Prilep

Szkopje megismerése után Prilep városa felé vettem az irányt, ahol egy remek túra mellett még egy márványbányában is megmártózhattam.

Kora reggel egy kisbusz indult Prilep városába Szkopjéből, amire 370 dénárért váltottam jegyet. A jól megrakott járművünk szép tájakon át haladt. Szerpentineken, hidakon keltünk át. Sofőrünk Forma-1-es pilótákat meghazudtolva használta ki az autópálya teljes szélességét, igyekezvén minden kanyart optimális ívben venni. A forgalom az autópályán sem nagy, viszont a szabályok itt is rugalmasak.

Az ellenőrzőkapuknál díjat kell fizetni a járműveknek, amit akár euróban is meg lehet tenni, de így lényegesen többe kerül az út, mintha helyi pénzzel fizetnénk.

Prilep városa híres a kiváló minőségű dohánytermeléséről és egyben a cigarettagyártás központja is. A párás, alacsony fekvésű terület tökéletes termesztési feltételeket kínál. A minőséget igazolja, hogy a világ legismertebb cigarettamárkái közül több is használ fel az itt termesztett dohányból. A másik jelentős bevételi forrás, a csaknem hetvenezres várostól észak-keletre fekvő bányákból származó nagy mennyiségű tiszta fehér márvány.

A városba érkezéskor nem lehetett nem észrevenni, hogy a vidék lényegesen szegényesebb, mint a főváros volt. Az előre foglalt szállásomra vezetett első utam, méghozzá az utolsó pillanatban, ötven százalékos kedvezménnyel talált Antika Guest House-ba, amit bárkinek nyugodt szívvel ajánlok. A szállást vezető srác, Hristijan, roppant segítőkész és perfektül nyomja az angolt is, maximálisan kiszolgálva a vendégeket.

Még le sem pakoltam a cuccom, amikor már ajánlott is egy programot. A nagy hőségre való tekintettel mi is lehetett volna jobb szórakozás, mint egy hűsítő fürdőt venni az egyik közeli márványbánya vizében? A terveim között szerepelt egy márványbánya meglátogatása, de hogy még úszni is úszhatok benne, hát az meg milyen klassz dolog már!

Egyből lecsaptam az alkalomra és egy gyors ebéd után már indultam is két lengyel hölgy lakótársammal és a gájdunkkal a bányához. Körülbelül húsz kilométert tehettünk meg a várostól keleti irányba, melynek második részét inkább terepjárók és márványblokkokat szállító hatalmas tehergépjárművek számára alkalmas utakon abszolváltuk.

A mi német "népautónk" nem is bírta végig a távot, az utolsó ötszáz métert már gyalog tettük meg a bányáig. Dél múlt picivel, igazi 35 fokos kánikula volt, sehol egy kósza felhő. Séta közben rengeteg, gyönyörű csillogó követ és kavicsot találtunk, amiből ismét gyűjtöttem egy marékra valót emlékbe.

A célhoz érve elismerően bólintottam, nagyon tetszett a látvány. Óriási élmény volt megérinteni a hatalmas, hófehér márványtömböket, amelyekből csak úgy sütött a hideg. A nagy forróságban remek érzés volt a kissé leégett testrészeinkkel nekidőlni a márványfalnak.

Igazán hűsítő érzés volt megmártózni a hideg vízben.
Igazán hűsítő érzés volt megmártózni a hideg vízben.

Úszkáltunk a hideg vízben, fényképezkedtünk, sőt, még egy fél görögdinnye is előkerült a lengyel útitársaim táskájából, amit jóízűen el is fogyasztottunk. Még a tóban élő kis halacskák is kaptak a dinnye héjából. Nem tudtam, hogy a halak rajonganak a görögdinnyéért, de ezek száz számra gyűltek a gyümölcs héja köré, és hallani lehetett a hangját, ahogy tépkedték azt.

Körülbelül két órát töltöttünk fenn a bányánál, számomra nagy élmény volt ez a "Marble Beach" dolog. Az egész programért fejenként 400 dénárt adtunk ki, ami bőven megérte ezért az örök élményért.

Egyetlen szépséghibája a helynek megint csak az emberi intelligencia hiányára vezethető vissza. Miért jó egy ilyen csodás helyet, a fehéren ragyogó, gyönyörű márványtömböket összegraffitizni, ez felfoghatatlan számomra.

Visszatérve a szállásra a tulajdonos elkísért minket a belvárosi részhez, amitől egyetlen saroknyira laktunk és megmutatta hol tudunk a legjobb kondíciókkal pénzt váltani, tradicionális ételekhez jutni vagy éppen finom sajtot kapni.

A főtér mellett található a bazár is, amely a város legizgalmasabbnak mondható szegmense. Csupán pár utcából és egy piacrészből áll, de ugyanazon jelenség figyelhető meg itt is, ami Szkopjében.

