Tbilisi
Georgiában töltött utolsó két napunkban a főváros látnivalóit vettük sorra. A remek kikapcsolódásról a gyönyörű óvárosi rész, templomok, kénes fürdők, múzeumok, remek éttermek és a kellemes Tbilisi-i éjszaka gondoskodott.
Reggel korán ébredtünk és a főváros felé vettük az irányt. A grúz programunk utolsó két napját itt terveztük eltölteni a város felfedezésével. Itt, az első nap végén elbúcsúztunk azoktól, akik csak Georgiába tartottak velünk, és bevártuk azokat, akik az örmény programhoz csatlakoztak. Így a logikusabb megoldani az utazást, mivel a Budapest-Jereván járat többször annyiba kerül, mint a magyar fővárosból akár Tbiliszibe vagy Kutaisziba kijutni. Tbilisziből pedig aprópénzért át lehet menni Örményországba, akár busszal is.
Tbilisit már futólag egyszer érintettük ittlétünk során, de akkor leginkább csak megszállni jöttünk ide, és csak egy éjszakát maradtunk. Most volt komplett két napunk, hogy megismerjük a várost. Először a helyi bolhapiacnál álltunk meg, ott szabadprogram keretében szétnéztünk a portékák között. Természetesen a régi, szovjet kitüntetésektől a hetvenes évekbeli írógépeken át a kitömött szarvastrófeáig minden megtalálható itt. Sok a könyvárus is a városban, akik többnyire grúz és orosz nyelven íródott régi könyveket árulnak, de lehet vásárolni nagyon szép festményeket is, maguktól a művészektől.
Pár úttesten való átkelés után felismertük, hogy Tbilisziben a zebrán, szabályosan átkelő gyalogosnak semmiféle elsőbbsége nincs az autókkal szemben. Tök mindegy mit mutat a lámpa, sajnos a legtöbb autós még csak lassítani sem lassít, de még csak jelzésértékűen sem. Szóval ezek után már mi sem kerestük a zebrákat, mivel ugyanúgy nem volt ott sem elsőbbségünk, mint bárhol máshol. A közlekedés gyalogosként meglehetősen nagy figyelmet kíván a grúz fővárosban.
Az első látványosság ahová ellátogattunk a Sameba Katedrális volt. Ez a Grúz ortodox egyház központja. Az épület a grúz egyházi építészet sajátos jegyeit hordozza magán, némi bizánci beütéssel. Ez a harmadik legmagasabb ortodox katedrális a világon a maga 105 és fél méterével. A katedrális kilenc kápolnából áll, amelyből öt a föld alatt található. A padló márvány, az oltárt mozaikok díszítik. Az épület jelenleg a pátriárka lakhelyéül is szolgál.
A katedrális után a Szt. Györgyről elnevezett örmény templomhoz látogattunk el. Tudj' fene, ezek a kisebb vallási helyek nekem sokkal jobban tetszenek és hangulatosabbnak is tűnnek, mint a monumentális testvéreik. Meg lehet engem kövezni, de az egyházak az egyszerűséget hirdetik a gazdagsággal szemben, és az emberi értékeket a hatalomvággyal szemben, mégis politikai és gazdasági hatalomra törnek, hatalmas katedrálisokat építenek, tele értékesebbnél-értékesebb tárgyakkal. Ezért számomra egyszerűen hiteltelenek. Azt hiszem ez a „Bort iszik, vizet prédikál” tökéletes esete. És vallásoktól függetlenül értem mindezt. Én úgy gondolom, hogy Isten és ember között nincs feltétlenül szükség közvetítő szervezetekre. Ha Isten valóban létezik, akkor ugyanúgy jelen van a falu szélén elhagyatottan álldogáló kisebb kápolnában is, mint a csillogó-villogó katedrálisokban, és talán ott még közelebb is érezhetjük magunkat hozzá. Georgiában sok olyan templomban voltunk, ami kimondottan tetszett, éppen azok egyszerűsége miatt.
Jártunk a Sioni templomnál is, amely szintén Tbiliszi történelmi belvárosában található. Története a hatodik századig nyúlik vissza. Korábban a Sioni Katedrális volt a fő grúz ortodox vallási központ egészen 2004-ig, a Szentháromság-székesegyház felszenteléséig. A Sioni katedrális is egy tipikus példája a középkori grúz egyházi építészetnek. A homlokzat egyszerű, kevés a dekoráció, bár van pár domborműves faragvány, emellett mind a tizenhat ablak faragott, díszes kereteket kapott.
Ezután a Metekhi templomhoz látogattunk el, amely hosszabb felújítási munkálatok után nemrégiben nyílt meg ismét a látogatók előtt. A Kura folyó partján, a város legkorábban lakott területén épült Tamar királyné egykori rezidenciája. A palotatemplom egyik oldalról egy sziklás szakadék felett helyezkedik el, ahonnan remek kilátás nyílik a belvárosra.
