre. Vásárolni sem tilos itt, de olcsóságra ne számítsunk (Tipp: ha tehetjük, pénteken jöjjünk ide).
Színes virágok, egzotikus gyümölcsök és zöldségek, hagyományos bőrtermékek, fonott kosarak valamint friss hal a kínálat. Sokszor kóstoltatnak velünk a kofák, de legyünk résen, nehogy a végén még azért a pár falatért is pénzt kérjenek!
Ha szeretnénk felderíteni a várost, érdemes egy sétát tenni a különleges hangulatú óvárosi részen. Itt találhatóak Funchal legbájosabb épületei és karakteres utcái, amelyek otthont adnak a város hires, történelmi helyszíneinek és látnivalóinak.
Kiemelném a Rua de Santa Maria szűkös utcájában található épületek ajtaján található street-art alkotásokat, melyek figyelemre méltóak, remekül illeszkednek a hely hangulatához.
Rengeteg, igazán vonzó étterem található ezen a részen, melyek nagyjából hasonló árkategóriát képviselnek. Egyéni ízlés és pénztárca kérdése, hogy betérünk-e valamelyikbe.
A vásárcsarnoktól a szűk utcákon haladva eljuthatunk a „Forte de São Tiago” erődhöz . Az erőd a 17. század óta létezik, és egykor azért építették, hogy megvédje a várost a kalóztámadásoktól. Ma étteremnek ad otthont. Az erőd látogatása ingyenes, a tetejéről kilátás nyílik a főváros partvidékére és a kikötőre.
Ez után eljött a portugál bürokrácia kitapasztalásának ideje is. A főbérlőm, a végtelenül kedves Maria segített a parkolásért kapott büntetésem befizetésénél. Itt ugyanis az a szokás, hogy kapsz egy pénztárszalagszerű hosszú papírt, amire van írva valami, persze kizárólag portugálul. De se a pontos összeg, se az nincs leírva, hogy hogyan rendezd a számlád. Végül Maria megfejtette, hogy be kell menni a fővárosba egy erre szakosodott hivatalba, hogy befizessem a büntetést. Felajánlotta segítségét és elkísért ide, ami rendkívül hasznos volt, mivel a hivatalban ülő hölgy – aki bár szintén egy tünemény volt -, de egy szót sem beszélt angolul. 30 Eurót hagytam ott végül, mert időben befizettem a csekket. Micsoda akció! Mariát meghívtam egy fagylaltra a kedvességéért cserébe, így legalább volt alkalmunk egy fél órát beszélgetni.
A sétámat a tengerparton, az Avenida do Mar utcán folytattam, amely a város hosszú sétánya a kikötő közelében a tengarparti részen, és szép parkok és turistanevezetességek mentén visz minket végig. A Santa Catarina rendezett parkjába mindenképp érdemes betérni, kimondottan nyugodt hely, kiváló egy kis relaxációra.
A kikötőben két óceánjáró álldogál téppen. Maria mesélte, hogy azért van most ilyensok ember az utcákon, mert amikor egy ilyen monstrum kiköt, az több ezer turistát szabadít pillanatok alatt a belvárosra.
A sétány mentén találjuk a Cristiano Ronaldo múzeumot is, mely a város kétségkívül leghíresebb szülöttjének, karrierjének és munkásságának állít emléket. A kiállításon trófeák, érmek, díjak és mezek láthatóak, amelyeket Ronaldo gyűjtött össze karrierje során. A múzeum digitalis kiállításai érdekes betekintést nyújtanak a hires futballsztár életébe és karrierjébe. Bár szeretem a focit, ezt a helyet most kihagytam, nem voltam ráhangolódva, de az igazi fanatikusaknak biztos különös élményt jelenthet.
Sétálgattam még egy kicsit a forgalmasabb, frekventált utcákon, majd hazaindultam, hogy összepakoljak a másnapi hazaút előtt.
Az utolsó napomon 18:40-kor indult haza a gépem, így négyre elég volt a reptérre kiérnem.
Általában az utazás előtt gondosan átgondolt napi programjaimat meglehetősen zsúfoltra szoktam tervezni, aztán amikor már látom, hogy valami nem fog beleférni a napba, akkor elengedem azt, amihez a legkevésbé ragaszkodom.
Olyan helyeken, mint Madeira, könnyű ebbe a „hibába” beleesni, mivel rengeteg látványosság van a szigeten és szinte biztos, hogy mindenhol több időt fogunk eltölteni annál, mint amit előzőleg gondoltunk, így minden nap végén ugyanazon választás előtt álltam: „Melyik ujjam harapjam?”.