Az éttermek roskadásig tele vannak, ami annak köszönhető, hogy a vendéglátóipari egységek árai lényegesen olcsóbbak, mint idehaza, a üzletek árai viszont ugyan ott vannak. A kis különbség miatt nem meglepő, hogy sokan a főzőcskézés helyett inkább beülnek valahová, és egész jó áron megebédelnek, megmenekülve így egy jó adag házimunkától.

Jómagam is csak nagy ritkán tértem be boltokba. Reggelente általában friss és meleg péksüteménnyel csillapítottam éhségemet, amelyet korlátlan mennyiségben és választékban találunk bárhol. Még az édes, kalácstésztába töltött pizzakrémes batyuig is eljutottam, bár az már inkább érdekesség volt, mint finomság. Idehaza nem favorizálom a gabonafélék fogyasztását és egy hét múlva már kint is untam, de a nem túl bő töltelékkel ízesített tésztafélékkel bármikor, menet közben is jól lehet lakni.

Az ebédem és a vacsorám rendszerint éttermekben fogyasztottam el, végigkóstolva mindent, ami picit is tradicionális ételnek minősül errefelé. Többnyire 150-300 dénár (750-1500Ft) között fizettem a finom ételért, egy jéghideg kóláért és egy kávéért, sőt, valami ebből a pénzből még a pincérnek is jutott.

Prilep nem túl izgalmas belvárosa.
Prilep nem túl izgalmas belvárosa.

Az élet itt is a főtér és a bazárrész körül összpontosul, ide jár a fiatalság és az idősebbek is múlatni az időt, de a kajáláson kívül nagyon más lehetőség nincs az unaloműzésre. Egy rangos sörfesztivál a város legjelentősebb eseménye, azon kívül sok szórakozási lehetőséget nem találunk.

Egy kis Londont azért sikerült Prilepbe is becsempészni. Na, ez a város buszokat azért nem kapott, viszont a harangtoronyból a Big-Ben jól ismert dallamát hallhatjuk viszont.

Elég hamar nyugovóra tértem, mivel másnap, hogy a tikkasztó hőséget és a további leégést elkerüljem, hajnalban szerettem volna indulni a város fölé emelkedő sziklaképződményen található "Marko's towers"-hez, majd onnan folytatva a túrám, fel egészen a Treskavec kolostorig.

Fél hatkor keltem útnak, a város még éppen hogy ébredezett. A középkorból részlegesen fennmaradt erődítmény romjaihoz egy emelkedő visz fel, ahol már rajtam kívül mások is sétáltak eme korai időpontban, sőt, egy fiatal srác reggeli bepörgető edzés gyanánt futott fel a csúcson található keresztig.

A várrom remek helyen található, a feljutás sem túl nehéz. A kilátás szuper a környékre, a táj különös, és el lehet ugrándozni a várfalakon és a sziklákon is, szóval megéri fölnézni ide.

Ezután folytattam utam a kolostor irányába. A Prilep városától nyolc kilométerre, északra található kolostor a 12. században épült. A bizánci freskók nagy gyűjteményével rendelkezik, közülük a legrégibb a 15. századból származik. Sajnos a kolostor a 2010-es évek elején tűzkárt szenvedett, a templom még ma is romokban áll.

Ezen az úton már egyetlen emberfiával sem találkoztam, csak a korán ébredő, reggeli napfényben sütkérező gyíkok jártak erre. Ami nagyobb baj volt, hogy árnyék sem akadt az egész út során, csak elvétve. A jelöléseket itt is ajánlott figyelni, mert ha elgondolkodik az ember menet közben, könnyen "rossz útra" tévedhet.

Egyetlen meredekebb szakasz van fölfelé, ahová egy kötélszerűség is ki van húzva, hogy segítse a kapaszkodást, bár ennek inkább lefelé láttam hasznát. Van két forrás is a táv második felében, amiből feltölthetjük tartalékainkat és lemosdhatunk a melegben.

Nem volt még nyolc óra, de a pólómon a száraz felületek aránya elérte a nulla százalékot. Sőt, már a nyakba akasztható textil alapú irattartóban lévő ropogós Eurók is kezdtek átázni. Ennek hatására úgy okoskodtam, hogy a visszautat már nem vállalom be, odafönt a kolostornál majd leintek egy fuvart visszafelé a városba.

Különös sziklaképződmények között barangolhatunk a Treskavec kolostorig.
Különös sziklaképződmények között barangolhatunk a Treskavec kolostorig.

Másfél órás út vezet végig gyönyörű panoráma és a színes, érdekes sziklaformációk között a kolostorig, amiért megéri bevállalni a túrát. Viszont a kolostort megpillantva óriási csalódás lett úrrá rajtam, mivel egy hatalmas építkezés folyt fönt. Minden felállványozva, az építkezés törmelékei körös-körül, a munkások pedig fent dolgozgattak. Nem volt egy épületes látvány.