A szent helyek után a Narikhala erődhöz „repültünk fel” a lanovka segítségével. Érdemes a felvonót igénybe venni, mivel nem kerül sok pénzbe (2 lari) és remek a kilátás belőle a városra. A metrónál, a lanovkánál, a siklónál és még biztosan több helyen is él a kártyás rendszer. Veszel egy kártyát bármelyik állomáson (2 lari) és azt töltheted fel pénzzel, majd adott tömegközlekedési eszköz beléptető-rendszerénél csak lehúzod, és már használni is tudod az adott közlekedési eszközt, nem kell jegyvásárlással szórakozni. A metró ha jól emlékszem 0,5 larit (62 Ft-ot) von le egy vonalon, ez a budapesti 350Ft-os vonaljegyhez képest meglehetősen barátinak mondható. A rendszer nagy előnye, hogy egy kártyát egy csoport is használhat, nem kell mindenkinek külön kártyát vásárolnia.
Pár perc lebegés után felértünk az erődhöz. A Narikhala erődítmény Tbiliszi ősi szimbóluma. A Szent Miklós templom is az erődön belül található, melyben gyönyörű freskók mutatnak be jeleneteket a Bibliából és Grúzia történelméből. Az erődtől nem messze található a Kartlis Deda (Georgia anyja), amely egy 20 méter magas, női alakot formáló alumínium szobor. Az egyik kezében kardot tart, mely a nép elszántságára utal, a másik kezében lévő pohár bor pedig a legendás vendégszeretetük jelképe. Remek jellemzése ez a georgiai emberek személyiségének.
Az emberek abszolút jó fejek errefelé, ha nem ülnek éppen kocsiban. Sajnos angolul nagyon kevesen beszélnek, itt az oroszul tudók vannak hatalmas előnyben, mert szinte minden grúz beszél oroszul. A csoportunkban többen is voltak, akik nagyon jó orosz nyelvtudással bírtak, ők halálosan jól el tudtak cseverészni bárkivel.
Sétáltunk még kicsit a hangulatos belvárosban és a Rustaveli Avenue-n. Elnéztünk a híres, kénes-fürdők felé is. A fürdés másnapra volt betervezve, így most csak elsétáltunk a fürdők mögé, egy kis utcába, egy hídon át, ahol először hirtelen egy sziklafal mellett találtuk magunkat, majd egy nem is kis vízesést találtunk ott. Itt nem egy megépített vízesésről van szó, a látványosság teljesen természetes. Később átmentünk a város szintén jelképessé vált Béke-hídjának nevezett látványosságán, majd a nap lezárásaként ellátogattunk az Etnográfiai múzeumba, ahol éppen egy folklórfesztivál zárónapja volt, így amolyan népzenei koncerttel és beszélgetéssel zárult az első Tbilisi nap. Ezután elbúcsúztunk azoktól, akik csak a grúz programra tartottak velünk. A városból a szálloda irányába buszozva, immáron éjszakai fények mellett is megcsodálhattuk a várost, ami egyre inkább kezdett megtetszeni.
A második fővárosi nap szabadprogrammal telt. Mindenki mehetett a maga útján, de persze többnyire azért együtt maradtunk. Délelőtt sétálgattunk még a belvárosban, majd felmentünk a siklóval a Mtatsminda parkba, ami gyakorlatilag a város „teteje”. Csodás a kilátás innen, majdnem egész Tbiliszit belátni. Persze innen azt is látni, hogy a belvároson kívül azért kevésbé vidám a helyzet. Az igazán depressziós hangulatot sugalló panelnegyedek is hozzátartoznak a város összképéhez, nem csak a turistás, rendezett rész. Megettünk itt egy dinnyetálat, majd kicsit szétnéztünk a parkban, ami tulajdonképpen egy vidámpark.
Innen visszasétáltunk a belvárosba. Út közben volt mire rácsodálkozni. Érdekes kovácsolt vas ablakrácsok, szobrok, házak, erkélyek és sok minden más feltűnt, ami egy nem helyi lakosnak igazi kuriózumként hathat.
Kuriózum Georgiában jó kávéhoz is jutni. Sajnos nagy szívfájdalmam volt, hogy igazán jó kávét nem tudtam itt inni. Kizárólag a törökös-zaccos kávéjuk az értékelhető, egyébként ugyanazokat a „sok plusz egyes” tasakos kávékat kínálják, mint nálunk. A teával sem jobb a helyzet. A népszerű márkák mellett a boltok polcain is nehéz grúz teát találni.
A séta után ellátogattunk a Nemzeti Múzeumba, ami egy nagyon gazdag és rendkívül érdekes múzeum, végignézéséhez minimum három-négy óra szabadidő szükséges. Nekünk csak bő egy óránk volt rá, ezért időm csak a numizmatikai kiállításra és a korabeli fegyverek és katonai ruházatok végignézésére jutott. Aki Tbilisziben jár, annak ajánlom ezt a helyet, szánjon rá pár órát, megéri.
Egy igazi ritkasággal is találkoztam itt. Itt láttam az első tetoválást, amióta Georgiában voltam. Errefelé ez egyáltalán nem divat, sőt, kimondottan nincs. Valószínű, hogy a szőke hölgy, akinek a lapockáján a tetkót láthattam is külföldi lehetett. Igazából maga a felismerés pillanata volt az érdekes számomra, hogy amint megláttam egy tetoválást, akkor villant át az agyamon, hogy Georgiában még senkin sem láttam ilyet.
