MADEIRA - 1.Nap: Szt. Lőrinc félsziget, Machico, Madeira Botanical Garden, Cristo Rei Statue
Miután a télből érkeztem a nyárba, egyértelmű volt, hogy az első madeirai napomat az óceánparton, napsütésben szerettem volna tölteni. Az időjárásjelentés zöld utat mutatott a terveimnek, úgyhogy reggel el is indultam a sziget északkeleti csücskébe, a Szent Lőrinc félszigetre, ahol az egyik legnépszerűbb túraútvonal található. Az ösvény a sziget keleti csücskének felfedezésére hívogat, panorámás kilátással az északi és déli oldalakra.
Nagyon korán kelő típus vagyok, így természetesen úgy készültem, hogy a napfelkeltét már a félsziget egyik kilátópontjáról tekintem meg. Mondjuk nagyon nem is kellett koránkelő típusnak lenni a nap első sugarainak megpillantásához, mivel az itt reggeli nyolc órakor tűnt fel.
Kocsikázni a szigeten egyébként is jobb még a kora reggeli időpontban, mivel minimális forgalom van az utakon, nyolc körkül Funchal környékén már előfordulnak tolródások. A turistásabb helyek környékén is körülbelül ekkor kezd el koncentrálódni a tömeg.
A félszigeten egy kiépített parkolóban tudjuk hagyni az autót. Három-négy autó állt már ott, voltak, akik tőlem is frissebbek voltak ezen a reggelen. Ső, voltak, akik már eleve itt sátraztak, mint később kiderült. Ez is egy jó opció lehet azok számára, akik autó bérlése nélkül próbálják bejárni a szigetet, a sátrazást ugyanis a szigeten bárhol el tudom képzelni.
A túra távja nekem kilenc kilométerre sikeredett, de ha nem térünk ki minden kis leágazóba, akkor lehet kevesebb is, viszont megéri kitérni.
Bár hullámzó ösvényről van szó, a „PR8 - Vereda da Ponta de São Lourenço” jó feltételei kellemes túraélményt kínálnak. Nem mondanám nehéz túrának, viszont nagyon látványos, főleg annak, aki számára ritkán adatik meg, hogy egy óceán partvidékén sétáljon.
A kilenc kilométeren nyolcszáz méteres szintemelkedést sikerült elérni, szóval csalóka azért a hullámzás.
A végső kilátópont előtt pár száz méterrel találjuk a pálmafákkal körülvett Casa do Sardinha kávézót, ahol felfrissíthetjük magunkat, illetve strandolni is tudunk. Itt lehet kajakot bérelni vagy éppen motorcsónakos kirándulásra befizetni.
Volt egy olyan tervem, hogy én is a tengeren térek vissza a kiindulási helyre, hogy más perspektívából is láthassam a partvidéket képző sziklákat, de ezt később elvetettem, illetve iyen korán reggel még a szolgáltatás sem működött. Ahogy a büfé sem. A hely tényleg úgy néz ki, mint egy oázis, pálmafákkal van körülvéve, nagyon látványos, de úgy tűnik velem szemben az ezeket a szolgáltatásokat üzemeltető személyen későn kelő típusok.
Az oázis büfé után jön a túra legkeményebb része, egy pár száz méteres meredek emelkedés a végső kilátóig. Ekkor rólam már régen lekerült a pulóver, csodásan sütött a nap felfelé menet. Voltak már néhányan rajtam kívül a csúcson, voltak, akik a reggeli futásukat tudták le épp.
A félszigetről remekül látni az Európa felől érkező repülőket, ahogy ereszkednek le a nem túl messze lévő reptérre.
A vulkanikus eredetű, többnyire bazaltból épült, de néhány mészkő üledékképződményt is tartalmazó félsziget 9 kilométer hosszan húzódik, melynek végén két kisebb szigetet találunk, de oda gyalogszerrel már nem tudunk átkelni.
Mindenképpen érdekes élmény a buja növényvilágban való kalandozások mellett ezen a kihaltnak tűnő félszigeten sétálni. A félszáraz éghajlat és az északi szeleknek való kitettség magyarázza az alacsony növényzetet és a fák hiányát ezen a helyen, ellentétben a sziget többi részével. Viszont talán az esős hónap miatt, a táj uralkodó színe egyértelműen a zöld volt így februárban.
Vereda da Ponta de São Lourenço-ban él a régió egyik legnagyobb sirálykolóniája és több, védett tengeri madárfaj, mint például a nyíróvíz. Sok kis madarat is megfigyelhetünk a sirályok mellett. Némi szerencsével tengeri fajokat is láthatunk az élőhelyükön, elsősorban szerzetesfókákat. Fókákhoz sajnos nem volt szerencsém, de a madárpopuláció valóban jelentős.
Visszafelé kicsit beborult, a szél is elkezdett fújni. Nagyon gyorsan változik az időjárás bárhol a szigeten. Reggel rá lehet nézni az előrejelzésre meg a webkamerákra, hogy milyen időjárási viszonyok vannak a napi túránk helyszínén, de garanciát senki ne várjon arra, hogy amire odaér, ez nem fog megváltozni.
Visszautamon már tömegek jöttek szembe velem, pedig február nem számít turistaszezonnak a szigeten.
Van egy hely, ahol le lehet menni egészen a tengerpartra és egy kis, kavicsos (inkább köves) strand van kialakítva. Nem igazán szép, de legalább szemetes. Viszont arra mindenképp jó, hogy interakcióba kerüljünk az Atlanti-óceánnal, és legalább az izzadt arcunkat megmossuk benne.