Azért belógtam pár fotó erejéig a kis kolostorba, de többre nem volt lehetőségem a munkálatok miatt. Az is tiszta sor volt, hogy fuvart sem fogok találni vissza a városba, hiszen senki sem jár most erre, csak az építőmunkások, így maradt visszafelé is az az út, amin ide érkeztem. Annyit azért bedobtam változatosságnak, hogy visszafelé az út nagy részén futottam, így legalább valami sportteljesítményt is tettem le az asztalra.

Visszatérve a városba első utam ahhoz a kajáldához vezetett, ahol előző nap is ebédeltem. Akkor, miután nem igazán tudtam elolvasni az étlapot , a tulajra bíztam, hogy mit kapok, egyetlen kikötésem itt is az volt, hogy valami helyi különlegesség legyen amit kihoz nekem. Így ismertem meg a "Makedonkát", ami egy űber hatalmas húspogácsa sajttal töltve, mellé zöldségek és a szokásos, friss fél kenyér. Gondoltam a túra utánra is megteszi ez az ár-érték arányban világverő étek, mely egy kávéval leöblítve is kijön ezer forintból.

Csapzottan, tetőtől-talpig leizzadva érkeztem meg az étteremhez, ahol miután a tulaj meglátott, azonnal megismert és az asztalomhoz sietett, majd aggódó tekintettel csak annyit kérdezett: "Jól vagy?". Miután megnyugtattam és kikértem a "szokásost", egy, még az előző napinál is hatalmasabb adag finomságot kaptam.

Előzetesen nem tudtam, hogy mit várjak a macedónoktól, mivel a délszláv mentalitás igen kettős tud lenni, de ebben az országban mindenki maximálisan kedves és segítőkész volt velem. Mindenkinek volt egy-két jó szava hozzám, akivel utam során kontaktusba kerültem, legyen az egy pénzváltó alkalmazottja, vagy csak egy bazárban ücsörgő idősebb figura. És ez megint olyan dolog, amit az ország látványosságai vagy érdekességei közé nem lehet odasorolni, viszont roppant jó eső érzés, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Macedóniáról egy igen pozitív kép alakult ki bennem.

Prilepben nem érezni semmiféle etnikai feszültséget sem, bár itt azért viszonylag egységesebbnek tűnt a lakosság összetétele. Sajnos vannak olyan régiók, ahol a többnyelvű helységnévtáblákon ezen vagy azon a nyelven feltüntetett településnevek vastagon át vannak firkálva, de ezt inkább az albán többségű nyugati részen véltem felfedezni, illetve a főváros körül.

Prilep városa a Marko's Towers-től.
Prilep városa a Marko's Towers-től.

Egy hideg fürdő és egy kis déli szunyókálás után újra a bazárnál találtam magam. Az egyik üzlet előtt annyira rácsodálkoztam a hatalmas fürtökben lógó, kicsi, szárított halakra, hogy a tulaj letépett egyet kóstolónak. Látta, hogy kell némi bátorítás, mivel nem vagyok jóban a halételekkel, de ezt azért bepróbáltam érdekességképpen. A nem túl gusztusos kinézetű harapnivaló ízre pont ugyan az, mint amit nálunk a boltokban ropi néven árulnak. Sós és ropogós, de ennyi, nem egy nagy kaland.

Betértem a Hristijan által ajánlott sajtboltba is, ahol grúz tapasztalataimnak köszönhetően vásárlás előtt kóstolót kértem. És milyen jól tettem, ugyanis itt is létezik az a fajta só, amely nyomokban sajtot is tartalmaz, és könnyek nélkül aligha fogyasztható. Viszont én egy roppant finom fajtát választottam az értékelhetetlen trappistáktól is kedvezőbb árért. Óriási különbség van a sajt és a bolti műsajtszerűségek között. Megéri errefelé is végigkóstolni a választékot, komoly gasztronómiai élménnyel lesz gazdagabb az ember.

Egyetlen programom lett volna még a városban, mégpedig a dohánymúzeum meglátogatása, ahol több, különös, dohányzással kapcsolatos tárgyat látni. Bár jómagam nem élek eme káros szenvedéllyel, de a képek, amiket láttam a gyűjteményről meglehetősen felkeltették érdeklődésem a hely iránt. Sajnos a múzeum "nyári szabadság" címén épp zárva tartott a héten, így ez a program ugrott.

Prilep nem különösebben szép vagy szórakoztató város, mégis az itt eltöltött két napra nagyon kellemes emlékként gondolok vissza. Az emberek kedvessége, az újonnan szerzett élmények további töltést adtak utam folytatásához Bitola irányába.

Remek élmény volt felfrissülni egy márványbánya vizében.
Remek élmény volt felfrissülni egy márványbánya vizében.
Út a Marko's Towers-től a Treskavec Monastery irányába.
Út a Marko's Towers-től a Treskavec Monastery irányába.
Az úton csak gyíkokkal és tehenekkel találkoztam.
Az úton csak gyíkokkal és tehenekkel találkoztam.
A Treskavec Monastery.
A Treskavec Monastery.
Azért sikerült belógni a kolostorba.
Azért sikerült belógni a kolostorba.