Selmecbánya

Egy szép, őszi, hosszú hétvégén kis csapatunk hirtelen ötlettől vezérelve nekiindult felfedezni Selmecbánya történelmi jelentőségű városát és annak környékét.

Van valami rendkívüli abban, hogy a grúz úton összeismerkedő és együtt túrázgató csapatunk tagjai a mai napig tartják a kapcsolatot egymással, programokat, közös kirándulásokat szerveznek. Egy héttel Mindenszentek előtt jött az ötlet egy a Kaukázusban megismert utastársamtól, hogy látogassunk el a hosszú hétvégén Selmecbányára. Miután a város nincs messze - Budapesttől talán 150 kilométer -, így gyorsan megszerveztük az utazást, végül négyen indultunk útnak.

A hegyekkel körülölelt Selmecbánya a Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa volt, ma a Világörökség része. A Selmeci-hegységben található várost IV. Béla 1238-ban emelte szabad királyi városi rangra, és a tatárjárás után bajor és szász bányászokat telepített be. Érdekesség, hogy a világon először Selmecbányán alkalmaztak puskaport a bányászatban és a világ első bányászati akadémiája is a városhoz fűződik. Az 1700-as évek végén Selmecbánya Magyarország harmadik legnagyobb városa volt, több mint huszonháromezren lakták ekkor.

Bár a város egy csodás völgykatlanban helyezkedik el, sajnos elszigeteltsége miatt a gazdaság folyamatosan leépült, a város elszegényedett, lakossága jelentősen megcsappant. A jelenleg körülbelül tízezer lelket számláló településen leginkább a turizmus a húzóágazat. A városban már csak 20-30 magát magyarnak valló ember él, viszont magyar turista szép számmal akad.

A sofőr szerepét magamra vállalva vasárnap reggel Budapesten vártam a többiekre, amikor eszembe jutott, hogy a nagy pakolásba a fényképezőgépem odahaza felejtettem. Kellemetlen, de veszett már több is Mohácsnál, maradt hát az útra a telefonnal való fotózás.

A hangulatos kisvárosba zökkenőmentes utazást követően, orosz rockzenét hallgatva, határból csent tökkel érkeztünk meg. Itt először bevásároltunk, majd elindultunk a szállás irányába. A panziónktól körülbelül százötven méterre lehettünk, amikor az autóm sebességváltója feladta a küzdelmet és egyetlen fokozatot sem volt hajlandó bevenni többé. Miután a járművet félretoltuk, elsétáltunk a szálláshelyünkre. Amíg a szobafoglalásra várakoztunk, addig a portás srác felhívta egy autószerelő ismerősét. Mivel többnapos ünnep volt, ezért hivatalos szerviz sehol nem volt nyitva, muszáj volt fusiban intézni a dolgot. A szerelő srác hamarosan meg is érkezett, átnézte a kocsit és közölte a rossz hírt: el kell vontatni, egy alkatrész tönkrement benne. A gond nem is ez volt, hanem hogy az ünnepek miatt kérdőjeles volt, hogy egyetlen nap, vagy öt lesz a javítás, nekünk pedig időre haza kellett érnünk mindenképp. Csak reménykedni tudtunk, hogy gyorsan elkészül a Renault.

A szállásunk az új építésű Penzión Terra Banensiumban volt, ahol mintegy 5400 forintnyi euróért szálltunk meg éjszakánként per fő. Az ár tartalmazta a szauna és a jacuzzi használatát is, illetve egy külön konyhánk is volt, ahol a közös étkezéseket bonyolítottuk. Szállást ettől olcsóbban és drágábban is lehet találni a városban, nekünk minden igényünket kielégítette alkalmi otthonunk, és a vendéglátóink is igen kedvesek és segítőkészek voltak.

Szobafoglalás után egy környékbeli túrával indítottunk, melynek végén Bélabányán találtuk magunkat. Az időjárás kegyes volt velünk a három nap alatt, bár néha picit hűvös volt a levegő és a szél is fújdogált, de többnyire szép napsütés kísérte utunkat.