Úgy okoskodtam, hogy a legjobban úgy használhatom ki a megmaradt időmet, hogy egy, a reptértől nem messze lévő programot választok magamnak, végül egy általam megálmodott túrára esett a voksom. Az első napomon egy tengerparti túrával kezdtem, az utolsón is így szerettem volna tenni, keretes szerkezetet adva ezzel Madeirai utamnak.
Reggel ezért elindultam Caniçal városának temetőjéhez, ahonnan aznapi kalandom indult. A túra vonalvezetése nem volt túl komplikált. Szerettem volna a part mentén északnyugatnak haladva eljutni a Boca do Risco kilátóponthoz, majd vissza, ugyanazon az ösvényen. Nem volt túl komplikált, de azért az első pár száz méteren kellett a térkép, mivel sok, kitaposott ösvény volt erre, nincs egzakt útvonal a túra legelején. De ahogy ez a ‘kihalt’ rész végetér, rögtön tiszta lesz a nyomvonal.
Borús, kicsit szeles idő volt, viszont fülledt meleg, amit a párás levegő tetézett. Egy rövid mászás után már a Szt. Lőrinc félszigetben gyönyörködhettem madártávlatból. Ezután egy erdős részen folytattam utam, és rövidesen már csak az északi partra volt rálátásom, az viszont maximum egy-két perc erejéig tűnt csak el a szemem elől, majd újra és újra felbukkant.
A túra teljes mértékben a parton vezet, így elég látványos. Mivel ez nem tartozik a populáris túrák közé, itt sem csoportok, de még csak egyéni túrázók sem voltak. Egyedül sétáltam a kitaposott utat.
Ha valaki nem szereti a tömeget és közelebb érzi magához azokat a túrákat, ahol nem kiépített “sztrádákon”, hanem hagyományos turista ösvényeken sétálhat, akkor ez a túra nekivaló. Egyetlen figyelmeztetéssel: Elég sok szint van az oda-vissza kilenc kilométers távban (800 méter). A terep végig hullámzik, viszont jelentős emelkedés van a Boca do Risco-ig. Visszafelé inkább az ereszkedésből van több természetesen.
Olyan negyven perc seta és jelentős szintemelkedés után már beláthaó Caniçal városa, a Sz.Lőrinc félsziget és az északi part is egyszerre.
Tovább hullámozva, olyan másfél óra alatt értem el a kiszemelt kilátópontot, ahol több csapás is összefut. Ezen a ponton találkoztam egy fiatal párral, megtörve ezzel a magányomat az északi parton. Ezúttal túraalmát fogyasztottam a csúcson, majd indultam is visszafelé.
Az autóhoz érve egy gyors tisztálkodás után Machico városába gurultam le, ahol egy gyors ebéd után egy nagy adag fagylaltot nyaltam el. Óriási gombócokat mérnek errefelé, nyilván megvan az ára is, viszont nagyon finom, a mentás fagyi függőjévé váltam a hét alatt.
Parkolni megint csak távol tudtam a strandtól, akárcsak az első napon. És milyen szerencse, hogy az első napon nem volt közelebb hely! Most vettem észre, hogy a strand utcájában lévő parkolóhelyek kékkel vannak felfestve, tehát privát helyek. Ha megjön a hely gazdája és valaki áll ott, simán elszállítják a kocsit. Volt haszna, a harminc eurós ‘tandíj’-nak, amit kifizettem a madeirai parkolás iszabályok elsajátításáért az előző napokban.
A város ezúttal nyugodt volt, rá sem lehetett ismerni az egy héttel ezelőttihez képest. Töredéke annyi ember volt az utcákon, a vendéglátóhelyek közül is több zárva volt.
Volt még vagy három órám, amit a homokos strand partján és környékén töltöttem el. Nagyon elfáradtam az egy hét alatt, nem volt már erőm sétálni sem igazán. Rengeteget kaptam ettől a kis szigettől, többet is, mint amennyiben előzőleg reménykedtem. Minden, MINDEN tökéletesen sikerült vagy még talán annál is jobban.
Kinek ajánlanám ezt a szigetet? Bárkinek. Persze elsősorban a túrázóknak, a természet szerelmeseinek, ők azok, akik a végtelenségig és még annál is tovább tudnának újabb és újabb felfedeznivalókat találni a szigeten. De bárki másnak is, aki csak kicsit elmenekülne az otthoni kötelességek elől egy olyan helyre, ahol tökéletes biztonságban, nyugalomban és kiváló időben relaxálhat egy kicsit de nem szeretne pokolian mélyen a zsebébe nyúlni.