A múzeum után a híres Tbiliszi fürdőkbe volt időpontunk. Jellemző a grúz precizitásra, hogy félórás késéssel tudtunk bejutni a saját kis helységünkbe. Itt viszont egy jót mártózhattunk a forró, kénes vizű medencénkbe. Nagyon jólesett a fürdő, főleg úgy, hogy ötpercenként a hideg zuhany alá álltunk, majd vissza a forró vízbe. Jó hangulatú hely, kellemesen elszórakoztunk itt. Kis szépséghiba volt, hogy külön fürdőruhát nem vittem, így abban a rövidnadrágban fürödtem, amiben jöttem. De gondoltam majd gyorsan megszárad a tbilisi éjszakában. Nem így lett…
Pedig jó lett volna, ha gyorsan megszárad, mivel egy jobbfajta zenés-táncos étterembe voltunk bejegyezve a fürdő utánra, ahol külön kérték, hogy amolyan elegánsabb módon érkezzünk. Hát én átázott gatyában és pólóban érkeztem, a többiek legalább szárazon, de ők sem igazán elegánsan. Természetesen semmi gond nem volt a dologból, asztalt és nagyon finom ételt kaptunk, és vacsora közben még autentikus grúz népi ének- és táncműsort is láthattunk.
Taxival mentünk vissza a szállásra, ami abszolút alkuképes errefelé. Előre kell megegyezni a közösen elfogadható árban, taxiórára ne is számítsunk.
Első benyomásra nekem nem volt semmi extra érzésem Tbiliszivel kapcsolatban. Másfél milliós nagyváros, nagy panel-dzsungelekkel, és egy szép, rendezett belvárosi résszel. Majd járva az utcákat, ismerkedve a várossal egészen megkedveltem a második nap végére.
Tbilisiben nagyon jó európai turistának lenni, ez tény. Az árak olcsóak még a magyar pénztárcának is. Van pár tényleg szép és érdekes látnivaló a városban, jókat lehet enni, hangulatos az éjszakai élet. Egy kiülős étteremben két-háromezer forintból (borravalóval együtt) jól lehet lakni, de ha valaki olcsóbban szeret étkezni, khacsapurit és egyéb gyorsan elpusztítható falatokat is talál minden utcában egy-két lariért.
Georgiában amúgy is lehetetlen éhen halni. Bárhol, bármikor találhatunk kedvünkre való falatokat akár aprópénzért is. Nagyon tetszett Tbilisziben, hogy sok a köztéri kút, így ha van egy palack az embernél, bármikor utántöltheti.
Érdekesnek mondható inkább az a látvány, amikor a rendezett utcákból amolyan lepusztult sikátorszerűségekbe téved az ember két lépésből. Félni ott sem kell, csak inkább rácsodálkozik az ember, hogy hirtelen hová került. A közbiztonság statisztikailag is az EU átlag fölött van Georgiában. Ottjártunkkor egyetlen pillanatra sem éreztem soha, hogy kapkodni kellene a zsebeimhez és ellenőrizgetni, hogy mindenem megvan-e még. Ha a taxisokat leszámítjuk (bár ez a világ minden pontján így lehet), akkor azt kell mondjam, hogy igazából „turistalehúzásokkal” sem találkoztam. Korrekt ország, korrekt város, korrekt emberek. Persze alkudni azért mindig lehet.
Tbilisit ajánlom mindenkinek, aki hosszabb időre jön Georgiába, de egy 3-4 napos „hosszú hétvégére” is ki lehet ugrani nyugodtan, ha valaki érdeklődik a város iránt.
Georgia utcáin sétálva még ami feltűnt az az, hogy itt az emberek nem igazán hordanak márkásabb holmikat. Talán csak a menőzős fiatalokon lehet látni háromcsíkos pólót vagy éppen pipás cipőt. Persze a mobiltelefon az itt is szent mindenkinek. De ettől függetlenül a márkák nem határozzák meg annyira a kinti életet, mint mondjuk az itthonit. Persze, ez pénzkérdés is. De ezen a jelenségen is érdemes kicsit elgondolkodni. Régebben, még azért vásárolt az ember márkás holmikat, mert jobb minőségűek voltak és tovább tartottak, mint távol-keleti társaik. Mára már ez a határ valahogy elmosódott. A gagyi cuccok is kitartanak egy ideig, és a márkásak is hamarabb tönkremennek. Így van ez ruhában is éppúgy, mint mondjuk elektronikai eszközökben. Szóval megfigyelhető tendencia, hogy ma már nem a minőség miatt vásárol az ember márkás termékeket, hanem egyfajta „kivagyiságból”, mivel mondjuk egy telefon, amin egy harapott alma látható, egyszerűen mára egy társadalmi szimbólummá vált, és ezzel kívánja az egyén pozicionálni magát a társadalmi hierarchiában. Nos, ez a szánalmas jelenség Georgiában még csak csíráiban van jelen.