Busszal visszatérve Selmecbányára a Kálvária felé vettük az irányt, mely egy igen impozáns épületcsoport a Selmeci-hegység lankáira építve. Az 1744 és 1751 között barokk stílusban épült egyházi épületegyüttes meghatározó a környék látképében. A tizenkilenc kápolnából és két templomból álló Kálvária a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke között szerepel. Az egykoron népszerű búcsújáróhelyhez rövid emelkedőn juthatunk fel, ahol több érdekesség is vár minket, az egyik épületben kisebb kiállítás is található. A történelmi Magyarország legszebb kálváriájának tetejétől szépséges panorámában gyönyörködhetünk.

A Kálvária meghatározó a környék látképében.
A Kálvária meghatározó a környék látképében.

Miután hamar sötétedett, a nap hátralévő részét az óvárosban töltöttük. A hangulatos, színes, domboldalakon kanyargó utcákban kellemes kávézók, éttermek és cukrászdák valamint ajándékboltok váltják egymást. Az épületek többsége szépen felújított, rendezett és nagyon otthonos hangulatot áraszt. Sok építészeti megoldásra is rá lehet csodálkozni az igazán tetszetős, szűk utcákkal tűzdelt belvárosban, és nem lehet elmenni szó nélkül a rengeteg torony mellett sem. A város teljes belterülete védett műemlék. A macskaköves utakon és az emelt járdás főutcán sétálva megérinti az embert a város történelmi hangulata. Néhány romos, jobb sorsra érdemes épületet is találni, főleg a főút mögötti utcákba betévedve. Mondhatjuk, hogy igazán kellemes benyomást tett ránk ez a rész, élveztük a bolyongással töltött időt.

A vacsoránkat a Monarchia nevű vendéglőben fogyasztottuk el, ahol megkóstolhattam hogyan készítik errefelé a mackot (tócsni, lapcsánka). Teljesen más volt, mint amit idehaza megszoktam, de finom volt és laktató. A tápláló vacsorát egy pohár kofolával öblítettem le, amely a helyi üdítő-különlegesség, picit hajaz a kólára, de azért mégis más.

Az éttermek, boltok és szolgáltatások árai nagyjából az idehaza megszokottak, vagy egy picit még kedvezőbbek is annál. Persze fizetni csak euróval tudunk, tehát készüljünk előre valutával, mert pénzváltó nincs a városban. Bankautomatán keresztül próbálkoztam eurót felvenni, de jelentős költségek levonásával lehet csak ilyesmi tranzakciót végrehajtani.

Vacsora után hazasétáltunk a szállásunkra, és a saját kis közösségi terünkben (a konyhánkban) múlattuk az időt lefekvésig.

A második napra Selmecbánya történelmi részének teljes felderítését tűztük ki célul. Sajnos ünnepek lévén a múzeumok többsége zárva volt, sem az Új-, sem az Óvárba nem tudtunk bejutni. Ahová bejutottunk viszont az a Bányászati Múzeum volt. A meglehetősen gazdag és érdekes kiállítás főként bányatechnikai, néprajzi, művészettörténeti, archeológiai és numizmatikus gyűjteményeket tartalmaz. A pénztárnál magyar nyelvű dokumentációt is kaptunk amelyben pontosan le volt írva, hogy melyik teremben mit láthatunk. Egy órát nyugodtan rá lehet szánni a kiállítás bejárására, nekem meglehetősen tetszett (belépő 2 euró).

Bár a várakba be nem mehettünk, azért kívülről szemügyre vettük őket. Az Óvár alapjának számító templomot eredetileg román stílusú bazilikaként kezdték építeni, majd az idők folyamán az épület folyamatos átalakuláson ment keresztül. A bazilikát a 16.század elején gótikus templommá alakították, majd a törökök elleni védekezésként fallal vették körül. A barokkos beütés a 18.századból ered, és főleg a bejárati tornyon érzékelhető. Az Óvár ma a Bányászati Múzeumhoz tartozik, de kulturális műsorokat is szerveznek az épületben.