Amire visszatértem az autóhoz, a parkoló már dugig volt, pedig nem kicsi. Elözönlötték napfelkelte után a helyet a világ minden tájáról érkező látogatók.
A túrára három órát legalább szánjunk rá és tényleg ajánlom a napfelkeltét már a helyszínről nézni.
Innen egyenesen a Miradouro do Pico do Facho kilátóhoz vettem az irányt, ami Machico felett helyezkedik el. (Jó… Erős túlzás, hogy egyenesen, mert olyan, hogy egyenes Madeirán nem nagyon létezik)
Ha valaki már úgyis a félszigeten jár, ez csak pár kilométer kitérő, én nagyon meleg szívvel tudom ajánlani. Rengeteg kilátópont van a szigeten, az utazás végére már tuti csömöre lesz mindenkinek a kilátóktól, de ide akkor is megéri feljönni. Fantasztikus a rálátás az óceánra és a városra egyaránt. A Machico-öböl az egyik legszebb öböl az egész szigetcsoportban, az első hódítók partraszállási helye is itt volt, amikor 1419-ben felfedezték Madeira szigetét. A felszálló és landoló repülőgépeket is közelről láthatjuk.
Innen legurultam a sziget második legnagyobb városába, Machico-ba. Amiért szándékosan idetévedtem az az a tény, hogy itt található egy aranyszínű, homokos strand (import homokból kiépítve), ami a szigeten hiánycikk.
Több száz méteren keresztül húzódik egy kavicsos strand és egy másik, kisebb, sárga homokos strand. Mondanom sem kell, hogy mindenki a homokos strandon pihent, aki lejött a partra. Parkolni viszont a part mellett lehetetlenség. Én körülbelül másfél kilométerre a strandtól tudtam legközelebb megállni.
A strandtól nem messze található az óvárosi negyed, ahol remek éttermek vannak, be is ültem egy helyre egy kiadós ebédre. Az éttermek konyhája dél előtt nincs nyitva, de kávét, üdítőt, süteményeket lehet kapni. Áraik semmiben nem térnek el az idehaza megszokottaktól. A kiszolgálás perfekt.
A város maga nagyon szép, roppant igényes sétányokkal, járdákkal, játszóterekkel. Sétálgattam még egy kicsit itt ebéd után, mert egyszerűen tetszett a hely. Maximálisan élhető város. Senki nem idegbeteg, kicsit már-már karibi nyugalom jellemző az emberekre.
Rövid séta után a Madeira Botanikus kertbe vettem az irányt. Ekkor már éreztem, hogy kicsit megkapott a nap, csodás napsütés volt, enyhe hűvöskés fuvallattal.
A botanikus kertek is népszerű látnivalók Madeirán. A turistákat különösen vonza a Jardim Botânico da Madeira (7,5 Eur, nyitva: 9:00-18:00-ig, ingyenes parkolás). Ez a botanikus kert többek között felvonóval is megközelíthető Monte településről. Körülbelül 50 000 négyzetméter alapterületű, és Funchal felett egy domboldalon található.
A botanikus kertben található egy Természettudományi Múzeum, ahol különféle állatkiállítások, valamint számos virág és növény, megkövült maradvány található. A legfontosabb látványosságok közé tartozik a művészi virágmező, egy hagyományos szalmaház, a felsőkert és a pálmakert. A mintegy 3000 különböző növényfaj megtekintéséhez a látogatóknak néhány lejtőt és emelkedőt is le kell küzdenie.
A kaktuszoknál teljesen letaglózódtam. Szeretem a kaktuszokat, számomra ez a rész volt az abszolút kedvenc, de az egész park csodás. Sok mindenre el lehet szórni háromezer Forintot egy utazás alatt, de azt ne ezen a kerten spóroljuk meg. Magasabb fekvésének köszönhetően a botanikus kertből nagyszerű kilátás nyílik Funchalra. A fenti kilátókból láthatjuk a kikötőt is a hatalmas, lehorgonyzott tengerjáró hajókkal.
Visszatérve Caniço-ba, megnéztem még a Krisztus-király szobrot a parton, mely a szállásom közelében volt.
A 14 méter magas Cristo Rei szobrot a parkolóból egy rövid sétával lehet megközelíteni. A kilátóból és az oda vezető ösvényről gyönyörű kilátás nyílik az Atlanti-óceánra, a tengerpartra és Funchalra. Madeira egyik legnépszerűbb és legtöbbet fényképezett látnivalója tökéletes hely a naplemente megtekintésére is. A szobor sötétedés után ki van világítva, így még este is lehet ide jönni.
Egy felvonó is található itt, ami levisz a tengerpartra, a Praia do Garajau-ra, ahol sétálhatunk egyet a parton, a strand mellett.
Ezek után még beugrottam egy boltba öt percre harapnivalóért. És amilyen szerencsém volt, a nap kb tizedik parkolását véletlenül egy fizetős helyen ejtettem meg, amit nem vettem észre. Mire kiértem a tojással és a szalámival a kezemben, a bírság már ott is fityegett a szélvédőn.
Ezt leszámítva remek nap volt az első, kicsit még színem is lett a délutáni ragyogó napsütéstől. Nap végén nem szerettem volna sokat kívánni, csupán arra gondoltam, hogy ha a következő napok csak fele ennyi élményt tartogatnak számomra, mint a mai, már megérte elutazni Madeira szigetére.