Az Újvár - vagy másik nevén Leányvár - egy magas domb tetejére épült, így szinte mindenhonnan látható. Az 1571-ben épített, négy sarokbástyával ellátott hasáb formájú torony a törökök elleni védekezésben játszott szerepet, ma szintén a bányamúzeumhoz tartozik.

Az Óvár épülete folyamatos változásokon ment keresztül az idők alatt.
Az Óvár épülete folyamatos változásokon ment keresztül az idők alatt.

Ellátogattunk a helyi temetőkbe is, melyeket az Újvár szomszédságában találunk. Sajnos a múzeumokhoz hasonlóan a templomok ajtajai is zárva voltak. A hosszú hétvégéknek megvan a jó és rossz oldaluk is. Az ember több napig szabad és tervezhet akár nagyobb kirándulásokat is, viszont a legtöbb hely amit érdemes lenne megnézni ilyenkor zárva tart. Ellenben az Akadémia udvarába sikerült bejutnunk, ahol egy nagyon szép botanikus kertecske is található.

A főtér, azaz a Szentháromság tér építészetileg is igazán izgalmas. Barokk, gótikus és reneszánsz stílusjegyeket magukon hordozó épületek sorakoznak ezen a lejtős részen. Egy kiváló antikvárium is található a közelben.

Az ebédünket újfent a Monarchia étteremben fogyasztottuk el. Valami egészen pompás finomságot, hússal töltött krumpligombócokat ettem savanyú káposztával - máig álmodozom róla. Ezt az éttermet minden arra járónak meleg szívvel ajánlom.

Délután tovább folytattuk a bóklászást. Szinte az összes kicsi, zeg-zugos utcácskát bejártuk. Rengeteg felfedezni való van ezeken a kissé eldugottnak tűnő helyeken. Még a céltalanul bolyongás is egy kiváló program tud lenni a belvárosban, annyi apró szépséget találni út közben.

Egy hangulatos kis kávézóba beülve sikerült kiderítenünk, hol is találjuk a líceumot, ahová Petőfi Sándor is járt. Az épület a Szentháromság tér mögött található, és éppen felújítás alatt áll. A homlokzat már szépül, amin egy tábla is megemlékezik a magyar költőről. Az egykori líceum épülete mára meglehetősen romos állapotba került. Mi a hátsó kerítésen is belestünk, és szinte lelki szemeink előtt láttuk az ifjú Petőfit az udvaron sétálni.

Egyébként is rá voltunk kattanva a romos épületekre. Ahová lehetett bementünk és körülnéztünk. Jó szórakozás elképzelni ezeknek az egykoron szebb napokat látott házaknak a történetét, és hogy hogyan is nézhettek ki fénykorukban. Örömteli látvány, hogy ezeket a romos épületeket többnyire eredeti formájukban állítják helyre, és ez nagyban hozzájárul a belvárosi rész bájos arculatának megőrzéséhez.

Az otthonos hangulatú főutca, remek beülős helyekkel.
Az otthonos hangulatú főutca, remek beülős helyekkel.

Este hat után tértünk vissza a szállásra, amely előtt már várt a szerelő srác a jó hírrel, sikerült kicserélni a váltóban tönkrement alkatrészt. Mondanom sem kell mekkora megkönnyebbülés volt ez számomra.

Az estét a szaunában és a jacuzziban töltöttük regeneráció gyanánt.

A harmadik napunk délelőttjén a Sitno-i várhoz túráztunk fel. Mintegy autó-tesztelésként elkocsikáztunk a körülbelül 10 kilométerre lévő Bacsófalvi tóig, ez volt a túra starthelye. A gyönyörű tó mellett találtunk egy pici állatparkot is, amely póniknak, kecskéknek és egyéb jópofa és felettébb barátságos állatoknak ad otthont. Miután kisimogattunk magunkból egy adag szeretetet, a tó délkeleti csücskétől elindultunk a jól kitáblázott Sitno-i vár irányába. A zöld sáv jelzésen haladtunk, mely egy meredek emelkedőn vezetett fölfelé. Nem túlzottan megerőltető a kaptató, de ha megállás nélkül, jó ritmusban tart felfelé az ember meglehetősen jól be lehet pörögni rajta. Maga a túraútvonal tanösvény is egyben, viszont itt kizárólag szlovák nyelven vannak feltüntetve az információk.

Nem messze a csúcstól egy kék sáv jelzésű "hurokutat" találunk. Itt jobbra célszerű indulni, később ide érkezünk vissza, akkor már természetesen bal oldali irányból. Innen már nem kellett hosszú utat megtennünk, hogy remek kilátásba részesülhessünk. Az őszi táj jellegzetesen színes képet mutatott a talpunk alatt, ahogy az itt található sziklaformációk tetejéről lenéztünk.

Szép panorámában gyönyörködhetünk a csúcstól nem messze található sziklaformációkról.
Szép panorámában gyönyörködhetünk a csúcstól nem messze található sziklaformációkról.

Innen továbbhaladva egy tisztáson találtuk magunkat, amelyen egy kis, toronyszerű épület jelzi a hegy csúcsát (1009 méter). Ha esetleg megszomjaznánk vagy megéheznénk út közben, betérhetünk az itt található étterembe is akár. Innen aszfaltút vezetett egy darabon, majd a "Hrad Sitno" tábláknál letérve az útról, mintegy száz méterre meg is találtuk Szitnya várának szerény romjait. Kis nézelődés után az aszfaltúton, majd arról letérve a zöld tanösvényen tértünk vissza a kiindulási pontunkhoz.

Délre újra Selmecbányán voltunk. Itt szétvált csapatunk. Ketten a város alatt található bányarendszerbe néztek le egy szervezett út keretében. A Kammerhofska (főutca) mentén található az egykori nemesfémbánya bejárata. A Glanzenberg akna közel ötszáz méter hosszú szűk alagútja a városházáig húzódik. A földalatti tárna a belváros alatt több, mint 30 méteres mélységbe vezeti le a látogatót. Visszatérve társaink méltatták ezt a programot, érdemes tehát az arra járónak megtekinteni ezt a nemzetközi hírű nevezetességet.

Én és egy társam úgy döntöttünk, hogy a felszínen maradunk, és keresgélünk még további "aranyos" utcákat és romos házakat. Megállapítható, hogy igazán sok inger éri az embert a kicsinyke Selmecbányán. Az óvárosi részben nem igazán van "üresjárat", minden "porcikája" érdekes és izgalmas.

Komoly érvelések előzték meg az étteremválasztást ezen a napon, végül egy új hely mellett tettük le a voksot, így jutottunk el a helyi futballpálya mellett lévő vendéglátóipari egységbe. A kilátás szuper volt erről a helyről, de egyéb problémák azért adódtak. Kisebb gond volt, hogy semmilyen helyi, tradicionális ételféleségük sem volt. Az, hogy nem sikerült eltalálni az evőeszközök számát lehetett csupán egyszerű figyelmetlenség, de amikor a vegetáriánus útitársunk kihangsúlyozta, hogy vega kaját kér, és a vega menüből is választott, akkor elég zavarba ejtő volt látni, hogy sonkás-tésztát hoztak ki neki élelem gyanánt. Természetesen az ételt visszavitték, és azért végül senki nem maradt éhen.

Ebéd után még egy rövid séta belefért a programba, majd délután négy körül elindultunk haza.

Selmecbánya és környéke nagyon szép és izgalmas hely, méretéhez viszonyítva rengeteg lehetőséggel és látnivalóval. A környéken több túrát is lehet tenni, sok szép kis tó található errefelé. Bárkinek ajánlom a környéket, ha kellemesen szeretne eltölteni 3-4 napot egy nem túl távoli, de mégis csak különleges hangulatú, nyugodt kisvárosban.

Érdemes bolyongani a hangulatos, szűk utcákon.
Érdemes bolyongani a hangulatos, szűk utcákon.
A bacsófalvi tó.
A bacsófalvi tó.
A Szentháromság tér.
A Szentháromság tér.
A Szent Katalin templom és a Városháza.
A Szent Katalin templom és a Városháza.